9. rész

Meghoztam a következő fejezetet is. Kicsit összecsapott lett, de nem igazán volt ihletem... Remélem azért lesz akinek tetszeni fog:) Kommenteket továbbra is nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Kilencedik fejezet
Sarah szemszöge

Reggel a saját sikításomra ébredtem. Felültem az ágyamban, kezemmel a lámpa kapcsolója után kutattam. Egy halk sóhaj hagyta el a számat miközben idegesen a hajamba túrtam. Hátradőltem és próbáltam visszaemlékezni mit álmodhattam.

Egy sötét sikátorban vagyok. Félek, és nem tudom merre meneküljek. Valaki követ, de nem tudom ki az. Hangosan felröhögnek mögöttem, mire megállok és megfordulok. Két srác a klubból körbeállnak valakit. Hallom, hogy köhög, és nehezen lélegzik. Az egyik megint nevetni kezd, majd belerúg az előtte fekvő fiúba. Üvölteni kezdek, és gondolkodás nélkül rohanok feléjük. Arrébb lököm őket és lehajolok mellé. Sötét szemeit lassan rám emeli, rögtön tudom ki az.
- Fuss! – nyögi, majd végleg összecsuklik kezeim közt.

Már a gondolatától is kirázott a hideg. Kimásztam az ágyamból és megálltam a tükör előtt. Még mindig ugyanúgy néztem ki, mint tegnap este. Eltekintve attól, hogy a hajam még kócosabb és a szemeim kevésbé karikásak. Csendben kimentem és a fürdő felé indultam. Elég korán van, Brooke biztos alszik még. Ledobáltam a ruháim, majd beálltam a zuhany alá.

Hideg szél fújt, szeptemberhez képest elég hideg van. Már bánom, hogy nem a melegebb kabátomat vettem fel. Céltalanul bolyongtam New York utcáin, ki akartam szellőztetni a fejem. Hagytam egy üzenetet Brookenak, hogy ne aggódj csak sétálni mentem, de ennek ellenére is felhívott. Biztosra akart menni. Vízcseppeket éreztem az arcomon, egyre többet. Nem igazán érdekelt, hogy esik. Szeretek esőben sétálni, megnyugtató. Az utcákon az emberek esernyőkkel a kezünkbe futottak az autóik felé. Többen is furcsán néztek rám, amit őszintén szólva megértek. Egy vékony kabátban, tornacipőben, esernyő és kapucni nélkül nyugodtan sétálgatok nem törődve a szakadó esővel. Csak mentem előre és nem foglalkoztam a többi emberrel. Fél órával később már szinte senki se volt kint. Mindenki hazament, vagy behúzódott valahova. Az eső lassan elállt, de még mindig nem volt kedvem hazamenni. Leültem egy padra a park közepén és vártam. Nem tudom kire vagy mire, csak vártam. Csendben dúdolgatni kezdtem egy dalt miközben a fákról lehulló esőcseppeket figyeltem.

Nem tudom mióta ülhettem ott. 10 perce… 1 órája… Igazából én jól éreztem magam, senki nem zavart, nyugodtan gondolkodhattam. Egészen idáig. Egy srác huppant le mellém, fején kapucnit volt így nem láttam az arcát.
- Szia Sarah – köszöntött. Ismerős volt a hangja, de nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő az.
- Ian? – kérdeztem bizonytalanul. Bólintott, majd levette a kapucnit és halványan rám mosolygott.
- Mit keresel itt? Jól vagy?
- A körülményekhez képest jól. Gondoltam sétálok egyet – feleltem. – És te?
- Nem tudom. Nem emlékszem semmire a tegnapból. Egyik pillanatban még Brooke-al ülök egy bárban a következőben pedig az ágyamban ébredek – motyogta.
- Hosszú éjszakánk volt… Talán jobb is, hogy nem emlékszel.
- Tudod mi történt? Mondd el, kérlek! – nézett rám kétségbeesetten. Elhúztam a számat, de mesélni kezdtem. Elmondtam, hogy kicsit többet ivott a kelleténél ezért elvesztette az eszméletét. Magunkra haragítottunk pár illuminált állapotban lévő kétajtós szekrényt, majd hazaküldtem őt Brooke-al és végül én is sikeresen hazakeveredtem. Ian szó nélkül hallgatott végig, majd sóhajtva hátradőlt.
- Sajnálom…
- Felejtsük el, jó? – mosolyogtam rá. Pár percig csendben ültünk egymás mellett és a fákat figyeltük. Ian fészkelődni kezdett mellettem, gondolom kicsit kellemetlenül érezte magát.
- Hogy áll a cikk? – kérdeztem, hogy oldjam a feszültséget.
- Jól! Kate már kész van vele, ha minden igaz holnap megjelenik a magazin. Így még Alex is láthatja az utazása előtt – mesélte szórakozottan. Ian még mindig beszélt, de már nem figyeltem rá. Alex elmegy… Hát persze! A turné, ami jövő héten kezdődik.
- Ne haragudj, de mennem kell – szakítottam félbe Iant majd felálltam és futni kezdtem.
Tudtam, hogy hülyeséget csinálok, de nem gondolkodtam, csak mentem előre. Túl gyors tempót diktáltam magamnak, ezért pár sarokkal arrébb meg kellett állnom egy kicsit. Zihálva vettem a levegőt és minden bizonnyal komoly tüdőgyulladás vár rám, de nem érdekelt. Vettem egy nagy levegőt majd tovább futottam.

Esetlenül ácsorogtam a hotel bejárata előtt. Nem kellett volna idejönnöm… Már az is épp elég nagy baj, hogy ennyire felzaklat Alex turnéja. Nem is értem mit gondoltam. Idejövök, ő meglát, majd odafutunk a másikhoz, felemel és megpörget a levegőben, mint a filmekben. Ahh, ugyan már. Ez itt a valóság, ahol a szemtelenül jóképű zenészek nem foglalkoznak az olyan hétköznapi emberekkel, mint én. Megfordultam és hazafelé kezdtem sétálni mikor valaki utánam kiáltott.
- Mit keresel itt? – kérdezte. Megdermedtem mikor felismertem a hang tulajdonosát. Trappolást hallottam, majd elkapta a csuklómat és maga felé fordított. Sötét szemei kíváncsian méregettek, de arca bosszús volt.
- Csak erre jártam – motyogtam és kerültem a tekintetét.
- Ilyen időben? Hogy nézel ki? – Megrázta a fejét, mire a vízcseppek szanaszét repültek kócos hajából. – Gyere, így nem mehetsz haza – megfordult és a hotel felé kezdett vonszolni. Kirántottam a kezem a szorításából és megálltam. Karomat durcásan magam elé fontam és figyeltem a reakcióját. Felvont szemöldökkel méregettet, majd egy pimasz mosolyra húzta a száját és felém indult.
- Te akartad… - morogta miközben egyre közelebb jött. Lassan hátrálni kezdtem, de ő gyorsabb volt. Hirtelen lehajolt előttem, megfogta a lábaim és könnyedén a vállára emelt.
- Úristen, Alex! Mit csinálsz? Tegyél le, most! – visítottam.
- Csend már! Mindenki minket bámul – nevetett. Hiába ütögettem a hátát, hiába visítottam semmi sem hatotta meg. A portás furcsán figyelt minket, de Alex egy legyintéssel elintézte és a lift felé ment. Még ott se volt hajlandó letenni, csak szórakozottan figyelte a hisztimet. Egészen a lakosztálya ajtajáig cipelt ahol végre letett. Kinyitotta az ajtót, majd beléptük a nappaliba.
- Mindjárt jövök. Érezd otthon magad – mondta és eltűnt az egyik ajtó mögött. Esetlenül ácsorogtam a hatalmas szoba közepén és nem tudtam merre menjek. Levettem a kabátomat és ledobtam az egyik fotelbe. Megálltam a dohányzóasztal előtt, majd a rajta lévő papírokat kezdtem el nézegetni. Volt egy kép Alexről, amin gitárral a kezében vigyorog a kamerába, egy dalszöveg, egy telefonszám… Aztán megakadt a szemem két borítékon. Kezembe vettem őket, majd a kanapéhoz sétáltam és leültem. Rögtön tudtam mik ezek… Repülőjegyek. Az egyikre egy kis cetli volt ragasztva.

Alex Davis 2 hónapos koncertturnéjára. 2 jegy. Vasárnap!!!

- Mit csinálsz? – állt meg mellettem Alex egy pólóval a kezében. Nem néztem rá, csak a kezemben lévő borítékokat szorongattam.
- 2 hónapra elmész? – suttogtam.