Díj #2

A díjat nagyon köszönöm Diana Brunwin -nak!♥

Szabályok:

- Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

- Írj 11 kérdést!

- Küld tovább 11 blognak!

Írj magadról 11 dolgot!

* Nem szoktam tv-t nézni.
* Ha ráfüggök egy sorozatra pár nap alatt végignézem.
* Pszichológus szeretnék lenni, másodállásban író.

* Egyesek szerint antiszociális vagyok.

* Álmodozó vagyok.

* Tűfóbiám van.

* Gyűlölöm, ha valaki nagyon hibásan ír.

* Nem szeretem a kisgyerekeket. 

* Könnyen fel lehet idegesíteni.

* Szeretem a kézilabdát, Görbicz Anita a kedvencem.

* Állandóan elkések.

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Példa képed?

Nincs példaképem, csak olyan emberek akik inspirálnak.

2. Kedvenc íród?

Suzanne Collins

3. Mit tennél, ha kecske invázió törne ki? (Nézd meg ésmegérted)

Befogadnám az egyiket és kórusba énekelnénk a szomszédnak Swift kisasszony dalát:D

4. Tudod mi az a degu?

Tudom, kiskoromban féltem tőlük.

5. Szoktál horror filmeket nézni?

Nem, nem szeretem őket. A legtöbb undorító vagy valószerűtlen. 

6. Szerinted valaha lesz világ vége?

Egyszer biztosan. 

7. Vallásos vagy?

Nem.

8. Milyen zenéket szeretsz?

Fú, nagyon vegyes zenei ízlésem van. Többnyire meghallgatok mindent, de a magyar számok nagy részét és a hörgős, visítós rockot nem igazán szeretem:D

9. Mit gondolsz a blogomról? (Már más nem jut eszembe...)

Szeretem, szép, igényes:)

10. Mit gondolsz az ask.fm ről?

Az alapötlet jó lenne, de természetesen ezt is tönkretették. Nem igazán foglalkozom vele.

11. Kedvenc színészed?

Mindig változik:D Most épp Ian Somerhalder.

Írj 11 kérdést!

1. Mi inspirált az írásra?
2. Milyen témában szeretsz olvasni?
3. Sűrűn jársz moziba?
4. Mivel szeretnél felnőtt korodban foglalkozni?
5. Mi volt a legfurcsább álmod?
6. Melyik országban élnél a legszívesebben?
7. Mitől félsz?
8. Szeretsz utazni?
9. Ha választhatnál, melyik sztárral cserélnél 1 napra?
10. Mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben?
11. Kedvenc évszakod?

Küld tovább 11 blognak! 

DreamyGirl

Anneee

Horan Vandaa

Summersmile♥

Most csak ennyi, nem akartam megint a többieknek küldeni és nem olvasok több blogot.

Néhány infó

Sziasztok!:)
Nem, most nem résszel jövök, rengeteg dolgom van, egyszerűen nincs időm megírni. Már elkezdtem és tényleg igyekszem befejezni, ha minden jól megy holnap már tudom hozni de nem ígérem biztosra.
Tegnap szépen összeírogattam pár dolgot a történettel kapcsolatban, ami esetleg érdekelhet titeket. Nem kötelező végigolvasni, semmi olyat nem írok bele ami befolyásolja a történet folytatását, ez csak egy kis extra, ha érdekel valakit:) Hozzátenném, hogy ez nem szentírás, nem garantálom, hogy pontosan így fog minden történni (elég szeszélyes vagyok), de ha változik valami, ígérem időben értesítelek titeket:) Na nem magyarázok tovább, tessék itt van, annak, akit érdekel.
u.i.: a hét folyamán várható design váltás is, azalatt rejtve lesz a blog, szóval ne ijedjetek meg, ha nem tudjátok megnyitni. amint kész vagyok ismét látható lesz:)

* A blog első "évadát" 50-60 részesre tervezem, de ez még sok mindentől függ.

* Egyenlőre 2 évad van meg a fejemben, elképzelhető egy harmadik is, tőletek függ.

* A történet legvégén, ha érdekel titeket kiteszek a szereplőkről egy képet, hogy én milyennek képzelem el őket - erről majd lesz egy szavazás.

* Christian mindkét évadban fontos szerepet fog játszani, idővel rájöttök miért.

* Az első évad lazább lesz, leginkább a karakterek megismeréséről fog szólni. A másodikra már egy sokkal komolyabb és izgalmasabb dolgot tervezek.

* Alex karaktere nem azért ilyen keszekusza, mert lusta voltam rendesen kidolgozni a szerepét. Neki is megvan a története, majd ha eljön az ideje megtudjátok.

* Sarah karakterét magamról mintáztam, bár nem tudatosan. Így utólag visszagondolva jöttem rá, hogy nagyon hasonlít rám.

* Alcímeket nem adok a fejezeteknek, nem tudom miért, sosem gondoltam rá.

* A kommentekre nem azért nem válaszoltam eddig, mert nem érdekelnek, vagy mert nem esnek jól. Szerettem volna megnézni hány olyan olvasóm van, aki ki is fejti a véleményét és az volt a legegyszerűbb megoldás, ha én nem írok bele. Ettől függetlenül elképesztően hálás vagyok nektek minden egyes szóért!!! Ígérem mostantól válaszolni is fogok rájuk.

Na és így a végére lenne egy kérdésem is hozzátok:

* Szeretnétek, ha csatolnék a fejezetekhez zenét is? Bevallom, én sose gondoltam rá, nem tudom mennyire illik az adott részhez az a zene amire én gondolok, de ha szeretnétek akkor megpróbálhatjuk:)

15. rész

Na sziasztok drága olvasóim!:) Meghoztam az új fejezetet, ami remélhetőleg kárpótol titeket, amiért megint ennyit kellet várni rá. Majdnem 2x olyan hosszú lett, mint a többi, remélem mindenki elégedett lesz vele. Nagyon kevés véleményt/kommentet kapok mostanában, nem igazán tudom az okát. Kérlek titeket, hogy akkor is írjátok le mit gondoltok, ha esetleg nem tetszett a rész, hogy tudjam min kell változtatnom. Nem azt várom tőletek, hogy dicsérjetek állandóan, engem az őszinte véleményetek érdekel. Na jólvan, nem magyarázok többet. Jó olvasást!:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenötödik fejezet
Sarah szemszöge

Alex összeráncolta a szemöldökét, tekintete zavaros volt miközben határtalanul boldog arcomat figyelte. Nem tudtam, hogy beavassam-e, elvégre még én se tudok semmi biztosat, de képtelen vagyok befogni a szám.
- Megyek veled Londonba! – kiabáltam, és teljesen önkívületi állapotba kerültem. Tuti, hogy álmodok, csípjen már meg valaki.
- Még minden nem értem… - tárta szét karjait, miközben továbbra is értetlen arccal bámult.
- Nem tudok semmi konkrétat, de ha minden igaz, akkor Londonba utazunk Iannel. Üzleti út, vagy valami ilyesmi – hadartam boldogan. Alex arca egy pillanat alatt elkomorult, állán megfeszültek az izmok, ahogy összeszorította fogait. Na már megint mi baja? Kérdőn néztem rá, mire halk sóhaj hagyta el ajkait.
- Ian is megy? – morogta az orra alatt. Na ne, most komolyan ez a baja? Megforgattam a szemem, majd óvatosan nyaka köré fontam a karomat és közelebb hajoltam hozzá.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem játékosan, mire durcásan lebiggyesztette ajkait és a padlót tűntette ki figyelmével. Még közelebb húzódtam hozzá, orrommal már szinte súroltam arcát. Ó, ez az őrjítő Alex illat… – Nézz rám – kértem kedvesen. Vonakodva ugyan, de elszakította tekintetét a földről és a szemembe nézett. – Nincs rá okod, engem nem érdekel Ian. Munkatársak vagyunk, ennyi az egész. Bár meg kell hagyni, aranyos vagy mikor duzzogsz.
Alex felhúzta fél szemöldökét, arcán végre megjelent az a pimasz féloldalas mosoly, amit annyira szeretek.
- Hmm, Aranyos mi? – mormogta, majd ajkát szenvedélyesen az enyémhez nyomta. Meg fogom ezt valamikor szokni? Esélytelen…

Alex csukott szemmel feküdt mellettem, de tudtam, hogy nem alszik. Mosolyogva figyeltem nyugodt arcát, és próbáltam elhitetni magammal, hogy nem álmodom. Itt van, velem, és csak az enyém. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de ha már a sors úgy döntött nekem szánja ezt a tökéletes srácot, meg kell becsülnöm. Arrébb csúsztam az ágyon, hogy jobban szemügyre vehessem, mire halkan morogni kezdett.
- Mit csinálsz? – suttogta rekedtes hangján, de szemét még mindig nem nyitotta ki.
- Gondolkoztam – Alex kérdőn hümmögött egyet és magyarázatomra várt. – Tudod, még elég hihetetlen nekem ez az egész… - motyogtam zavartan, mire halványan elmosolyodott. Kezemmel óvatosan végigsimítottam arcán, éreztem, hogy megfeszül érintésem alatt, de nem foglalkoztam vele. Ujjaimmal körberajzoltam állának tökéletes ívét, majd tétován végighúztam ajkain is. Felsóhajtott, de nem ellenezte. Felnéztem rá, szemei már nyitva voltak és kíváncsian fürkészte arcomat. Csendben néztük a másikat, kezem még mindig a száján volt. Óvatos puszit nyomott rá, elmosolyodott, mire szégyenlősen lesütöttem a szemem. Halkan kuncogni kezdett mikor visszahúztam a kezem és a pólóm ujjával kezdtem babrálni.
- Hé – fogta meg az állam, majd lassan megemelte, hogy ismét a szemébe nézzek. Még mindig mosolygott, szemei sötéten csillogtak. Annyira… tökéletes.
- Mikor indultok? – kérdeztem hirtelen. Összeráncolta a szemöldökét és láttam rajta, hogy nem igazán tudja, mire gondolok. – Londonba.
Felkönyökölt és a kezén lévő méreg drága karórára pillantott. Felhorkant és idegesen elhúzta a száját.
- Hát úgy három óra múlva, ha minden igaz…
Elkerekedett szemekkel meredtem rá. Alex nyugodtan visszadőlt az ágyra, kezeit feje alá tette és a plafont kezdte el bámulni. Hát ez nem normális…
- Nyugi, már elpakoltunk mindent, ráérek. Jared majd intézkedik – Felvontam a szemöldököm az új név hallatán. – Jared a menedzserem – magyarázta.
- Nem, nem. Akkor is menned kell. Mikor fogsz pihenni? – győzködtem, miközben kezemmel már lefelé lökdöstem az ágyamról. Hangosan nevetett, majd megadta magát és nagy nehezen felállt.
- Majd pihenek a hotelben – duzzogott.
- Szó sem lehet róla! Tünés haza! – toltam kifelé az ajtón, de hiába. Alex hirtelen megfordult és azzal a ravasz féloldalas mosolyával nézett le rám.
- Meg akarsz tőlem szabadulni? – kérdezte játékosan. Sóhajtottam, majd kinyitottam az ajtómat és magam után húzva őt is, leosontam a lépcsőn.
- Csak jót akarok, hidd el – mormogtam, miközben a kabátját vette. Széles mosollyal az arcán bólintott és kilépett az ajtón.
- Meg fogsz fázni, menj vissza! Egyedül is kitalálok – rázta rosszallón a fejét mikor utána mentem. Nem foglalkoztam vele, csendben követtem a kapuig. Megforgatta a szemeit, majd egy lemondó sóhaj kíséretében elindult. – Na most már tényleg menj be – mondta kedvesen. Szomorú mosollyal bólintottam, megfordultam és ajtó felé kezdtem csoszogni. Hirtelen megragadta a csuklómat, megpörgetett és szorosan karjaiba zárt. Meglepettségemben csak álltam ott, mint valami fadarab, de hamar kapcsoltam és egy halk sóhajjal visszaöleltem. Mosolyogva szívtam be pulcsijának illatát.
- Mikor jöttök? – mormogta, miközben orrát hajamhoz dörgölte.
- Délutánra ott vagyunk. De most már tényleg menj – Vettem egy nagy levegőt, hogy még egyszer, utoljára magamba szívhassam illatát, majd elengedtem és mosolyogva néztem fel rá. – Vigyázz magadra!
- Ott találkozunk – suttogta, miközben lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt.

Idegesen rohangáltam a lakásban, még mindig az alvós pólómban. Azt se tudtam hol áll a fejem, Ian pedig fél óra múlva itt lesz… Kicsit deja vu érzésem volt. Az első munkanapomon is így kapkodtam.
- Brooke, hol van az objektívem? – kiabáltam, miközben egy fekete farmert rángattam magamra.
- Ahova tetted – válaszolt unottan.
- Nagy segítség vagy – morogtam. Kirángattam a szekrényemből az egyik kedvenc kék pólómat, majd besiettem a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedjem magam. A szemeim erősen karikásak voltak –nem, nem voltam fent órákig miután Alex elment, dehogyis-, a hajam úgy nézett ki, mintha konnektorba nyúltam volna, tehát csodás látványt nyújtottam így vasárnap délelőtt. Kentem egy kis sminket magamra, épp csak annyit, hogy elviselhető legyen nyúzott arcom. Hajamat lazán felkötöttem és egy hajpánttal hátrafogtam. Végülis néztem már ki rosszabbul is…
Lefutottam a lépcsőn kezemben a fényképezővel és az objektívekkel, ügyet sem vetve a kanapén fetrengő barátnőmre.
- Na megtaláltad? – kérdezte gúnyosan, de figyelmét még mindig valami idióta sorozatnak kötötte le.
- Meg – vakkantottam és igyekeztem mindent bedobálni a bőröndömbe. Pénz ott van, gép ott van, ruháim megvannak, telefon a táskámban, kulcsok az asztalon, iratok a másik zsebben… Jó, elvileg minden megvan. Kopogást hallottam az ajtó felől, mire Brooke felpattant és már szaladt is kinyitni. Felvettem a cuccaim, majd utána siettem. Ian lazán volt felöltözve. Egy egyszerű kék farmer volt rajta egy fehér inggel. Az ajtófélfának dőlve mosolygott barátnőmre, majd mikor meglátott, azonnal ellökte magát és elvette a táskáimat.
- Szia Sarah. Hogy vagy? – köszöntött kedvesen.
- Jól, köszönöm. Hála a szobafogságnak, sikerült meggyógyulnom.
- Remek. Indulhatunk? – bólintottam, majd intettem neki a kezemmel, hogy menjen csak. Brookehoz fordultam, aki hatalmas mosollyal az arcán figyelt.
- Meg leszel? – kérdeztem, miközben kezemet a vállára tettem. Bólintott, majd közelebb lépett hozzám és szorosan megölelt.
- Vigyázz magadra, oké? És mindig hívj, mi történik – motyogta.
- Mindenképp. Sietek haza – mondtam, majd elengedtem és kiléptem az ajtón. Még egy utolsót intettem felé, aztán beszálltam Ian mellé.

- Hogyan tovább? – kérdeztem, miközben Ian a telefonjában lévő GPS-t bújta. Eltévedtünk, bár ezt még magának se vallaná be. Igazából az is csoda, hogy idáig eljutottunk. – Nem kéne megkérdezni valakit? – morgott valami „nem” félét, de tekintetét még mindig nem szakította el a telefon képernyőjéről. Miért ilyen makacs minden pasi? Már pedig én nem fogok itt ácsorogni, mikor körülöttünk hemzsegnek az emberek. Odasétáltam egy fiatal sráchoz, aki egy padon bámészkodott.
- Szia! Ne haragudj, kérdezhetek valamit? – motyogtam zavartan. Kedvesen elmosolyodott, majd bólintott. – Meg tudnád mondani merre van a… - kezemmel a zsebeimbe matattam a papír után, amin a szálloda neve van. – Ez a hotel? – nyomtam a kezébe mikor megtaláltam. Összeráncolt szemöldökkel próbálta kiolvasni a kézírásomat, majd felállt, táskájából kivett egy tollat és lefirkantotta a pontos címet.
- Menj taxival – mondta és az út másik felén sorakozó autók felé intett. Megköszöntem, majd visszasiettem Ianhez. Meglóbáltam az arca előtt a papírt, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Az meg mi? – kérdezte, miközben a telefont a zsebébe süllyesztette.
- A pontos cím. Gyere, taxival megyünk – tiltakozni akart, de még mielőtt megszólalhatott volna megragadtam a karját és a kocsik felé kezdtem húzni. Pasik… miért hiszik azt, hogy ők mindig mindent jobban tudnak?

- Hűha… - csak ennyit tudtam kinyögni mikor megálltunk a hotel előtt. A szerkesztőség elég bőkezű volt, London egyik legpuccosabb szállodáját nézték ki ideiglenes lakhelyünknek. Ian mozdulatlanul állt mellettem és tátott szájjal bámulta a hatalmas épületet.
- Menjünk be – motyogtam még mindig teljesen kábán. Bólintott, majd felvette a cuccokat és elindultunk a recepció felé. Egy fiatal, húszas éveiben járó, szőke hajú lány állt a pult mögött és kedvesen mosolygott ránk.
- Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen.
Ianre néztem, de ő még mindig sokkos állapotban volt és nem úgy nézett ki, mint aki a közeljövőben meg fog szólalni, így megint nekem kell intézkedni. Sóhajtottam, majd beszélni kezdtem.
- A TOP! Magazin a napokban foglalt önöknél egy kétszemélyes szobát. Szeretném elkérni a kulcsokat.
A nő bólintott és pötyögött valamit a számítógépén. Megfordult, matatott egy kicsit a kulcsok között, majd visszalépett hozzánk és a kezembe nyomta a megfelelőt.
- Kellemes pihenést, érezzék jól magukat szállodánkba! – mondta mézes-mázos hangon. Illedelmesen megköszöntem, majd Iant magam után húzva a lift felé indultam. 423-as szoba, 8. emelet.
Szórakoztam egy kicsit a kulcsokkal és imádkoztam, hogy bele ne törjem. Kattant egyet a zár, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam és kinyitottam az ajtónkat. Na jó, ha lehetséges most még inkább ledöbbentünk. A szobánk konkrétan úgy nézett ki, mint az elnöki lakosztály. A szemközti falon hatalmas üvegablakok voltak, tökéletes kilátást nyújtott Londonra. Előtte egy fekete bőrkanapé volt, hozzá illő dohányzó asztallal. A nappalival egybenyílt a konyha, ami a legmodernebb felszerelésekkel volt berendezve. Elképedve sétáltam beljebb és lassan kinyitottam az egyik ajtót. A fürdőszoba már majdnem akkora volt, mint a szobám. Egy nagy sarokkád volt a helyiség túlsófelében, körülötte méregdrága tusfürdők. Elismerően füttyentettem, majd a másik ajtóhoz sétáltam. A hálószoba nagyon hangulatos volt. Egy hatalmas franciaágy terpeszkedett középen, mindkét oldalán két kis éjjeli szekrénnyel. A szobában a piros szín dominált, és tényleg nagyon kellemes hangulatot árasztott.
Mikor visszamentem a nappaliba Ian még mindig teljesen kábán ácsorgott az ajtóban. Közelebb léptem hozzá és kezemmel arca előtt kezdtem el legyezni.
- Ébresztő csipkerózsika. Van mára valami dolgunk vagy szabadok vagyunk? – kérdeztem nevetve. Alig észrevehetően megrázta a fejét és láttam rajta, hogy visszatért a valóságba. Előhúzta kabátja zsebéből a jegyzetfüzetét, majd gondterhelt arccal lapozgatni kezdte.
- Egy óra múlva lesz, egy találkozónk a sztárocskával. Megbeszéljük a holnapi interjú időpontját és körülményeit. Készülj el addigra – hadarta, majd eltűnt az egyik ajtó mögött, ha jól láttam a hálószobába ment. Tétlenül ácsorogtam egyik lábamról a másikra, és úgy döntöttem írok egy SMS-t Alexnek és Brookenak, hogy megérkeztem. Levágódtam a kanapéra, előhalásztam a zsebemből a telefonom, majd pötyögni kezdtem.

Minden rendben, megérkeztem. Egy óra múlva lesz egy megbeszélésem, ha ráérek hívlak.
S. xxx.

Címzettnek beállítottam kettőjüket és elküldtem. Mivel még bőven volt időm a találkozóig úgy döntöttem olvasok egy kicsit.

Ian idegesen dobolt az ujjaival a falon, miközben a liftre vártunk. Kiderült, hogy a sztár, akivel interjút kell készítenünk szintén ebben a szállodában szállt meg. Most már értem miért ide küldött minket a szerkesztőség. Halk csipogás jelezte, hogy a lift megérkezett, mire észbe kaptam Ian már bent is volt.
- Hányadik emeleten van? – kérdeztem, miközben beléptem mellé.
- Tetőtér – vakkantotta és beütötte a 10-es számot. Csendben álltunk egymás mellett és vártuk, hogy felérjünk. Mikor kinyílt az ajtó Ian előresietett, mintha valami iszonyú fontos dolga lenne. Úgy látszik előtört a diktátor éne. Könnyedén tartottam vele a lépést és próbáltam rájönni mivel törhetném meg ezt a kínos csendet.
- Tudunk valamit róla? – kérdeztem. Ian egy pillanatra felém nézett, majd megint a folyosót figyelte.
- A nevét… - motyogta. Kérdőn néztem rá és vártam, hogy megszólaljon. Már épp beszélni kezdett volna, mikor hirtelen kivágódott előttünk az ajtó és egy szőke, kócos hajú srác lépett elénk. Meglepettnek tűnt, de gyorsan rendezte a vonásait és tetőtől talpig végigmérte megszeppent társamat. Tekintete áttért rám, összehúzott szemmel figyeltük a másikat. Villámcsapásként ért a felismerés, éreztem, hogy teljesen elsápadok. Reakciómat látva ő is kapcsolt és kaján vigyorra húzta a száját. Ezt nem hiszem el. Lehetetlen.
- Christian? – suttogtam, miközben hátráltam egy lépést.
- Szia Sarah! – vigyorgott.

14. rész

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet is. Nincs sok hozzáfűznivalóm, tudjátok, hogy nekem sose tetszik:) Elég laza rész lett ez is, majd a következőkben gyorsabban fog haladni a cselekmény, ha minden igaz. A komenteket továbbra is nagyon várom, tényleg sokat jelent minden szó:)

U.i.: Elkészült a kritikás blogom is. Aki esetleg úgy gondolja, hogy kíváncsi az én kritikámra is, ott megtalál:) (Oldalt kint van a link)

Jók legyetek! xxx.

Tizennegyedik fejezet
Sarah szemszöge

Gondolkodás nélkül vetettem magam a nyakába, éreztem, hogy meglepte hevességem. Nem érdekelt mit gondol rólam, régóta vágyok már erre a csókra. A múltkori annyira más volt… olyan vad és erőszakos, de most sokkal óvatosabb volt. Lassan csókolt vissza, kiélvezett minden egyes pillanatot. Fogaival óvatosan megharapta alsó ajkamat, mire kuncogni kezdtem. Gyönyörű arcán megjelent az a csibészes mosoly, amit annyira szerettem, miközben homlokát vállamnak döntötte.
- Mit művelsz te velem? – kérdezte rekedtes hangon. Kezemmel a haját kezdtem el birizgálni, nem tudtam válaszolni. Ezt én is kérdezhetném tőle…
- Sarah? Mi tart ennyi ideig? – kiabált ki türelmetlenül Brooke. Alex felemelte a fejét és fájdalmas tekintettel nézett rám.
- Itt van? – nevetve bólogattam, majd megfogtam a kezét és behúztam az ajtón.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is – motyogtam, mire megrökönyödött arccal nézett vissza. Kezemmel jeleztem, hogy menjen csak, ha szerencséje van, nem tépi le minden ruháját az én kis őrült barátnőm. Mikor Alex eltűnt a folyosón, hangosan felsóhajtottam és az ajtónak dőltem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg… Ezzel a görög félistennel csókolóztam fél perce, most pedig itt van, nálunk. Hihetetlen. Gondolataimat egy hangos sikítás zavarta meg, majd meghallottam Alex mély hangját is, ahogy Brooke-ot kérleli, hogy ne rángassa már a nadrágját (?). Akaratlanul is elmosolyodtam, miközben ellöktem magam és én is a nappali felé indultam. Igen, ez biztos csak egy álom, de addig is kiélvezem minden percét.
Ahogy beléptem a helyiségbe elég érdekes látvány tárult a szemem elé. Barátnőm Alex hátán ült és egy száz wattos mosoly kíséretében szorongatta a nyakát. Hitetlenül meredt az áldozatra, aki fájdalmas tekintettel nézett vissza rám. Pár pillanatig rezzenéstelen arccal bámultam őket, majd nem bírtam tovább és hangosan nevetni kezdtem. Alex megforgatta a szemét, és miután rájött, hogy tőlem ugyan hiába vár segítséget, megpróbálta egymaga leszedni a még mindig rajta csimpaszkodó lányt.
- Brooke, kérlek… megfojtasz – nyögte miközben próbálta lefejtegetni barátnőm kezeit a nyakáról. Hmm… mondtam már milyen kitartó tud lenni? – Ha most megölsz, többé nem tudok énekelni… - dobta be az aduászt végső elkeseredésében, mire Brooke azonnal elengedte és lehuppant a kanapéra. Alex megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben kezével a nyakát dörzsölgette. Nem lehetett kellemes dolog, tapasztaltam már.
Egyik lábamról a másikra álltam, és azon gondolkoztam mivel törjem meg a kínos csendet. Alexre néztem, aki zavartan a hajába túrt. Nem igazán tudta mit kezdjen a helyzettel. Végül Brooke szólalt meg először.
- Ti most… ? – kérdezte, miközben összehúzott szemmel méregetett minket. Alex már épp beszélni kezdett volna, de egy határozott fejrázással beléfojtottam a szót.
- Csak beugrott köszönni, meg ilyesmi – mondtam és igyekeztem nagyon magabiztosnak tűnni. Hirtelen két zavart szempárral találtam szembe magam, mire értetlenül széttártam a kezem és próbáltam a srác felé kacsingatni. Nem igazán értette a célzást, összehúzott szemöldökkel figyelte, ahogy lassan bekönnyezem a sok pislogástól.
- Basszus, kapcsolj már – sziszegtem fogaim közt, de nem sok reakciót sikerült kiváltanom belőle, továbbra is értetlennel fejjel bámult. – Reménytelenek vagytok – morogtam, majd egy legyintéssel ott hagytam őket és a konyha felé mentem. Hallottam, ahogy megbeszélik melyik pszichiátriába zárnak, ha nagyon elfajulna a helyzet. Jó tudni, hogy számíthatok rájuk mikor hisztérikus rohamot kapok egyszer… Bíztató.
- Mit csinálsz? – kérdezte Brooke, miközben Alex-el az oldalán beléptek a helyiségbe. Nocsak, milyen jól kijönnek egymással, még a végén lenyúlja a barátom. Már ha nevezhetem egyáltalán annak…
- Mosogatni készülök – motyogtam és kezemmel már készültem megnyitni a csapot.
- Jaj, ne, hagyd csak, majd én megcsinálom – Elkerekedett szemekkel néztem rá, és a hatás kedvéért az egyik tenyeremet a homlokára szorítottam. Megforgatta a szemeit, majd a vállamnál fogva kifelé kezdett lökdösni.
- Jó, innentől átveszem – mondta Alex egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében. Hálásan néztem rá, majd megragadtam a csuklóját és magam után húztam az emelet felé. Bizonytalanul álltam meg a szobám előtt. Brooke-on kívül eddig még senkit nem engedtem be ide… Félretéve minden kétségem, határozottan kinyitottam, majd arrébb léptem, hogy Alex be tudjon menni. Feszengve figyeltem, ahogy mindent alaposan megnéz, arcáról nem tudtam leolvasni semmit.
- Ez te vagy? – kérdezte, miközben egy képet forgatott a kezei közt. Közelebb léptem hozzá, hogy lássam, melyiket nézi. Elhúztam a számat, ahogy előtörtek a régi emlékek…
- Igen, Christiannel – biccentettem fejemmel a kép felé, ahol épp egy fiúval ülünk szorosan egymás mellett és a kamerába mosolygunk. Kérdőn nézett rám, mire zavartan a hajamba túrtam és magyarázni kezdtem. – Christian a barátom volt…
Alex szó nélkül meredt a kezében lévő képre, arca még mindig kifejezéstelen volt.
- Mi történt? – kérdezte halkan, és sötét szemeit az enyémbe fúrta. Normális esetben sosem mondanám el neki. Na nem azért mert állami titok, vagy ilyesmi, csak szimplán nem akarom untatni a problémáimmal. Különben is, rég volt… De ez most nem tartozott a normális esetek közé. Láttam rajta, hogy komolyan érdekli és egyszerűen nem tudtam ellenállni ennek az igéző szempárnak.
-  Az apja nagyon sokat utazott, valami menedzser volt, ha jól emlékszem. Fél éve voltunk együtt, mikor a szülei bejelentették, hogy elköltöznek. Azóta nem hallottam róla…
Alig észrevehetően megrázta a fejét, majd a képet letette az asztalomra és közelebb lépett hozzám. Kezével óvatosan simított végig arcomon, tekintetemet feltűnően kerülte.
- Szeretted? – suttogta. Megdermedtem egy pillanatra, váratlanul ért a kérdés. Hogy szerettem-e?
- Mindennél jobban – válaszoltam egy keserű mosoly kíséretében. Közelebb hajolt és apró puszikkal borította be az arcom. Halk sóhaj hagyta el a számat és kicsit oldalra billentettem a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen.
- Sajnálom – suttogta a fülembe, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Talán jobb, hogy így alakult – mondtam fojtott hangon, mire egy halk kuncogás volt a válasz. Hangosan felsikítottam, mikor hirtelen eltűnt a lábam alól és talaj és Alex karjaiban találtam magam.
- Hé, tegyél le! – nevettem, miközben kezeimmel mellkasát ütögettem. Nem szólt semmit, csak határozott léptekkel megindult az ágyam felé.
- Azt szeretnéd, hogy letegyelek? – kérdezte egy pimasz féloldalas mosollyal az arcán. Összehúztam a szemöldököm és bizonytalanul bólintottam. Hol itt a csapda? – Te akartad… - mondta, majd egy hirtelen mozdulattal elengedett én pedig visítva az ágyamra estem. Alex hangosan nevetett, miközben elképedt arcomat figyelte. Szóval így játszunk… nekem jó. Elmosolyodtam, majd megragadtam a csuklóját és lerántottam magam mellé. Egy pillanatra láttam rajta, hogy meglepődött, de hamar rendezte vonásait. Felült, majd két kezét fejem mellé téve megtámasztotta magát és vigyorogva nézett le rám.
- Milyen kis játékos ma, Adams kisasszony – morogta a fülembe.
- Mmm… - dünnyögtem, miközben kezemmel a pólóját kezdtem piszkálni. Szép, márkás darab volt, de most szívesebben nézegettem volna a földön.
- Milyen kis telhetetlen vagy – nevetett, majd egyik kezével összefogta a csuklómat és mindkét kezem a fejem fölé emelte. – Na most én játszok egy kicsit…
Nem értettem mire céloz, sötét szemeivel fenyegetően méregetett. Lassan cirógatni kezdte az oldalam, de még mindig nem jöttem rá tervére. Már épp egy gúnyos mosolyra akartam húzni a számat, mikor hirtelen megcsípett valahol a csípőm környékén. Visítva ugrottam arrébb az ágyon, de követett és újabb csípésekkel kínzott.
- Ne, Alex, hagyd abba! Nem bírom – kiabáltam nevetve és próbáltam arrébb lökni a kezeit. Ismét lecsapni készült, de a hirtelen bekapcsolódó tv kizökkentette és értetlenül nézett hol rám, hol a készülékre.
- Ahj, francba. Ráfeküdtem a távirányítóra – morogtam, miközben megpróbáltam kirángatni alólam. – Várj, ezek a zenei hírek?
Alex hátranézett egy pillanatra, majd lehuppant mellém és a plafont kezdte bámulni.
- Igen, nincs benne semmi extra.
Nem törődtem vele, hangosítottam rajta és izgatottan vártam mit mondanak benne. Még sikerült elcsípnem a végét.
-  A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – mondta a riporter srác, majd a képernyőn felvillant Alex képe és a turné kezdetének időpontja. Ezt nem hiszem el… Ez tényleg csak egy álom lehet. Megmozdult mellettem az ágy és éreztem, ahogy valaki kihúzza a kezemből a távirányítót, majd kikapcsolja a tv-t. Nem igazán érdekelt, továbbra is szó nélkül meredtem a sötét képernyőre.
- Minden oké? – kérdezte és kezével szemem előtt legyezett. Megráztam a fejem és hatalmas mosollyal fordultam felé.
- Komolyan Londonban kezdődik a turné? – Szemöldökét összehúzta és elég értetlen fejjel nézett rám. Bizonytalanul bólintott és félve várta a reakciómat. Vigyorom még szélesebb lett (már ha ez lehetséges) és szó nélkül a nyakába ugrottam.
- Elmondanád, miért örülsz ennek ennyire?
Elengedtem és majd vidáman ugrálni kezdtem az ágyon.
- Vár minket London, bébi!

13. rész

Na sziasztok! Meghoztam a következő részt, ne haragudjatok amiért várnotok kellett. Bár szerintem ezzel a résszel kárpótoltalak titeket:) Így Valentin nap alkalmából... Remélem tetszeni fog mindenkinek, kivételesen én is elégedett vagyok vele. Kicsit megismerhetitek benne Alex-et. Véleményeket nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Tizenharmadik fejezet
Alex szemszöge

Céltalanul bolyongtam New York esőáztatta utcáin. Az ég borús volt, de szerencsére még nem kezdett el esni. Dél körül járhatott, elvétve lehetett csak látni egy-két hazasiető embert. Nem csodálom, a legtöbb normális ember a szombat délelőttöket a családjával tölti… Összeszorult a szívem erre a gondolatra. Nem, nem süllyedhetek megint az önsajnálatba. Megígértem nekik, ha mást nem is, legalább ezt betartom. Tudom, hogy Jared nem lenne képes megint felkaparni a padlóról, ennyivel tartozom neki. Jelenleg ő az egyetlen ember az életemben, aki még számít valamit. Illetve… ott van még Sarah, aki képes volt alig pár nap alatt teljesen felforgatni az életemet. Nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Tudom, hogy nem lenne szabad ennyi időt töltenem vele, már így is túl messzire mentem. Négy éve megfogadtam, hogy soha többet nem engedem meg, hogy valaki közel kerüljön hozzám, és egészen idáig ezzel semmi gond nem volt. Voltak barátaim, de mind csak felületes kapcsolat volt. Senki sem ismert, mindenki csak a híres, gazdag és jóképű Alexet látta. Tökéletes álca volt, eszükbe sem jutott faggatni a múltamról. Jared volt az egyetlen, aki mindent tudott rólam, az egyetlen, akiben megbíztam. Sarah olyan dolgokat lát bennem, amit eddig még senki más rajta kívül. Talán ezért is vonz annyira… ő más, mint a többiek. Őt nem érdekli a sztár Alex, nem omlik a nyakamba egy bájos mosoly után. Kihívást jelent… És, hogy ki Jared? Nos, ő a gyerekkori legjobb (és egyetlen) barátom, aki jelenleg a menedzserem és a lakótársam is egyben.
Valaki óvatosan megfogta a kezem, és a kabátom ujját kezdte el húzogatni, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Idegesen fordultam hátra, de ahogy megláttam „zaklatómat” egyből elszállt minden haragom. Egy megilletődött kislány állt mögöttem, hatalmas, mogyoróbarna szemeivel engem fürkészett. Elmosolyodtam, majd leguggoltam hozzá és óvatosan törékeny vállaira tettem a kezem.
- Miben segíthetek? – kérdeztem.
- Te vagy Alex Davis, ugye? – Mosolyogva bólintottam, mire felcsillantak szemei és félénken a kezembe nyomott egy virágos füzetet, hozzáillő tollal. – Megtennéd, hogy… ? – biccentett felém a fejével, utalva ezzel arra, hogy aláírást szeretne.
- Mi a neved?
- Anastasia – motyogta. Gyors mozdulatokkal ráfirkantottam a lapra a monogramom és a lány nevét, majd visszaadtam neki. Hálás mosoly terült szét piros arcán, zavartan forgatta kezei között a füzetet, majd egy halk „köszönöm” kíséretében elsietett. Percekig csak álltam ott, és néztem utána. Hihetetlen, hogy egy ilyen apróság is ekkora örömet okoz neki.

Fáradtan dobtam le magam a nappali közepén álló fekete kanapéra és kíváncsian figyeltem, ahogy Jared a konyhában szorgoskodik. Mellettem max hangerőn üvöltött egy főzőműsor, ahol épp azt magyarázta a csávó, hogy ne aprítsuk fel nagyon a paprikát, mert ízetlen lesz. Igen, Jarednek voltak furcsa szokásai. Imádott főzni és az évek alatt szerencsére meg tanult ehető ételeket készíteni.
- Mit eszünk? – próbáltam túlkiabálni a tv-ben üvöltöző séfet, nem sok sikerrel. Kihalásztam magam alól a távirányítót, majd nemes egyszerűséggel kikapcsoltam a tv-t. Jared ijedten fordult hátra, és a hirtelen mozdulat miatt még a kezében tartott kést is elejtette. Szerintem azt se vette észre, hogy hazaértem…
- Ó, szia Alex. Pont időben, mindjárt kész vagyok – mondta, miközben visszafordult a konyhapult felé és folytatta a paprikaaprítást. Nagyokat sóhajtoztam és vártam, hogy rákérdezzen, mi bajom van, de nem tette. Nyugodtan főzőcskézett tovább, mit sem törődve világfájdalmammal.
- Na jólvan, bökd ki. Nem bírom tovább hallgatni a kínlódásod – mondta nevetve, majd odasétált hozzám és lábaim arrébb lökve leült. Megforgattam a szemem, vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Komolyan, annyira szerencsétlen vagyok, hogy az hihetetlen. Nem tudom befogni a számat, mikor kéne. Nem tudok kezelni életbevágóan fontos helyzeteket és egyszerűen tehetségem van ahhoz, hogy eltaszítsam magamtól a világot. Soha nem éreztem még ilyet. Utálom, hogy nem tudok kiigazodni saját magamon, ha a közelébe vagyok… - hadartam indulatosan, miközben egyik kezemmel a hajamba túrtam. Jared összevont szemöldökkel méregetett, nem szólt semmit.
- Nagyon rég nem láttalak már ilyennek – törte meg a csendet egy halvány mosollyal az arcán. Tudtam mire gondol. Egyetlen egy lány volt az életemben, aki így összezavart. Nem mondtam semmit, csak bólintottam és rámosolyogtam. Jól esett, hogy meghallgatott, benne megbíztam.
Füst szag csapta meg az orromat, mire összeráncoltam a szemöldökömet és szaglászni kezdtem. Jared értetlenül nézett rám, majd ő is megérezte és riadtan nézett rám.
- Picsába! – ugrott fel és eszeveszett tempóban kezdett rohanni a sütő felé. A nagy sietségnek meg lett az eredménye. Ahogy vékony zoknijával a konyha csempéjére lépett, teljesen elvesztette az irányítást lábai felett és hatalmasat esett. Odasiettem hozzá és felsegítettem az egyik székre.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, de csak fájdalmas nyöszörgés volt a válasz.
- Tartok tőle, hogy lányok millió fognak zokogva a párnájukba borulni, ha meglátják milyen eldeformált hátsóm lett… - mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, mire elnevettem magam és óvatosan megveregettem a vállát.
- Hozok egy fájdalomcsillapítót, addig kezdj valamit az ebédünkkel.

Jareddel az asztalnál ültünk és vacsora gyanánt egy-egy pizzát majszoltunk. A délelőtti akciója után már nem volt kedve főzni, így kivételesen rendeltünk. A tv halkan szólt a háttérben, de egyikünk se foglalkozott vele.
- Utálom a gyors kajákat, nem értem miért szeretik annyian – lökdöste tányérján fintorogva a sonkás pizzáját. Összeráncoltam a szemöldököm és elég értetlenül néztem rá.
- Hát haver, szerintem ezzel az érzéssel egyedül vagy – nevettem rá. Jared megforgatta a szemét és csendben szenvedett tovább.
- Adj rá hangot, ez érdekel – kérte, mikor meglátta, hogy a tv-ben kezdődnek a zenei hírek. A műsorvezető srác, ismerős arca tűnt fel a képernyőn és beszélni kezdett.
- Bizonyára mindenki tudja, hogy New York szupersztárja, Alex Davis a holnapi napon elindul nagyszabású turnéjára. Biztos forrásaink szerint még itthon tartózkodik, használjátok ki – kacsintott a kamerába, mire felvontam az egyik szemöldököm. Ez a pasi nem százas. – A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – kacsintott ismét, majd egy lánycsapatról beszélt tovább.
- Irritál ez az alak. Ráng a szeme, vagy mi? – morogtam. Jared csak halkan nevetett, figyelmét még mindig a tv kötötte le. Felálltam és a mosogató felé vittem a tányérom.
- Jut eszembe, bepakoltál már? Holnap hajnalban indul a gépünk – motyogta teli szájjal. Megdermedtem a konyha közepén és hirtelen nem tudtam mit reagáljak.
- Hajnalban? Nem úgy volt, hogy vasárnap még itt leszünk? – kérdeztem fojtott hangon.
- Nem érnénk oda hétfőre.
Ezer féle gondolat cikázott a fejemben. Tudtam, hogy még nem mehetek el… valamit el kell intéznem. Eldobtam a tányérom, ami hangos csattanással landolt a konyhapulton. Jared idegesen felhorkant, tekintetét elszakította a képernyőtől és engem figyelt.
- Van egy kis dolgom, sietek – hadartam, miközben már a kabátomat vettem. Kiviharoztam az ajtón, meg sem várva a reakcióját. Idegesen nyomkodtam a lift hívógombját és már úgy voltam vele, hogy inkább leszaladok a lépcsőn mikor végre megérkezett. Amíg vártam, hogy leérjünk az alagsorba, előhalásztam a zsebemből a kulcsokat. Lent egyből a kocsim felé indultam, bepattantam és kiszáguldoztam a parkolóból. Ujjaimmal idegesen doboltam a kormányon, próbáltam összeszedni a gondolataimat. Igen, minden bizonnyal hülyeséget csinálok, felrúgva ezzel minden elvemet, de nem érdekelt. Így is sokáig húztam a dolgot, most vagy soha alapon meg teszem azt, amire már lassan egy hete vágyom.
Már legalább 5 perce állhattam a Sarah-ék háza előtt. Egyszerűen nem volt bátorságom bemenni… Mégis mit mondhatnék neki? Nem is kellett volna idejönnöm, az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Miről beszélek, nem hátrálhatok meg így. Gyerünk Alex, meg tudod csinálni!
Vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból és egyenesen az ajtóhoz mentem. Kezemet remegve emeltem fel és egy halk sóhaj kíséretében kopogtam. Idegességemben az ujjaimat kezdtem el tördelni. Semmi… még mindig semmi. Lehet nincs itthon. Vagy ami valószínűbb, hogy nem akar látni. Hát persze, miért is lenne kíváncsi rám a reggeli hisztim után? Még nem késő hazamenni… Megfordultam, de még mielőtt elindulhattam volna, hallottam, hogy kattan egyet a zár. Ijedten fordultam vissza és rettegve figyeltem, ahogy lassan kinyitja az ajtót.
- Szia… - motyogtam, miközben egyik kezemmel zavartan a hajamba túrtam. – Van egy perced?
- Van – mondta mereven. Na jó, most vagy soha…
- Figyelj, jöhetnék itt a jól bevált csajozós szövegeimmel, de felesleges lenne. Te más vagy, ezt már többször bizonyítottad – Sarah felvont szemöldökkel, csendben várta, hogy folytassam. - Tudom, hogy iszonyat hülyén viselkedtem veled, hogy egy utolsó bunkó vagyok, aki csak magával törődik, de hidd el, hogy ez nem így van! Teljesen felforgattad az életemet és még szokatlan nekem ez az egész helyzet, nem tudom, hogy kezeljem. Mikor a közelemben vagy teljesen összezavarodom, és többnyire mindent elrontok a gyerekes viselkedésemmel… Nagyon rég nem éreztem ilyet, még nekem is új ez az egész. Nézd én megértem, hogyha nem akarsz többé látni, de tudnod kell, hogy nagyon megkedveltelek és… - Magyaráztam volna tovább viselkedésem, de akkor valami olyasmi történt, amire végképp nem számítottam. Sarah finoman számra tette tenyerét, elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Értem – suttogta, majd kezeit lassan nyakam köré fonta és közelebb lépett. Arcunkat alig pár centi választotta el, éreztem meleg leheletét. – Én is kedvellek – mondta, majd ajkát óvatosan az enyémre nyomta.

12. rész

Hát üdv, drága olvasóim. Meghoztam a következő fejezetet is. Nincs sok hozzáfűznivalóm... tudjátok, hogy nekem sose tetszik. Előre szólok, hogy ez most csak amolyan időhúzó rész. Tényleg nagyon gyenge a többihez képest, de nézzétek el nekem, sikerült nagyon lebetegednem, alig élek... Remélem azért lesz akinek tetszeni fog, visszajelzéseket továbbra is nagyon várom.:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenkettedik fejezet
Sarah szemszöge

Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a térdemen, miközben a váróteremben ülve vártam, hogy behívjanak. Nehéz éjszakám volt, ezért reggel elég nyűgösen keltem. Nem is akartam eljönni ide, de Brooke-ot nem lehet meggyőzni. Szerinte halálos beteg vagyok, és mindenképp szükségem van egy orvosra. Na az biztos, hogyha eddig nem volt semmi bajom most már tényleg elkaptam valamit. Konkrétan 3 ember köhögött a pofámba, tüsszögött le, nyálazta szét a pulcsim. Brooke csak nevetett a morgolódásomon, pedig tudja, mennyire utálom az ilyen helyeket.
- Alex hova tűnt reggelre? – kérdezte barátnőm. Ujjaimat idegesen tördeltem, nem tudtam mit mondhatnék erre. Igazából én se tudtam többet nála. Halványan rémlik, hogy hajnalban még ott volt, aztán reggelre eltűnt. Megvontam a vállam és motyogtam egy „nem tudom” –ot. Brooke nem kérdezett többet, csendben nézelődött tovább.
- Sarah Adams, kérem, fáradjon be – szólt ki a nővér, mire egy nagy sóhaj kíséretében felálltam és becsoszogtam a vizsgálóba.

Hazafele Brooke vezetett, teljesen átvette a szerepem. Úgy érezte most az ő kötelessége gondoskodni rólam, ha már egyszer én is ott voltam neki mindig. Értékeltem a gesztust, tényleg nagyon aranyos volt tőle, de nem szerettem ilyen kiszolgáltatott lenni. Szótlanul bámultam ki az ablakon és az üres utcákat figyeltem. Hétköznap délelőtt csak elvétve lehet látni bárkit is. Mindenki elment dolgozni vagy iskolában ül. Elhajtottunk a szerkesztőség előtt is, ahol meglepő módon rengeteg autó állt. Biztos megbeszélés van, el ne felejtsem felhívni Ian-t, hogy mi volt. A rádióból halkan szólt Brooke egyik kedvenc száma, vidáman dúdolgatta. Mosolyogva figyeltem, ahogy magas hangján próbálja utánozni az énekest. Mindig is szeretett énekelni, nem igazán érdekelte, hogy nincs tehetsége hozzá. Ő olyan ember volt, aki magasról tesz mások véleményére és csak mosolyog, ha valaki megsérti. Irigyeltem érte…
- Ha így folytatod jövő héten felkeresünk egy lemezkiadót és csinálunk neked egy demót – mondtam szórakozottan, mire elnevette magát és felhangosította a dalt.
- Naaa, gyerünk, ennek te is tudod a szövegét – noszogatott. Mosolyogva megráztam a fejem, de Brooke nem hagyta annyiban. Finoman rázogatni kezdte a kezemet, míg végül beadtam a derekam és vele együtt énekeltem.

- Te meg mégis mit csinálsz? – kérdezte barátnőm, mikor elindultam a mosogató felé.
- Elmosogatok – mondtam, miközben megnyitottam a csapot. Brooke hirtelen megragadta a vállam és a lépcső felé fordított.
- Szó sem lehet róla! Hallottad mit mondott az orvos. Pihenned kell, beteg vagy – mondta miközben felfelé lökdösött.
- Egy kis takarításba még senki sem halt bele – morogtam.
- Még…
Egészen az ágyamig felkísért, csakhogy biztos legyen benne, nem szöktem meg. 
- Innen egyedül is boldogulok – mondtam, mikor végre elengedett. Nem szólt semmit, csak az ágyra mutatott. Értetlenül néztem rá, de nem érdekelte. Úgy látszik, nagyon élvezi, hogy most ő dirigálhat nekem. Megforgattam a szemem, majd levágtam magam az ágyamra. Arcán egy elégedett mosoly terült szét miközben kiment a szobámból. Halkan felnevettem, majd hátradőltem és a plafont tüntettem ki a figyelmemmel. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Végső elkeseredésemben megfogtam a telefonom és Ian számát kezdtem keresni. A 3. csengetés után fel is vette.
- Szia Sarah! – köszöntött kedvesen.
- Szia – mondtam rekedtes hangon. – Zavarlak?
- Nem, dehogy. Hogy vagy?
- Élek… - motyogtam, mire elnevette magát. – Mi volt ma a megbeszélésen?
- Jegyzeteltem, ha gondolod, átvihetem.
- Rendben, várlak – mondtam, majd kinyomtam a telefont. Felálltam és a tükör elé sétáltam. Elég ramatyul néztem ki. Szemeim alatt hatalmas karikák voltak, arcom piros volt, üvöltött rólam, hogy beteg vagyok. Megfordultam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Lassan csoszogtam le a lépcsőn és lélekben megpróbáltam felkészülni barátnőm dühkitörésére, amiért kimerészkedtem a szobámból.
- Te ott! – dörrent rám, ahogy meglátott. – Tűnés vissza!
Kérdőn néztem rám, majd nem bírtam tovább és elnevettem magam.
- Figyelj – léptem oda hozzá. – Nagyon aranyos vagy, hogy így vigyázol rám. Tényleg értékelem, de erre semmi szükség. Nem haldoklom, csak egy kezdetleges tüdőgyulladás – mosolyogtam rá.
- Jó, jó. Értem. Csak nem igazán tudom, hogy kezeljem ezt a helyzetet… mindig te irányítottál mindent – magyarázkodott. Igen, ez a helyzet mindkettőnknek furcsa volt. Még szoknunk kell a szerepcserét.
- Csak gyógyszerért jöttem – mondtam, miközben a szekrényben kezdtem el turkálni. Találtam valamit, amit még anno Brooke szedett, mikor meg volt fázva. A dobozzal a kezemben bementem a konyhába és csináltam magamnak egy pohár teát. Barátnőm a kanapén terpeszkedett és szokás szerint valami nyálas sorozatot nézett. Sose fogom megérteni, mit szeret bennük.
- Nyitom – ugrott fel azonnal, mikor csengettek.
- Sarah! Ian van itt! – kiabált, mire elnevettem magam és ajtóhoz mentem.
- Mi lenne, ha beengednéd a vendéget? – mosolyogtam Brookera, aki szó nélkül arrébb állt, hogy Ian be tudjon jönni.
- Szia – ölelt át mosolyogva. Meglepett, hogy ilyen közvetlen, de azért visszaöleltem. Válla felett láttam, hogy Brooke arcán ott van az a tipikus „jaaj mit láttam” vigyor. Megforgattam a szemem, de nem szóltam rá semmit. Ő ilyen, hamar beleéli magát a dolgokba.
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Fent leszek, ha kellenék… - motyogta barátnőm, majd el is tűnt a lépcsőn.
- Mindig ilyen fura? – nevetett Ian, miközben leültünk a kanapéra. Mosolyogva bólintottam és kíváncsian vártam, hogy előszedje a jegyzeteit.
- Kate szeretne valami különlegeset a következő számba, szóval elég komoly ötlettel állt elő.  Ha minden igaz jövő héten… - kezdte, de a csengő félbeszakította. Motyogtam egy „elnézést”, majd az ajtóhoz mentem. Ahogy kinyitottam és megláttam a mögötte lévő alakot teljesen leblokkoltam. Hát ő meg mit keres itt?
- Szia – köszöntött a megszokott féloldalas mosolyával. Hitetlenül meredtem Alexre és hirtelen nem tudtam mit reagáljak.
- Mit keresel itt? – morogtam a kelleténél kicsit hevesebben.
- Meg akartam nézni, hogy vagy – mosolygott még mindig. Nagyot dobbant a szívem szavai hallatán, de még mindig bizalmatlan voltam vele kapcsolatban.
- Hova tűntél reggel? – Arca egy pillanat alatt elkomorodott, szemét lesütötte.
- Halaszthatatlan dolgom akadt – motyogta alig hallhatóan. Igen, ez érthető, elvégre én küldtem el este, hogy menjen, ha kell. Nem is ezzel volt problémám…
- Azért egy „leléptem, bocs” üzenetet hagyhattál volna.
Nem szólt semmit, csak kifejezéstelen arccal nézett rám. Nem vagyok egy hisztérika, megértem, ha valakinek dolga van. Ráadásul nem kértem, hogy maradjon és figyeljen rám. Viszont gyűlölöm, ha szó nélkül lelépnek. Anyám egyszer minden figyelmeztetés nélkül elment és nem láttam hetekig. Azóta nagyon érzékeny vagyok rá.
- Nos, amint látod, jól vagyok – mondtam magabiztosan, de a köhögésem elárult.
- Igen, persze… - Arcán ott bujkált egy halvány mosoly, rendezte vonásait és továbbra is komoly tekintettel figyelt. – Nézd, én sajn… - kezdett bele a magyarázkodásba, de egy bentről jövő kiáltás félbe szakította.
- Sarah? Minden rendben? – kiabált ki Ian bizonytalanul.
- Igen, mindjárt megyek… - szóltam vissza. Félve néztem fel Alexre. Szemei a szokottnál is sötétebbek voltak, fogait összeszorította. Szemöldökét felhúzta, tudtam, hogy magyarázatra vár, de nem tudtam mit mondjak.
- Mit keres itt? – kérdezte fojtott hangon.
- Ian csak áthozott pár jegyzetet… - motyogtam. Pár pillanatig némán bámult rám, majd morgott valamit és sarkon fordult. Utána kellett volna mennem, de nem tettem. Nem tudok rajta kiigazodni. Ingerülten csaptam be az ajtót és egy mosolyt erőltetve magamra visszamentem Ianhez. Duzzogja ki magát, engem nem érdekel. Én nem fogok futni utána.

Facebook csoport.

Sziasztok!:) Mivel a többség azt szavazta meg, hogy szeretnék Facen is egy csoportot a blognak, ezért megcsináltam. Ide mindig kifogom írni mikor várható rész, illetve mikor csúszok vele egy kicsit. Lehet kérdezni is, beszélgetni.. amit akarok csak kulturált módon:) Aki szeretne lépjen be nyugodtan, többnyire 0-24-ben fent vagyok, lehet zaklatni:)
A kommenteket és a rengeteg visszajelzést pedig nagyon nagyon köszönöm, tényleg sokat jelent! Ne haragudjatok amiért nem válaszolok rájuk egyesével de így sokkal átláthatóbb. Köszönök mindent, imádlak titeket<3 Legkésőbb holnap jövök az új résszel. (de lehet, hogy még ma este...)

FACEBOOK-OS CSOPORT

11. rész

Na drágáim. Nagyon nagyon sajnálom amiért ennyit késtem a résszel, de sajnos nem ment zökkenőmentesen a megírása. Tegnap már majdnem befejeztem mikor hirtelen kikapcsolt a gép és elveszett az egész.... ma se voltam itthon egésznap, úgy hogy most este dobtam össze. Sajnálom tényleg, de ez most kicsit összecsapott rész lett. Remélem azért így is tetszeni fog és tényleg nagyon sajnálom. Köszönöm a kommenteket, visszajelzéseket az előző részhez, nagyon aranyosak vagytok. Arra kérnélek titeket, hogy ha elolvassátok valahol jelezzétek nekem a véleményeteket (kommentbe, chaten, twitteren, bárhol...) mert így legalább tudom, hogy olvassátok. Nagyon sokat jelentene.
Jók legyetek! xxx.

Tizenegyedik fejezet
Sarah szemszöge

Hangos köhögésemre ébredtem. Fejem lüktetett, mintha másnapos lennék. Nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem, hirtelen nem is tudtam hol vagyok. Körülnéztem a sötét helyiségben és nyugodtan dőltem hátra mikor rájöttem, hogy a szobámban fekszem. Valami vizes dolgot éreztem a homlokomon. Kezeimet nehéznek éreztem, lassan emeltem fel. Brooke vizes törülközője volt rajtam… Újabb köhögő roham jött rám, de ezúttal tovább tartott. Jó pár perce fuldokolhattam már, mikor Brooke berohant a szobába egy pohár vízzel a kezében.
- Shh! Semmi baj, ezt idd meg szépen – nyomta a kezembe a kedvenc kutyás poharam.
- Köszönöm – suttogtam rekedt hangon, mikor végre ismét kaptam levegőt. Halvány mosollyal az arcán biccentett egyet, majd egyik kezével szemét kezdte dörzsölgetni. Még pizsamában volt, haja kócosan állt mindenfelé. Hány óra van? És egyáltalán, hogy kerültem ide?
- Na jólvan, hagylak pihenni – állt fel Brooke és az ajtó felé indult.
- Ne, várj! – szóltam utána, mire visszafordult. – Mi történt?
Elhúzta a száját és láttam rajta, hogy hezitál elmondja-e. Felsóhajtott, majd visszasétált és leült mellém.
- Minden bizonnyal elég komoly tüdőgyulladásod van. Nem kéne ilyen időben kint rohangálni és akkor most nem itt feküdnél – rázta meg rosszallón a fejét. Furcsa volt ez az egész helyzet. Mindig én voltam, aki vigyázott rá, aki ápolgatta ha beteg. Én mondogattam mindig milyen felelőtlen, hogy vigyázzon jobban magára. Erre most ő ül itt mellettem gyógyszerrel meg vizes borogatással a kezében. Szerintem ez még neki is szokatlan volt.
- Hogy kerültem ide?
Brooke alsó ajkába harapott, mintha ezzel meg tudná gátolni, hogy beszéljen. Várakozón néztem rá, mire megrázta a fejét és mesélni kezdett.
- Rendben, elmondom, de erről nem tudsz semmit! Értetted? A lelkemre kötötte, hogy ne szóljak róla… - Bólintottam és kíváncsian vártam a folytatást. – Alex hozott haza este, állítólag elájultál. Egész éjjel az ágyad mellett ült, nem rég küldtem haza. Iszonyat aranyos volt, de neki is pihennie kell… Ráadásul folyton csörgött a telefonja, tuti valami fontos dolga van.
Alex? Hogy került ő ide? Értetlenül bámultam magam elé és próbáltam visszaemlékezni mit csináltam este. Esett az eső… elmentem sétálni és találkoztam Iannel. Közölte, hogy Alex turnézni megy erre én elfutottam a hotelhez ahol megszállt. Veszekedtünk, elfutottam, megint veszekedtünk… aztán csókolóztunk. Kellemes borzongás futott végig a testemen, ahogy visszaidéztem a történteket.
- Na most már tényleg hagylak – mondta barátnőm, majd kiment a szobából.
Kezemmel a telefonom után kutattam, de a helyén csak egy papír cetlit találtam.

A telefonod nálam van. Pihenned kell! A.

Hitetlenül meredtem a sorokra és hirtelen nem tudtam mit érezzek. Haragudtam, mert szó nélkül lenyúlta a cuccomat, de ugyanakkor jólesett, hogy törődik velem. Halványan elmosolyodtam, majd visszatettem a papírt az asztalomra és megpróbáltam aludni egy kicsit.

Halkan nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, szemeimet szigorúan csukva tartottam, nem akartam még felkelni. Takaróm a fejemre húztam, de képtelen voltam visszaaludni. Még mindig sötét volt. Lassan felültem és kezemmel ösztönösen a telefonomért nyúltam, de még mindig csak a kis cetlit találtam. Lemondóan sóhajtottam és már épp készültem felállni mikor valaki egyenletes szuszogását hallottam meg, nem messze tőlem. Ijedten bújtam vissza a takaró alá, szememmel a szobámat pásztáztam. Az asztalom melletti széken ült, drága sportcipőben, fekete farmerben és egy sötét kapucnis pulcsiban. Barna tincsei gondosan be voltak állítva. Felsőtestével az asztalra borult, kezével eltakarta arcát. Elmosolyodtam és körbenéztem a sötét szobában. Az ágyam végén hanyagul oda volt hajítva egy fekete bőrdzseki, az ajtó melletti sarokban pedig egy gitártok állt. Mocorogni kezdett, úgy helyezkedett, hogy tökéletes rálátásom legyen arcára. Annyira más volt ilyenkor. Nyugodt és kiegyensúlyozott volt, mint egy kisgyerek, akinek az a legnagyobb problémája, hogy elfogyott a kedvenc cukra. Akaratlanul is szélesebb lett a mosolyom erre a gondolatra. Olyan hihetetlen volt ez az egész helyzet. Itt ül mellettem New York egyik legnagyobb sztárja és a próbák helyett rám vigyáz. Ezzel megint csak beigazolódott, hogy több van ebben a srácban, mint amennyit bárki gondolna. A flegma sztár mögött ott van ez a fiatal, kedves fiú is. Ijedten rezzentem össze, mikor hirtelen zenélni kezdett Alex telefonja. Gyorsan becsuktam a szemem és alvást színleltem. Halk káromkodást hallottam, majd megint csend lett.
- Nem érdekel – suttogta mély hangján. – Mondtam már, hogy ma nem érek rá. Nem, személyes okokból. Oldd meg Jared! Kurvára nem érdekel mi lesz a következménye – morogta ingerülten, majd a hangokból ítélve lecsaphatta a telefont az asztalra. Próbáltam egyenletesen lélegezni, mintha aludnék… kicsit talán túlzásba is vittem.
- Aludnod kéne – suttogta valamivel nyugodtabban. Kinyitottam a szemem és meglepetten néztem rá. Arcát kezeibe temette és nagyokat sóhajtozott.
- Valami baj van? – kérdeztem, mire felém fordult. Sötét szemeivel arcomat fürkészte, de nem szólt semmit. Felhúztam a szemöldököm, kérdőn néztem rá.
- Nem, semmi. Majd megoldják – mondta miközben visszafordult és rákönyökölt az asztalra. Jólesett, hogy a fontos dolgait háttérbe helyezte csak azért, hogy mellettem ücsörögjön hajnalban, de azért zavart, hogy miattam kell lemondania a programjait.
- Menj, ha menned kell. Jól leszek, ne aggódj. Nem kell bűntudatból itt lenned, a saját hülyeségem volt – mondtam halkan és az ujjaimat kezdtem tördelni a takaró alatt. Hitetlenül meredt rám, sötét szemeiből értetlenséget tudtam kiolvasni.
- Komolyan azt hiszed, hogy bűntudatból vagyok itt? – kérdezte ingerülten. Nem tudtam miért haragszik megint. Mi másért kuporognak egy széken hajnalok hajnalán? Nyilván felelősnek érzi magát, amiért lebetegedtem. – Sarah néha annyira vak vagy… - Értetlenül néztem rá, de csak legyintett egyet. Pár percig csendben voltunk, egyikünk se szólt egy szót se. Végül a hallgatást egy újabb köhögő rohammal törtem meg. Alex ijedten ugrott mellém és a hátamat kezdte simogatni, miközben csendben mormolt valamit. Mikor sikerült megnyugodnom, kezembe nyomott egy pohár vizet a gyógyszerekkel és várta, hogy bevegyem őket. Szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, de nem voltam benne biztos. Még mindig olyan hihetetlen volt, hogy ez az elérhetetlen világsztár itt van mellettem, és aggódik értem.
- Jól vagy? – kérdezte mikor visszaadtam a kezébe a poharat. Bólintottam, mire halkan felsóhajtott visszaült a székbe. – Aludnod kéne.
- Nem tudok, eleget aludtam már – kijelentésemre idegesen fújtatni kezdett, de végülis nem szólt semmit. – Játszol nekem valamit? – böktem fejemmel a gitár felé. Mosolyogva bólintott majd felállt és felemelte a sarokból a gitártokot. Arrébb csúsztam az ágyon, ezzel helyet csinálva neki. Rutinosan pengetni kezdte a húrokat, olyan könnyed és természetes volt. Halkan énekelni kezdett, hangja mély volt, de tiszta. Kellemes volt hallgatni. Nem ismertem a számot, de a végére vele együtt dúdoltam.
- Na most már tényleg pihenj – állt volna fel, de megragadtam a karját és visszarántottam magam mellé.
- Csak még egy dal, kérlek! – kérleltem. Pár pillanatig hezitált, majd egy lemondó sóhaj kíséretében visszaült és megint játszani kezdett. Megbabonázva néztem ujjait, ahogy könnyedén pengetik a húrokat. Alex ismét énekelni kezdett. Becsuktam a szemem és fejemet a vállára döntöttem. Összerezzent egy pillanatra, de rendbe szedte magát és folytatta a dalt. Egy darabig hallgattam, majd végül nem bírtam tovább, elnyomott az álom.

10. rész

Sziasztok!:) Nos, felülmúltam önmagam és ma is hoztam nektek egy részt. És csak úgy csendben megsúgom, hogy ne utáljátok nagyon Alexet, megvan az oka rá, hogy miért viselkedik így:D
Kommenteket nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Tízedik fejezet
Alex szemszöge

- 2 hónapra elmész? – suttogta maga elé meredve. Szólásra nyitottam a számat, de egy hang sem jött ki rajta. Nem tudtam mit mondhatnék erre…
- Vedd fel! – dobtam az ölébe a pólómat, majd megfordultam és a konyha felé mentem.
- Nem! – mondta. Döbbenten néztem vissza rá. Még mindig ott ült, háttal nekem.
- Nem kérés volt Sarah – morogtam, mire hirtelen felpattant és felém fordult. A borítékokat visszadobta az asztalra, karjait összefonta maga előtt.
- Kérdeztem valamit. Válaszolj!
- Öltözz át! Amíg ebben a vizes göncben vagy nem vagyok hajlandó beszélni veled – közöltem, majd megfordultam és bementem a konyhába.
- Megőrülök tőled – morogta.
- Hallottam – kiabáltam ki, mire sóhajtott egyet és becsapta maga mögött az ajtót.

Sarah 10 perccel később kicsoszogott a fürdőszobából, én a kanapén ültem és a teámat kortyolgattam. Haja kócosan, még mindig kissé vizesen pihent a vállán. Hosszú pólóm leért a combjáig. Ami azt illeti, elég dögösen nézett ki.
- Idd meg! – böktem fejemmel az asztalon lévő bögrére, amit direkt neki készítettem oda.
- Ahj, ne parancsolgass már! – csattant fel, majd levágódott a kanapéra. Kérdőn néztem rá, mire egy nagy sóhaj kíséretében elvette a meleg teát és szürcsölgetni kezdte.
- Nem 2 hónapra megyek - törtem meg a csendet. Felnézett rám, arcán egy halvány mosoly bujkált. – Több lesz annál… - suttogtam lesütött szemmel. Összeráncolta a szemöldökét, percekig némán figyelt. Arcáról nem tudtam leolvasni semmit.
- Értem – mondta kifejezéstelen hangon, majd letette a poharat az asztalra és felállt. – Köszönöm a pólót, amint lehet, visszajuttatom. Ne aggódj, még a turné előtt megkapod.
Kérdőn néztem rá, de nem foglalkozott vele. Megfordult és az ajtóhoz ment.
- Most meg mi bajod van?
- Semmi – morogta miközben már a kabátját vette. Felálltam, de már kiment.
- Francba… - szitkozódtam, majd felkaptam a pulóverem és utána siettem. 

Már besötétedett, de az emberek csak most kezdtek igazán feléledni. Mindenfelé vidám fiatalok mászkáltak. Nevettek, beszélgettek… boldogok voltak. Körbenéztem, de Saraht sehol sem láttam. Idegesen a hajamba túrtam, nem tudtam merre keressem. Már úgy voltam vele, hogy feladom és visszamegyek mikor hirtelen megpillantottam az út másik oldalán, alig párszáz méterre. Egy pillanatra hátrafordult, tekintete találkozott az enyémmel. Bosszúsan megrázta a fejét, majd sietős léptekkel ment tovább. Futni kezdtem, cipőm hangosan cuppogott a vizes aszfalton. Mikor észrevette, hogy egyre közelebb érek hozzá, ő is szaladni kezdett.

Sarah szemszöge

Nem akartam beszélni vele, legalábbis most még nem. Összeszedtem minden erőmet és futni kezdtem, bár tudtam, hogy nincs sok esélyem ellene.
- Sarah állj már meg! – kiabálta, de nem foglalkoztam vele, csak szó nélkül rohantam tovább. Az oldalam szúrni kezdett, és egyre nehezebben lélegeztem. Éreztem, hogy lassabb vagyok, egyenletes trappolását is egyre közelebbről hallottam. Még sikerült befordulnom egy ház sarkán mielőtt elkapott volna. Erősen megragadta a karom és maga felé fordított. Fogait összeszorította, másik keze ökölbe szorult. Szemei a szokásosnál is sötétebbek voltak, szemöldökét összeráncolta és némán figyelte egyre lassuló légzésem.
- Rendben – kezdte mikor látta, hogy megnyugodtam. – Elmondanád végre mi bajod van?
- Mondtam már, hogy nincs semmi – morogtam. Alex idegesen fújtatott, majd elengedte a kezem és háttal nekem sétálgatni kezdett.
- Jó, akkor mondd el miért zavar ennyire, hogy elmegyek – mondta pár perc hallgatás után.
- Nem zavar! – vágtam rá ösztönösen mire elnevette magát. – Nem érdekel mit csinálsz… - tettem hozzá halkan.
- Valóban? – megfordult és láttam, hogy arcán ott bujkál az a tipikus féloldalas mosoly. – Akkor mégis miért rohantál el? Miért menekültél előlem?
- Nem menekültem senki elől! Mondtam már, haza kell mennem – mondtam és kitartóan álltam a tekintetét. Alex hirtelen elém lépett, testével szorosan a falnak szegezett. Lassan a fülemhez hajolt, nyakamon éreztem meleg leheletét.
- Ugyan kérlek, legalább magadnak ne hazudj – suttogta. Egy pillanatra teljesen elkábultam tőle, borzongás futott végig a gerincemen és mozdulni se bírtam. Zihálva vettem a levegőt, alig tudtam uralkodni magamon. Halkan kuncogni kezdett, ami rögtön észhez térített. Kezemet mellkasára helyeztem és erőteljesen ellöktem magamtól. Meglepte a reakcióm, felvont szemöldökkel nézett rám.
- Ne játssz velem… - suttogtam lesütött szemekkel.
- Miről beszélsz? – kérdezte és közelebb lépett hozzám.
- Én nem egy rajongód vagyok, aki rögtön a karjaidba omlik egy-két kedves szó után – morogtam, de még mindig nem néztem rá. Nem szólt semmit, csak egyre gyorsuló légzését hallottam.
- Tudom… - motyogta hosszas hallgatás után.
- Akkor miért szórakozol velem állandóan? – csattantam fel. – Miért van az, hogy egyik percben még játszod itt a kedves, megértő srácot, akinek hatalmas világfájdalmai vannak, aztán a következő percben porig alázol a gúnyos megjegyzéseiddel? Miért hiteted el velem, hogy érdekellek, de ahogy közeledni kezdek feléd eltaszítasz magadtól? Egyáltalán miért zavar, hogy rosszul esik, amiért elmész? Elnézést, hogy törődöm veled, úgy tudtam barátok vagyunk… vagy valami olyasmi.
Az utolsó mondatokat már szinte kiabáltam. A szavak csak úgy jöttek belőlem, nem volt időm átgondolni mit vágok a fejéhez. Bár annyira ideges voltam, hogy nem is érdekelt. Alex teljesen ledöbbent, csak állt ott velem szemben és nem szólt egy szót se. Szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit, kifejezéstelen arccal meredt rám.
- Én… én erre nem tudok mit mondani. Sajnálom – suttogta, majd lesütötte szemeit és a cipőjét kezdte vizsgálni. Nem tudtam mit reagáljak, szavai visszhangoztak a fejemben. Nem tud rá mit mondani… Szóval így állunk. Arcomon egy könnycsepp gördült le, de egy határozott mozdulattal letöröltem és rendeztem a vonásaim. Nem akartam sírni, előtte biztos nem. Nem akartam, hogy gyengének lásson.
- Emlékszel mikor azt mondtad te más vagy, mint a többi? – kérdeztem halkan, mire bólintott. – Hazudtál. Pontosan ugyan olyan nagy seggfej vagy, mint amilyennek gondoltalak.
- Ne csináld ezt – motyogta miközben közelebb lépett hozzám.
- Mit ne csináljak? Fáj az igazság Alex? Nem tetszik, hogy az egód kapott egy pofont? Adj elő megint valami sztorit a szörnyű életedről, hátha megsajnállak – morogtam gúnyosan. Arcán megrándult ez-két ideg, hallottam, ahogy a fogát csikorgatja. Úgy látszik nagyon értek hozzá, hogy felbosszantsam.
- Nem tudsz te rólam semmit – felelte komolyan.
- Igen, ezt már hallottam. Nincs valami új?
- Mit vársz tőlem, mit tegyek? – megint közelebb lépett, arcunkat már csak pár centi választotta el.
- Döntsd el mit akarsz. Ha nem kérsz belőlem, rendben, én elfogadom. De akkor ne csinálj úgy, mintha lenne köztünk valami – suttogtam és mélyen sötét szemeibe néztem.
- Nem tudom, érted? Semmit sem tudok… - Kétségbeesett arccal nézett rám és hirtelen olyan sebezhetőnek tűnt, hogy szívem szerint sűrű bocsánatkérések között megöleltem volna. De nem, nem inoghattam meg. Nem hiszem, hogy lesz még alkalmam ilyen nyíltan beszélgetni vele. Most vagy soha, tisztáznom kell vele a dolgokat.
- Majd értesíts, ha rájöttél. Addig is felejts el! – mondtam, majd megfordultam és sietős léptekkel indultam visszafelé. Hallottam, ahogy halkan káromkodni kezd, de nem foglalkoztam vele. Én már léptem felé, most rajta a sor. Hirtelen egy kéz ragadta meg a csuklómat. Még meglepődni se volt időm, mert Alex rögtön maga felé pörgetett és a következő pillanatban ajkai az enyémre tapadtak. Ezt nem hiszem el… Megcsókolt!

Díj

Megkaptam életem első díját is. Köszönet érte Diana -nak!


Legérzelemdúsabb blog #1.

- tedd ki a blogodra! Ha ez kész...

- írj öt dolgot magadról! Ha ez is kész...

- válaszolj azokra a kérdésekre, amiket feltettek neked! És ha ez is kész...

- tegyél fel öt kérdést annak, akinek küldöd! Végül...

- küldd tovább öt embernek.

5 dolog rólam:
 - Gyűlölöm ha valaki eszik mellettem. Nem tudom miért, de nagyon zavar.
 - Sokszor vagyok rosszkedvű.
 - Szeretnék versenyszerűen Agilityzni
 - Imádom a romantikus könyveket/filmeket
 - Nagyon bunkó tudok lenni azzal akit nem kedvelek.

Kérdések:

- Mit gondolsz Katy Perry-ről? Semmit. Nem szeretem különösebben, nem szoktam hallgatni.

- Szereted a rock számokat? Nem mindet, de van amit szeretek.

- Ha olvasod a blogom mit gondolsz róla? Nagyon jó, igényes, szeretem olvasni:)

- Kedvenc blog íród van, ha igen kiaz? Nincs kedvenc. Nagyon sok blogot szeretek.

- Kedvenc előadód? Inkább nem sorolom fel mindet.... rengeteg van:D

Az én 5 kérdésem:

 - Film vagy sorozat?
 - Kedvenc ünneped?
 - Ki a példaképed?
 - Van kedvenc könyved? Ha igen, miért az?
 - Sportolsz valamit?

És az 5 ember akinek küldöm:
 - Niki!i!
 - Nikaa
 - Lilianne Keys

Tudom, hogy 5 kell de most csak hármukat tudom:)

9. rész

Meghoztam a következő fejezetet is. Kicsit összecsapott lett, de nem igazán volt ihletem... Remélem azért lesz akinek tetszeni fog:) Kommenteket továbbra is nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Kilencedik fejezet
Sarah szemszöge

Reggel a saját sikításomra ébredtem. Felültem az ágyamban, kezemmel a lámpa kapcsolója után kutattam. Egy halk sóhaj hagyta el a számat miközben idegesen a hajamba túrtam. Hátradőltem és próbáltam visszaemlékezni mit álmodhattam.

Egy sötét sikátorban vagyok. Félek, és nem tudom merre meneküljek. Valaki követ, de nem tudom ki az. Hangosan felröhögnek mögöttem, mire megállok és megfordulok. Két srác a klubból körbeállnak valakit. Hallom, hogy köhög, és nehezen lélegzik. Az egyik megint nevetni kezd, majd belerúg az előtte fekvő fiúba. Üvölteni kezdek, és gondolkodás nélkül rohanok feléjük. Arrébb lököm őket és lehajolok mellé. Sötét szemeit lassan rám emeli, rögtön tudom ki az.
- Fuss! – nyögi, majd végleg összecsuklik kezeim közt.

Már a gondolatától is kirázott a hideg. Kimásztam az ágyamból és megálltam a tükör előtt. Még mindig ugyanúgy néztem ki, mint tegnap este. Eltekintve attól, hogy a hajam még kócosabb és a szemeim kevésbé karikásak. Csendben kimentem és a fürdő felé indultam. Elég korán van, Brooke biztos alszik még. Ledobáltam a ruháim, majd beálltam a zuhany alá.

Hideg szél fújt, szeptemberhez képest elég hideg van. Már bánom, hogy nem a melegebb kabátomat vettem fel. Céltalanul bolyongtam New York utcáin, ki akartam szellőztetni a fejem. Hagytam egy üzenetet Brookenak, hogy ne aggódj csak sétálni mentem, de ennek ellenére is felhívott. Biztosra akart menni. Vízcseppeket éreztem az arcomon, egyre többet. Nem igazán érdekelt, hogy esik. Szeretek esőben sétálni, megnyugtató. Az utcákon az emberek esernyőkkel a kezünkbe futottak az autóik felé. Többen is furcsán néztek rám, amit őszintén szólva megértek. Egy vékony kabátban, tornacipőben, esernyő és kapucni nélkül nyugodtan sétálgatok nem törődve a szakadó esővel. Csak mentem előre és nem foglalkoztam a többi emberrel. Fél órával később már szinte senki se volt kint. Mindenki hazament, vagy behúzódott valahova. Az eső lassan elállt, de még mindig nem volt kedvem hazamenni. Leültem egy padra a park közepén és vártam. Nem tudom kire vagy mire, csak vártam. Csendben dúdolgatni kezdtem egy dalt miközben a fákról lehulló esőcseppeket figyeltem.

Nem tudom mióta ülhettem ott. 10 perce… 1 órája… Igazából én jól éreztem magam, senki nem zavart, nyugodtan gondolkodhattam. Egészen idáig. Egy srác huppant le mellém, fején kapucnit volt így nem láttam az arcát.
- Szia Sarah – köszöntött. Ismerős volt a hangja, de nem voltam biztos benne, hogy tényleg ő az.
- Ian? – kérdeztem bizonytalanul. Bólintott, majd levette a kapucnit és halványan rám mosolygott.
- Mit keresel itt? Jól vagy?
- A körülményekhez képest jól. Gondoltam sétálok egyet – feleltem. – És te?
- Nem tudom. Nem emlékszem semmire a tegnapból. Egyik pillanatban még Brooke-al ülök egy bárban a következőben pedig az ágyamban ébredek – motyogta.
- Hosszú éjszakánk volt… Talán jobb is, hogy nem emlékszel.
- Tudod mi történt? Mondd el, kérlek! – nézett rám kétségbeesetten. Elhúztam a számat, de mesélni kezdtem. Elmondtam, hogy kicsit többet ivott a kelleténél ezért elvesztette az eszméletét. Magunkra haragítottunk pár illuminált állapotban lévő kétajtós szekrényt, majd hazaküldtem őt Brooke-al és végül én is sikeresen hazakeveredtem. Ian szó nélkül hallgatott végig, majd sóhajtva hátradőlt.
- Sajnálom…
- Felejtsük el, jó? – mosolyogtam rá. Pár percig csendben ültünk egymás mellett és a fákat figyeltük. Ian fészkelődni kezdett mellettem, gondolom kicsit kellemetlenül érezte magát.
- Hogy áll a cikk? – kérdeztem, hogy oldjam a feszültséget.
- Jól! Kate már kész van vele, ha minden igaz holnap megjelenik a magazin. Így még Alex is láthatja az utazása előtt – mesélte szórakozottan. Ian még mindig beszélt, de már nem figyeltem rá. Alex elmegy… Hát persze! A turné, ami jövő héten kezdődik.
- Ne haragudj, de mennem kell – szakítottam félbe Iant majd felálltam és futni kezdtem.
Tudtam, hogy hülyeséget csinálok, de nem gondolkodtam, csak mentem előre. Túl gyors tempót diktáltam magamnak, ezért pár sarokkal arrébb meg kellett állnom egy kicsit. Zihálva vettem a levegőt és minden bizonnyal komoly tüdőgyulladás vár rám, de nem érdekelt. Vettem egy nagy levegőt majd tovább futottam.

Esetlenül ácsorogtam a hotel bejárata előtt. Nem kellett volna idejönnöm… Már az is épp elég nagy baj, hogy ennyire felzaklat Alex turnéja. Nem is értem mit gondoltam. Idejövök, ő meglát, majd odafutunk a másikhoz, felemel és megpörget a levegőben, mint a filmekben. Ahh, ugyan már. Ez itt a valóság, ahol a szemtelenül jóképű zenészek nem foglalkoznak az olyan hétköznapi emberekkel, mint én. Megfordultam és hazafelé kezdtem sétálni mikor valaki utánam kiáltott.
- Mit keresel itt? – kérdezte. Megdermedtem mikor felismertem a hang tulajdonosát. Trappolást hallottam, majd elkapta a csuklómat és maga felé fordított. Sötét szemei kíváncsian méregettek, de arca bosszús volt.
- Csak erre jártam – motyogtam és kerültem a tekintetét.
- Ilyen időben? Hogy nézel ki? – Megrázta a fejét, mire a vízcseppek szanaszét repültek kócos hajából. – Gyere, így nem mehetsz haza – megfordult és a hotel felé kezdett vonszolni. Kirántottam a kezem a szorításából és megálltam. Karomat durcásan magam elé fontam és figyeltem a reakcióját. Felvont szemöldökkel méregettet, majd egy pimasz mosolyra húzta a száját és felém indult.
- Te akartad… - morogta miközben egyre közelebb jött. Lassan hátrálni kezdtem, de ő gyorsabb volt. Hirtelen lehajolt előttem, megfogta a lábaim és könnyedén a vállára emelt.
- Úristen, Alex! Mit csinálsz? Tegyél le, most! – visítottam.
- Csend már! Mindenki minket bámul – nevetett. Hiába ütögettem a hátát, hiába visítottam semmi sem hatotta meg. A portás furcsán figyelt minket, de Alex egy legyintéssel elintézte és a lift felé ment. Még ott se volt hajlandó letenni, csak szórakozottan figyelte a hisztimet. Egészen a lakosztálya ajtajáig cipelt ahol végre letett. Kinyitotta az ajtót, majd beléptük a nappaliba.
- Mindjárt jövök. Érezd otthon magad – mondta és eltűnt az egyik ajtó mögött. Esetlenül ácsorogtam a hatalmas szoba közepén és nem tudtam merre menjek. Levettem a kabátomat és ledobtam az egyik fotelbe. Megálltam a dohányzóasztal előtt, majd a rajta lévő papírokat kezdtem el nézegetni. Volt egy kép Alexről, amin gitárral a kezében vigyorog a kamerába, egy dalszöveg, egy telefonszám… Aztán megakadt a szemem két borítékon. Kezembe vettem őket, majd a kanapéhoz sétáltam és leültem. Rögtön tudtam mik ezek… Repülőjegyek. Az egyikre egy kis cetli volt ragasztva.

Alex Davis 2 hónapos koncertturnéjára. 2 jegy. Vasárnap!!!

- Mit csinálsz? – állt meg mellettem Alex egy pólóval a kezében. Nem néztem rá, csak a kezemben lévő borítékokat szorongattam.
- 2 hónapra elmész? – suttogtam.

Közérdekű

Sziasztok! Amint látjátok felkerült az új design a blogra. Elég egyszerű lett, de én a letisztult külsőt jobban szeretem. Na meg nem is volt türelmem ennél bonyolultabbat összehozni, kész csoda, hogy ezt megcsináltam.  Remélem azért tetszik nektek, én egész megbékéltem vele, de lehetne jobb is persze...
Kikerült a chat oldalra, csere kérésekkel, véleményekkel, panasszal oda lehet írni:) Illetve kiraktam az elérhetőségeim is, zaklassatok nyugodtan. Twitteren, Tumblr-n visszakövetek mindenkit (hacsak nem valami sunyi kis külföldi vagy aki 1-2 nap után kikövet).
És szeretném megköszönni a több, mint 1600 látogatót. Tudom, hogy ez nem pontos érték, de azért köszönöm!<3
Na csak ennyit akartam, holnap jövök az új résszel. Jók legyetek! xxx.