13. rész

Na sziasztok! Meghoztam a következő részt, ne haragudjatok amiért várnotok kellett. Bár szerintem ezzel a résszel kárpótoltalak titeket:) Így Valentin nap alkalmából... Remélem tetszeni fog mindenkinek, kivételesen én is elégedett vagyok vele. Kicsit megismerhetitek benne Alex-et. Véleményeket nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Tizenharmadik fejezet
Alex szemszöge

Céltalanul bolyongtam New York esőáztatta utcáin. Az ég borús volt, de szerencsére még nem kezdett el esni. Dél körül járhatott, elvétve lehetett csak látni egy-két hazasiető embert. Nem csodálom, a legtöbb normális ember a szombat délelőttöket a családjával tölti… Összeszorult a szívem erre a gondolatra. Nem, nem süllyedhetek megint az önsajnálatba. Megígértem nekik, ha mást nem is, legalább ezt betartom. Tudom, hogy Jared nem lenne képes megint felkaparni a padlóról, ennyivel tartozom neki. Jelenleg ő az egyetlen ember az életemben, aki még számít valamit. Illetve… ott van még Sarah, aki képes volt alig pár nap alatt teljesen felforgatni az életemet. Nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Tudom, hogy nem lenne szabad ennyi időt töltenem vele, már így is túl messzire mentem. Négy éve megfogadtam, hogy soha többet nem engedem meg, hogy valaki közel kerüljön hozzám, és egészen idáig ezzel semmi gond nem volt. Voltak barátaim, de mind csak felületes kapcsolat volt. Senki sem ismert, mindenki csak a híres, gazdag és jóképű Alexet látta. Tökéletes álca volt, eszükbe sem jutott faggatni a múltamról. Jared volt az egyetlen, aki mindent tudott rólam, az egyetlen, akiben megbíztam. Sarah olyan dolgokat lát bennem, amit eddig még senki más rajta kívül. Talán ezért is vonz annyira… ő más, mint a többiek. Őt nem érdekli a sztár Alex, nem omlik a nyakamba egy bájos mosoly után. Kihívást jelent… És, hogy ki Jared? Nos, ő a gyerekkori legjobb (és egyetlen) barátom, aki jelenleg a menedzserem és a lakótársam is egyben.
Valaki óvatosan megfogta a kezem, és a kabátom ujját kezdte el húzogatni, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Idegesen fordultam hátra, de ahogy megláttam „zaklatómat” egyből elszállt minden haragom. Egy megilletődött kislány állt mögöttem, hatalmas, mogyoróbarna szemeivel engem fürkészett. Elmosolyodtam, majd leguggoltam hozzá és óvatosan törékeny vállaira tettem a kezem.
- Miben segíthetek? – kérdeztem.
- Te vagy Alex Davis, ugye? – Mosolyogva bólintottam, mire felcsillantak szemei és félénken a kezembe nyomott egy virágos füzetet, hozzáillő tollal. – Megtennéd, hogy… ? – biccentett felém a fejével, utalva ezzel arra, hogy aláírást szeretne.
- Mi a neved?
- Anastasia – motyogta. Gyors mozdulatokkal ráfirkantottam a lapra a monogramom és a lány nevét, majd visszaadtam neki. Hálás mosoly terült szét piros arcán, zavartan forgatta kezei között a füzetet, majd egy halk „köszönöm” kíséretében elsietett. Percekig csak álltam ott, és néztem utána. Hihetetlen, hogy egy ilyen apróság is ekkora örömet okoz neki.

Fáradtan dobtam le magam a nappali közepén álló fekete kanapéra és kíváncsian figyeltem, ahogy Jared a konyhában szorgoskodik. Mellettem max hangerőn üvöltött egy főzőműsor, ahol épp azt magyarázta a csávó, hogy ne aprítsuk fel nagyon a paprikát, mert ízetlen lesz. Igen, Jarednek voltak furcsa szokásai. Imádott főzni és az évek alatt szerencsére meg tanult ehető ételeket készíteni.
- Mit eszünk? – próbáltam túlkiabálni a tv-ben üvöltöző séfet, nem sok sikerrel. Kihalásztam magam alól a távirányítót, majd nemes egyszerűséggel kikapcsoltam a tv-t. Jared ijedten fordult hátra, és a hirtelen mozdulat miatt még a kezében tartott kést is elejtette. Szerintem azt se vette észre, hogy hazaértem…
- Ó, szia Alex. Pont időben, mindjárt kész vagyok – mondta, miközben visszafordult a konyhapult felé és folytatta a paprikaaprítást. Nagyokat sóhajtoztam és vártam, hogy rákérdezzen, mi bajom van, de nem tette. Nyugodtan főzőcskézett tovább, mit sem törődve világfájdalmammal.
- Na jólvan, bökd ki. Nem bírom tovább hallgatni a kínlódásod – mondta nevetve, majd odasétált hozzám és lábaim arrébb lökve leült. Megforgattam a szemem, vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Komolyan, annyira szerencsétlen vagyok, hogy az hihetetlen. Nem tudom befogni a számat, mikor kéne. Nem tudok kezelni életbevágóan fontos helyzeteket és egyszerűen tehetségem van ahhoz, hogy eltaszítsam magamtól a világot. Soha nem éreztem még ilyet. Utálom, hogy nem tudok kiigazodni saját magamon, ha a közelébe vagyok… - hadartam indulatosan, miközben egyik kezemmel a hajamba túrtam. Jared összevont szemöldökkel méregetett, nem szólt semmit.
- Nagyon rég nem láttalak már ilyennek – törte meg a csendet egy halvány mosollyal az arcán. Tudtam mire gondol. Egyetlen egy lány volt az életemben, aki így összezavart. Nem mondtam semmit, csak bólintottam és rámosolyogtam. Jól esett, hogy meghallgatott, benne megbíztam.
Füst szag csapta meg az orromat, mire összeráncoltam a szemöldökömet és szaglászni kezdtem. Jared értetlenül nézett rám, majd ő is megérezte és riadtan nézett rám.
- Picsába! – ugrott fel és eszeveszett tempóban kezdett rohanni a sütő felé. A nagy sietségnek meg lett az eredménye. Ahogy vékony zoknijával a konyha csempéjére lépett, teljesen elvesztette az irányítást lábai felett és hatalmasat esett. Odasiettem hozzá és felsegítettem az egyik székre.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, de csak fájdalmas nyöszörgés volt a válasz.
- Tartok tőle, hogy lányok millió fognak zokogva a párnájukba borulni, ha meglátják milyen eldeformált hátsóm lett… - mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, mire elnevettem magam és óvatosan megveregettem a vállát.
- Hozok egy fájdalomcsillapítót, addig kezdj valamit az ebédünkkel.

Jareddel az asztalnál ültünk és vacsora gyanánt egy-egy pizzát majszoltunk. A délelőtti akciója után már nem volt kedve főzni, így kivételesen rendeltünk. A tv halkan szólt a háttérben, de egyikünk se foglalkozott vele.
- Utálom a gyors kajákat, nem értem miért szeretik annyian – lökdöste tányérján fintorogva a sonkás pizzáját. Összeráncoltam a szemöldököm és elég értetlenül néztem rá.
- Hát haver, szerintem ezzel az érzéssel egyedül vagy – nevettem rá. Jared megforgatta a szemét és csendben szenvedett tovább.
- Adj rá hangot, ez érdekel – kérte, mikor meglátta, hogy a tv-ben kezdődnek a zenei hírek. A műsorvezető srác, ismerős arca tűnt fel a képernyőn és beszélni kezdett.
- Bizonyára mindenki tudja, hogy New York szupersztárja, Alex Davis a holnapi napon elindul nagyszabású turnéjára. Biztos forrásaink szerint még itthon tartózkodik, használjátok ki – kacsintott a kamerába, mire felvontam az egyik szemöldököm. Ez a pasi nem százas. – A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – kacsintott ismét, majd egy lánycsapatról beszélt tovább.
- Irritál ez az alak. Ráng a szeme, vagy mi? – morogtam. Jared csak halkan nevetett, figyelmét még mindig a tv kötötte le. Felálltam és a mosogató felé vittem a tányérom.
- Jut eszembe, bepakoltál már? Holnap hajnalban indul a gépünk – motyogta teli szájjal. Megdermedtem a konyha közepén és hirtelen nem tudtam mit reagáljak.
- Hajnalban? Nem úgy volt, hogy vasárnap még itt leszünk? – kérdeztem fojtott hangon.
- Nem érnénk oda hétfőre.
Ezer féle gondolat cikázott a fejemben. Tudtam, hogy még nem mehetek el… valamit el kell intéznem. Eldobtam a tányérom, ami hangos csattanással landolt a konyhapulton. Jared idegesen felhorkant, tekintetét elszakította a képernyőtől és engem figyelt.
- Van egy kis dolgom, sietek – hadartam, miközben már a kabátomat vettem. Kiviharoztam az ajtón, meg sem várva a reakcióját. Idegesen nyomkodtam a lift hívógombját és már úgy voltam vele, hogy inkább leszaladok a lépcsőn mikor végre megérkezett. Amíg vártam, hogy leérjünk az alagsorba, előhalásztam a zsebemből a kulcsokat. Lent egyből a kocsim felé indultam, bepattantam és kiszáguldoztam a parkolóból. Ujjaimmal idegesen doboltam a kormányon, próbáltam összeszedni a gondolataimat. Igen, minden bizonnyal hülyeséget csinálok, felrúgva ezzel minden elvemet, de nem érdekelt. Így is sokáig húztam a dolgot, most vagy soha alapon meg teszem azt, amire már lassan egy hete vágyom.
Már legalább 5 perce állhattam a Sarah-ék háza előtt. Egyszerűen nem volt bátorságom bemenni… Mégis mit mondhatnék neki? Nem is kellett volna idejönnöm, az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Miről beszélek, nem hátrálhatok meg így. Gyerünk Alex, meg tudod csinálni!
Vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból és egyenesen az ajtóhoz mentem. Kezemet remegve emeltem fel és egy halk sóhaj kíséretében kopogtam. Idegességemben az ujjaimat kezdtem el tördelni. Semmi… még mindig semmi. Lehet nincs itthon. Vagy ami valószínűbb, hogy nem akar látni. Hát persze, miért is lenne kíváncsi rám a reggeli hisztim után? Még nem késő hazamenni… Megfordultam, de még mielőtt elindulhattam volna, hallottam, hogy kattan egyet a zár. Ijedten fordultam vissza és rettegve figyeltem, ahogy lassan kinyitja az ajtót.
- Szia… - motyogtam, miközben egyik kezemmel zavartan a hajamba túrtam. – Van egy perced?
- Van – mondta mereven. Na jó, most vagy soha…
- Figyelj, jöhetnék itt a jól bevált csajozós szövegeimmel, de felesleges lenne. Te más vagy, ezt már többször bizonyítottad – Sarah felvont szemöldökkel, csendben várta, hogy folytassam. - Tudom, hogy iszonyat hülyén viselkedtem veled, hogy egy utolsó bunkó vagyok, aki csak magával törődik, de hidd el, hogy ez nem így van! Teljesen felforgattad az életemet és még szokatlan nekem ez az egész helyzet, nem tudom, hogy kezeljem. Mikor a közelemben vagy teljesen összezavarodom, és többnyire mindent elrontok a gyerekes viselkedésemmel… Nagyon rég nem éreztem ilyet, még nekem is új ez az egész. Nézd én megértem, hogyha nem akarsz többé látni, de tudnod kell, hogy nagyon megkedveltelek és… - Magyaráztam volna tovább viselkedésem, de akkor valami olyasmi történt, amire végképp nem számítottam. Sarah finoman számra tette tenyerét, elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Értem – suttogta, majd kezeit lassan nyakam köré fonta és közelebb lépett. Arcunkat alig pár centi választotta el, éreztem meleg leheletét. – Én is kedvellek – mondta, majd ajkát óvatosan az enyémre nyomta.