14. rész

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet is. Nincs sok hozzáfűznivalóm, tudjátok, hogy nekem sose tetszik:) Elég laza rész lett ez is, majd a következőkben gyorsabban fog haladni a cselekmény, ha minden igaz. A komenteket továbbra is nagyon várom, tényleg sokat jelent minden szó:)

U.i.: Elkészült a kritikás blogom is. Aki esetleg úgy gondolja, hogy kíváncsi az én kritikámra is, ott megtalál:) (Oldalt kint van a link)

Jók legyetek! xxx.

Tizennegyedik fejezet
Sarah szemszöge

Gondolkodás nélkül vetettem magam a nyakába, éreztem, hogy meglepte hevességem. Nem érdekelt mit gondol rólam, régóta vágyok már erre a csókra. A múltkori annyira más volt… olyan vad és erőszakos, de most sokkal óvatosabb volt. Lassan csókolt vissza, kiélvezett minden egyes pillanatot. Fogaival óvatosan megharapta alsó ajkamat, mire kuncogni kezdtem. Gyönyörű arcán megjelent az a csibészes mosoly, amit annyira szerettem, miközben homlokát vállamnak döntötte.
- Mit művelsz te velem? – kérdezte rekedtes hangon. Kezemmel a haját kezdtem el birizgálni, nem tudtam válaszolni. Ezt én is kérdezhetném tőle…
- Sarah? Mi tart ennyi ideig? – kiabált ki türelmetlenül Brooke. Alex felemelte a fejét és fájdalmas tekintettel nézett rám.
- Itt van? – nevetve bólogattam, majd megfogtam a kezét és behúztam az ajtón.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is – motyogtam, mire megrökönyödött arccal nézett vissza. Kezemmel jeleztem, hogy menjen csak, ha szerencséje van, nem tépi le minden ruháját az én kis őrült barátnőm. Mikor Alex eltűnt a folyosón, hangosan felsóhajtottam és az ajtónak dőltem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg… Ezzel a görög félistennel csókolóztam fél perce, most pedig itt van, nálunk. Hihetetlen. Gondolataimat egy hangos sikítás zavarta meg, majd meghallottam Alex mély hangját is, ahogy Brooke-ot kérleli, hogy ne rángassa már a nadrágját (?). Akaratlanul is elmosolyodtam, miközben ellöktem magam és én is a nappali felé indultam. Igen, ez biztos csak egy álom, de addig is kiélvezem minden percét.
Ahogy beléptem a helyiségbe elég érdekes látvány tárult a szemem elé. Barátnőm Alex hátán ült és egy száz wattos mosoly kíséretében szorongatta a nyakát. Hitetlenül meredt az áldozatra, aki fájdalmas tekintettel nézett vissza rám. Pár pillanatig rezzenéstelen arccal bámultam őket, majd nem bírtam tovább és hangosan nevetni kezdtem. Alex megforgatta a szemét, és miután rájött, hogy tőlem ugyan hiába vár segítséget, megpróbálta egymaga leszedni a még mindig rajta csimpaszkodó lányt.
- Brooke, kérlek… megfojtasz – nyögte miközben próbálta lefejtegetni barátnőm kezeit a nyakáról. Hmm… mondtam már milyen kitartó tud lenni? – Ha most megölsz, többé nem tudok énekelni… - dobta be az aduászt végső elkeseredésében, mire Brooke azonnal elengedte és lehuppant a kanapéra. Alex megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben kezével a nyakát dörzsölgette. Nem lehetett kellemes dolog, tapasztaltam már.
Egyik lábamról a másikra álltam, és azon gondolkoztam mivel törjem meg a kínos csendet. Alexre néztem, aki zavartan a hajába túrt. Nem igazán tudta mit kezdjen a helyzettel. Végül Brooke szólalt meg először.
- Ti most… ? – kérdezte, miközben összehúzott szemmel méregetett minket. Alex már épp beszélni kezdett volna, de egy határozott fejrázással beléfojtottam a szót.
- Csak beugrott köszönni, meg ilyesmi – mondtam és igyekeztem nagyon magabiztosnak tűnni. Hirtelen két zavart szempárral találtam szembe magam, mire értetlenül széttártam a kezem és próbáltam a srác felé kacsingatni. Nem igazán értette a célzást, összehúzott szemöldökkel figyelte, ahogy lassan bekönnyezem a sok pislogástól.
- Basszus, kapcsolj már – sziszegtem fogaim közt, de nem sok reakciót sikerült kiváltanom belőle, továbbra is értetlennel fejjel bámult. – Reménytelenek vagytok – morogtam, majd egy legyintéssel ott hagytam őket és a konyha felé mentem. Hallottam, ahogy megbeszélik melyik pszichiátriába zárnak, ha nagyon elfajulna a helyzet. Jó tudni, hogy számíthatok rájuk mikor hisztérikus rohamot kapok egyszer… Bíztató.
- Mit csinálsz? – kérdezte Brooke, miközben Alex-el az oldalán beléptek a helyiségbe. Nocsak, milyen jól kijönnek egymással, még a végén lenyúlja a barátom. Már ha nevezhetem egyáltalán annak…
- Mosogatni készülök – motyogtam és kezemmel már készültem megnyitni a csapot.
- Jaj, ne, hagyd csak, majd én megcsinálom – Elkerekedett szemekkel néztem rá, és a hatás kedvéért az egyik tenyeremet a homlokára szorítottam. Megforgatta a szemeit, majd a vállamnál fogva kifelé kezdett lökdösni.
- Jó, innentől átveszem – mondta Alex egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében. Hálásan néztem rá, majd megragadtam a csuklóját és magam után húztam az emelet felé. Bizonytalanul álltam meg a szobám előtt. Brooke-on kívül eddig még senkit nem engedtem be ide… Félretéve minden kétségem, határozottan kinyitottam, majd arrébb léptem, hogy Alex be tudjon menni. Feszengve figyeltem, ahogy mindent alaposan megnéz, arcáról nem tudtam leolvasni semmit.
- Ez te vagy? – kérdezte, miközben egy képet forgatott a kezei közt. Közelebb léptem hozzá, hogy lássam, melyiket nézi. Elhúztam a számat, ahogy előtörtek a régi emlékek…
- Igen, Christiannel – biccentettem fejemmel a kép felé, ahol épp egy fiúval ülünk szorosan egymás mellett és a kamerába mosolygunk. Kérdőn nézett rám, mire zavartan a hajamba túrtam és magyarázni kezdtem. – Christian a barátom volt…
Alex szó nélkül meredt a kezében lévő képre, arca még mindig kifejezéstelen volt.
- Mi történt? – kérdezte halkan, és sötét szemeit az enyémbe fúrta. Normális esetben sosem mondanám el neki. Na nem azért mert állami titok, vagy ilyesmi, csak szimplán nem akarom untatni a problémáimmal. Különben is, rég volt… De ez most nem tartozott a normális esetek közé. Láttam rajta, hogy komolyan érdekli és egyszerűen nem tudtam ellenállni ennek az igéző szempárnak.
-  Az apja nagyon sokat utazott, valami menedzser volt, ha jól emlékszem. Fél éve voltunk együtt, mikor a szülei bejelentették, hogy elköltöznek. Azóta nem hallottam róla…
Alig észrevehetően megrázta a fejét, majd a képet letette az asztalomra és közelebb lépett hozzám. Kezével óvatosan simított végig arcomon, tekintetemet feltűnően kerülte.
- Szeretted? – suttogta. Megdermedtem egy pillanatra, váratlanul ért a kérdés. Hogy szerettem-e?
- Mindennél jobban – válaszoltam egy keserű mosoly kíséretében. Közelebb hajolt és apró puszikkal borította be az arcom. Halk sóhaj hagyta el a számat és kicsit oldalra billentettem a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen.
- Sajnálom – suttogta a fülembe, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Talán jobb, hogy így alakult – mondtam fojtott hangon, mire egy halk kuncogás volt a válasz. Hangosan felsikítottam, mikor hirtelen eltűnt a lábam alól és talaj és Alex karjaiban találtam magam.
- Hé, tegyél le! – nevettem, miközben kezeimmel mellkasát ütögettem. Nem szólt semmit, csak határozott léptekkel megindult az ágyam felé.
- Azt szeretnéd, hogy letegyelek? – kérdezte egy pimasz féloldalas mosollyal az arcán. Összehúztam a szemöldököm és bizonytalanul bólintottam. Hol itt a csapda? – Te akartad… - mondta, majd egy hirtelen mozdulattal elengedett én pedig visítva az ágyamra estem. Alex hangosan nevetett, miközben elképedt arcomat figyelte. Szóval így játszunk… nekem jó. Elmosolyodtam, majd megragadtam a csuklóját és lerántottam magam mellé. Egy pillanatra láttam rajta, hogy meglepődött, de hamar rendezte vonásait. Felült, majd két kezét fejem mellé téve megtámasztotta magát és vigyorogva nézett le rám.
- Milyen kis játékos ma, Adams kisasszony – morogta a fülembe.
- Mmm… - dünnyögtem, miközben kezemmel a pólóját kezdtem piszkálni. Szép, márkás darab volt, de most szívesebben nézegettem volna a földön.
- Milyen kis telhetetlen vagy – nevetett, majd egyik kezével összefogta a csuklómat és mindkét kezem a fejem fölé emelte. – Na most én játszok egy kicsit…
Nem értettem mire céloz, sötét szemeivel fenyegetően méregetett. Lassan cirógatni kezdte az oldalam, de még mindig nem jöttem rá tervére. Már épp egy gúnyos mosolyra akartam húzni a számat, mikor hirtelen megcsípett valahol a csípőm környékén. Visítva ugrottam arrébb az ágyon, de követett és újabb csípésekkel kínzott.
- Ne, Alex, hagyd abba! Nem bírom – kiabáltam nevetve és próbáltam arrébb lökni a kezeit. Ismét lecsapni készült, de a hirtelen bekapcsolódó tv kizökkentette és értetlenül nézett hol rám, hol a készülékre.
- Ahj, francba. Ráfeküdtem a távirányítóra – morogtam, miközben megpróbáltam kirángatni alólam. – Várj, ezek a zenei hírek?
Alex hátranézett egy pillanatra, majd lehuppant mellém és a plafont kezdte bámulni.
- Igen, nincs benne semmi extra.
Nem törődtem vele, hangosítottam rajta és izgatottan vártam mit mondanak benne. Még sikerült elcsípnem a végét.
-  A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – mondta a riporter srác, majd a képernyőn felvillant Alex képe és a turné kezdetének időpontja. Ezt nem hiszem el… Ez tényleg csak egy álom lehet. Megmozdult mellettem az ágy és éreztem, ahogy valaki kihúzza a kezemből a távirányítót, majd kikapcsolja a tv-t. Nem igazán érdekelt, továbbra is szó nélkül meredtem a sötét képernyőre.
- Minden oké? – kérdezte és kezével szemem előtt legyezett. Megráztam a fejem és hatalmas mosollyal fordultam felé.
- Komolyan Londonban kezdődik a turné? – Szemöldökét összehúzta és elég értetlen fejjel nézett rám. Bizonytalanul bólintott és félve várta a reakciómat. Vigyorom még szélesebb lett (már ha ez lehetséges) és szó nélkül a nyakába ugrottam.
- Elmondanád, miért örülsz ennek ennyire?
Elengedtem és majd vidáman ugrálni kezdtem az ágyon.
- Vár minket London, bébi!