8. rész

Először is bocsi a késésért, tudom, hogy keddre ígértem de csak most volt időm megírni. Nagyon aranyosak voltatok, ahogy észrevettem tetszett mindenkinek az előző rész, sokan írtatok hozzá aminek tényleg nagyon nagyon örültem! Sokat jelent minden egyes szó. Meghoztam a következő fejezetet ami elég gyenge lett véleményem szerint, de remélem azért lesz akinek tetszeni fog. Szeretnék úgy írni, hogy az megérintsen másokat, hogy átérezzék én mire gondolok mikor írok egy-egy fejezetet. Tudom, hogy ettől még nagyon messze vagyok de próbálkozom. Hamarosan chat is lesz a blogon ahol írhattok a cserékkel kapcsolatban. Illetve hétvégén megcsinálom a blog külsejét is mert ez így elég gyenge. Na jólvan, nem fecsegek tovább. Itt a rész, olvassátok! Visszajelzéseket továbbra is várom!!!

Nyolcadik fejezet
Sarah szemszöge

- Segítened kell! – suttogtam remegő hanggal a telefonba.
- Mi történt? – kérdezte most már sokkal éberebben.
- Itt vagyok, attól az eldugott kis éjszakai szórakozóhelytől nem messze egy ház sarkában. Tönkretették a kocsimat… - szemeimet könnyek mardosták, de nem akartam sírni. – Segíts, kérlek!
Egy percig néma csönd volt, hallottam, hogy mély levegőt vesz és szaggatottan fújja ki. Ideges volt, de nem tudtam eldönteni, hogy rám vagy erre az egész helyzetre.
- Rendben. Sietek – mondta fojtott hangon és kinyomta a telefont.
Reszketve szorongattam a készüléket és magamban szitkozódtam. Nem kellett volna felhívnom, de most már késő. Szólhattam volna bárki másnak a szerkesztőségtől, de nekem pont őt kellett. Annyira ostoba vagyok. A háta közepére se hiányzik neki valami szerencsétlen lány, aki az éjszaka közepén átrángatja a város másik felére.

Szorosabbra húztam magamon a kabátom és reszketve vártam, hogy ideérjen végre. Nagyon fáztam már, de nem mertem megmozdulni. Hirtelen 2 fényszóró világította meg az arcomat, ahogy Alex kocsija befordult a sarkon. Megkönnyebbülten sóhajtottam fel és elindultam felé. Ahogy beültem mellé a meleg levegő azonnal megcsapta az arcom.
- Vedd fel! – utasított miközben az ölembe dobta a kabátját.
- Kedves tőled, de… - kezdtem bele a tiltakozásba, de közbeszólt.
- Nem kérés volt – vakkantotta felém se nézve. Lassan belecsúsztattam kezemet a puha kabátba és szorosan összehúztam magamon. Alex rutinos mozdulatokkal elindította a kocsit és már kint is voltunk a fő utcán.
- Köszönöm – suttogtam pár percnyi csend után. Egy gyors pillantást vetett rám, aztán megint az utat kezdte el figyelni.
- Adhattál volna pontosabb címet is. Azt se tudtam merre keresselek – morogta. Óvatosan felpillantottam rá és alaposan megnéztem nyúzott arcát. Haja kócos volt, amolyan „most keltem” séró. Szemei pirosak és beesettek voltak. Halántékán ott lüktetett egy ér, állkapcsát pedig szorosan összezárta. Kétségtelen, nagyon ideges volt. Csak tudnám miért…
- Sajnálom – motyogtam.
- Micsodát? – összeráncolt szemöldökkel meredt rám és elég értetlen arckifejezést vágott.
- Nem kellett volna, hogy ide rángassalak. De kétségbeesetem és egyszerűen nem tudtam kit… - kezdtem bele a magyarázatomba, de Alex hirtelen lefékezett, amitől rögtön elhallgattam. Szerencsére egy kihalt utcában jártunk, így nem okozott senkinek kellemetlenséget a kis malőrje.
- Ezt most fejezd be! – kiabált rám. Szemei sötéten izzottak, ami egy kicsit megrémisztett. Hátrahőköltem és értetlenül meredtem rá. Látva összezavarodottságom visszavett és halkabban folytatta. – Ne kérj bocsánatot, nincs miért.
- Akkor ne is haragudj rám!
- Én nem rád haragszom, hanem azokra, akik ezt tették veled – morogta miközben kibámult az ablakon és a sötét éjszakába meredt. Nem láttam az arcát, de biztos voltam benne, hogy szorosan összezárja az állkapcsát és erősen próbálja türtőztetni magát.
- Én… nos, én köszönöm. Tényleg, mindent – suttogtam. Lehunyta szemeit és hangosan felsóhajtott.
- Ha bármi történt volna veled, már nem élnének – mondta és mélyen a szemembe nézett.
Kezem bizonytalanul felé nyújtottam és óvatosan megsimítottam a karját. Követte minden mozdulatomat, de nem volt ellene kifogása. Kezemet tétován combjára helyeztem és lassan közelíteni kezdtem felé. Szaggatottan lélegzett, ujjait ökölbe szorította. Ajkaim lassan szétnyíltak mikor már csak pár centire voltak egymástól arcaink. Becsuktam a szememet, de még mielőtt elérhettem volna a száját két erős kéz ragadta meg a vállam és visszataszított az ülésbe. Alex kifejezéstelenül meredt rám, tekintetéből nem tudtam kiolvasni semmit. Összeráncoltam a szemöldököm és értetlenül figyeltem. Nem értettem miért reagált ilyen hevesen. Pár percig csak néma csendben figyeltük egymást, egyikünk se tudta mit tegyen. Végül Alex kapcsolt és egy gyors fejrázást követően elengedett, majd ő is visszamászott az ülésbe.
- Azt hiszem az lesz a legjobb, ha most hazaviszlek – mondta halkan, miközben elindította a kocsit. Nem szóltam semmit csak sértődötten összefontam a karomat magam előtt és kibámultam az ablakon.

Hazáig csendben ültünk egymás mellett. Alex az utat figyelte, én pedig a gondolataimba merültem. Ostoba voltam. Megint. Mit is vártam? Mióta ismerjük egymást? 3-4 napja? Én meg máris rá vetem magam rögtön az első adandó alkalommal. Képzelem mit gondolhat most rólam. Mikor Alex megállt a házunk előtt, önkénytelenül is egy halk sóhaj hagyta el a számat. Kinyitottam az ajtót mire ő is kipattant, majd a kocsit megkerülve mellém lépett.
- Tessék – kezdtem volna levenni a kabátját, de elkapta a kezem.
- Ne! Maradjon még nálad – kérte. Tiltakozni akartam, de végül úgy döntöttem nem veszek vele össze megint.
- Köszönöm, még egyszer. Szia – motyogtam és az ajtó felé indultam. Már majdnem odaértem mikor utánam kiáltott.
- Sarah nézd, én sajnálom – mondta alig hallhatóan. Rendeztem vonásaim mielőtt visszafordultam volna és közömbösen néztem rá.
- Ne magyarázkodj, kérlek. Nincs rá szükségem, értek mindent – mondtam határozottan, majd besiettem még mielőtt valami olyat mondok, amit később megbánhatok. Hangosan becsaptam magam után az ajtót, de még sóhajtani se volt időm, mert Brooke rögtön ott termett előttem. Sírva borult a nyakamba és annyira szorított, hogy féltem nem kapok elég levegőt.
- Shh. Ne sírj, semmi baj. Itt vagyok – csitítgattam.
- Istenem, annyira féltem – zokogta.
- Tudom, de már nincs semmi baj. Gyere – megfogtam a karját és a kanapé felé húztam. Megtörölte a szemeit pulóvere ujjával, szipogott párat, majd szépen lassan megnyugodott.
- Jól van. Most pedig meséld el mit kerestetek ott Iannel.
Brooke vett egy mély levegőt és belekezdett. Elmondta, hogy épp hazafelé tartott, amikor meglátta Alex kocsiját a házunk előtt. Nem akart zavarni ezért úgy döntött elmegy sétálni. Időközben összefutott Iannel aki elég maga alatt volt és megkérte, hogy menjenek el valahova iszogatni. Ian ismeri annak a klubnak a pultosát ahova mentek, így kedvezményesen kapták a koktélokat. Brooke kérte, hogy ne igyon sokat mert nem lesz jó vége, de nem hallgatott rá. Aztán megjelentem én, és a többit már úgy is tudom.
Némán vártam, hogy befejezze. Időnként megráztam a fejem, vagy összeráncoltam a szemöldököm, de nem szóltam közbe.
- Nagyon haragszol? – kérdezte halkan. Szemét lesütötte, látványosan kerülte a tekintetem.
- Soha többet ne csinálj ilyet! Megértetted? – válasz helyett csak szorosan megölelt és tudtam, hogy egy életre megjegyezte ezt az estét.
- Várjunk csak. Jól gondolom, hogy ez az Ő kabátja? – kérdezte egy huncut mosollyal az arcán mikor elengedett. – Miről maradtam le?
- Semmiről… Hülye voltam, ennyi az egész – morogtam, de Brooke nem hagyta szó nélkül. Arcomat kezeimbe temettem és én is mesélni kezdtem. Komoly arccal hallgatta mi minden történt miután hazaküldtem őket.
- Szóval elrontottam megint mindent – mondtam a végén, mire megrázta a fejét.
- Nézd, ha nem látja, hogy mit veszít akkor ostobább, mint gondoltam.
Meglepetten néztem rá és nem tudtam mit mondjak. Sosem gondoltam volna, hogy Brooke-nak van egy ilyen oldala is. Én mindig a komolytalan, mindig vidám barátnőmet láttam benne.
- Ne aggódj. Ha jelentesz neki valamit, akkor észhez fog térni. Adj neki egy kis időt.
Bólintottam, majd felálltam mellőle és a szobám felé indultam. A lépcsőről viszont még visszafordultam.
- Nagyon sokat segítettél most – mosolyogtam rá, mire csak biccentett egyet. Fáradtan ruhástól zuhantam be az ágyamba, nem volt erőm elmenni zuhanyozni. Arcom elé húztam Alex kabátját és mélyen magamba szívtam az illatát. Én már komolyan nem tudom mit csináljak… 

7. rész

És már meg is írtam a következő részt! Bár nem kaptam sok visszajelzést, azért jól esik, hogy 1-2 embert érdekel a történet:) Laza részt terveztem, de megszállt az ihlet úgy hogy szerintem egy igazán eseménydús fejezetet hoztam. A kommenteket továbbra is nagyon várom, mert ha látom, hogy van akit érdekel akkor sietek a részekkel. Szóval kérlek, ha csak 1-2 szót is, de írjatok valamit. Nagyon jól esik minden egyes visszajelzés! Na de nem húzom tovább, tessék, itt a rész. Remélem tetszeni fog!:)

Hetedik fejezet
Sarah szemszöge

- Hol a francba vagy? – kiabáltam a telefonba.
- Hé, nyugi! Itt vagyunk egy bárban Iannel – magyarázta.
- Mivan? Melyik bárban? És mit keres ott Ian?
- Gyere ide és elmagyarázom… - Lediktálta a címet, aztán letettem a telefont és gyorsan öltözködni kezdtem. Felkaptam az első farmert, ami a kezembe került és egy vastag pulcsit húztam a pólómra. Hajamat lazán felkötöttem és már lent is voltam a nappaliban. Bedobtam a táskámba az irataimat és kiléptem az ajtón. Elég hideg szél fújt, szorosabbra húztam magamon a kabátom. Sietős léptekkel a kocsimhoz mentem miközben előkotortam a zsebemből a címet. Beültem és gondolkozni kezdtem merre lehet… Felmordultam mikor rájöttem, hogy a lehető legrosszabb helyre mentek. A város egyik legeldugottabb részén volt a klub. Nem szerettem azt a környéket, elég fura alakok laktak arra felé. Basszus… remélem időben odaérek.

Félve szálltam ki a kocsiból és magamban folyamatosan barátnőmet átkoztam, amiért ilyen helyzetbe kevert. Nem volt túl szívmelengető látvány a sok önkívületi állapotban üvöltöző fiatal. Ahogy közelebb értem a bejárathoz csak rosszabb lett. Egy húszas éveiben járó srác, egy nála jóval fiatalabb lánnyal ölelkezett az egyik félreeső sarokban. Elhúztam a számat és szorosabban fogtam magam előtt a táskám.
- Személyit! – dörrent rám a biztonsági őr. Előkotortam a zsebemből és felmutattam.
- Mehet – bólintott miközben arrébb állt. Undorodva léptem be a sok pia szagtól bűzlő fiatal közé és tekintetemmel Brooke-ot kerestem. Miközben próbáltam előrébb furakodni valaki nekem jött és a kezében tartott cigijével kiégette a pulcsim ujját. Rengeteg önuralomra volt szükségem, hogy ne képeljem fel ott helyben, de nem akartam tömegverekedést kezdeményezni. Sehol sem találtam barátnőmet, a telefonomat pedig nem mertem elővenni nehogy kikapják a kezem közül. Alig pár méterre tőlem megpillantottam egy lépcsőt, ami az emeletre vezetett. Egy-két embert arrébb lökve odanyomultam és felsiettem. A korlátnak támaszkodtam és szememmel a lent őrjöngő tömeget kezdtem figyelni. Kétségbeesetten kutattam Brooke arcát, de nem láttam sehol. Már épp kezdtem volna feladni mikor megláttam, hogy a bárpultnál ül Iannel és nevetnek valamin. Ész nélkül rohantam le a lépcsőn, át a tömegen és megálltam mögöttük. Megütögettem a vállát mire nevetgélve hátrafordult, de ahogy meglátta az arcomat rögtön elkomorult.
- Bajban vagyok, igaz? – kérdezte félve.
- Ó, de még mennyire… - feleltem.
- Sarah! Sziaaa – borult a nyakamba Ian erősen ittas állapotban.
- Bassza meg! – morogtam miközben lehúztam őt a székről, amin eddig ült. Fél karját átvetettem a nyakamon, kezeimmel erősen tartottam nehogy elessen. A kijárat felé próbáltam menni, Brooke némán követett. Már majdnem odaértünk mikor valaki erősen megragadta a karom és visszarántott. Megfordultam és egy 25 év körüli sráccal találtam szembe magam. Felváltva néztem Ianre aztán Brookera, hátha veszi a célzást és átveszi. Szerencsére rögtön tudta mire gondolok és szó nélkül átkarolta a most már eszméletlen srácot.
- Na mivan cicuka? Testőrt játszol? – röhögött még mindig a kezemet rángatva.
- Engedj el! Nem mondom még egyszer – mordultam rá. Egy darabig szó nélkül meredt rám, és láttam rajta, hogy erősen kattog az agya. Reméltem sikerül felfognia elsőre is mit kérek tőle. Hangosan felröhögött és magához rántott. Brooke felsikoltott mire többen is felénk néztek.
- Bátor vagy. Ez tetszik – duruzsolta a fülembe. Undorodva ellöktem magamtól, szemeim szikrákat szórtak. Kezeim ökölbe szorultak és gondolkodás nélkül állba vertem. Meggörnyedt előttem és hirtelen elengedte a csuklómat, hogy a szájához kaphasson. Ösztönösen hasba térdeltem, majd erősen ellöktem magamtól. Megfordultam és segítettem megfogni Iant.
- És most? – kérdezte ijedten barátnőm.
- Futás! – kiabáltam rá és mindketten a bejárat felé igyekeztünk. Kivágtam előttünk az ajtót és a klub oldalához mentünk. Erősen lihegve csúsztunk le az épület oldalán és Iant magunk közé rakva némán ültünk egymás mellett. Brooke remegni kezdett, de nem tudtam eldönteni, hogy a félelemtől, vagy azért mert fázik. Valószínűleg mindkettő közrejátszott. Egyikünk se szólt egy szót se. Pár percig csak a fokozatosan lassuló légzésünket lehetett hallani.
- Haza kell valahogy jutnunk. Hol van a kocsid? – kérdezte halkan Brooke.
- A másik oldalon… - motyogtam. Rám nézett és sóhajtott egy nagyot.
- Szerinted minket keresnek? – intett fejével a hangosan őrjöngő társaság felé.
- Minden bizonnyal. Elég nagy csapattal láttam a fickót.
Arcomat kezeimbe temettem és igyekeztem higgadt maradni. Nyilván nem sétálhatunk csak úgy oda, rögtön elkapnának minket. Nem hiszem, hogy sok esélyünk lenne egy csapat részeg férfi ellen. Ráadásul itt van Ian is, aki teljes mértékben ránk van utalva. Zajt hallottam a másik oldalról mire odafordítottam a fejem. Egy macska ugrott le a mellettünk lévő kukáról és az épület hátulja felé igyekezett. Mikor a sarokhoz ért befordult és eltűnt a szemünk elől. Igen, ez lesz az. Felálltam és magam mellé emeltem eszméletlen barátunkat is.
- Gyere. Hátulról megkerüljük a klubot. Akkor remélhetőleg nem vesznek észre – mondtam, Brooke pedig szó nélkül felállt, mellém lépett és segített megtartani Iant. Amennyire lehetett megpróbáltunk sietni, de még így is túl lassan haladtunk. Mikor elértünk a másik oldalra óvatosan kinéztem, hogy felmérjem a terepet. Még mindig rengetegen voltak és idegesen kapkodtak a fejüket minden gyanús hangra. Kétségtelen, csak ránk vártak. Hátranéztem barátnőmre, aki fáradtan dőlt neki a falnak. Semmi esélyünk. A hajamba túrtam és járkálni kezdtem. Elég, ha egyikünk itt marad a kocsiért, felesleges mindhármunknak kimenni közéjük. Kettőjüket hazaküldöm taxival én meg valahogy odaosonok és megpróbálok észrevétlenül eltűnni. Már nyúltam volna a táskámért mikor észrevettem, hogy nem lóg a vállamon. Biztos bent leeshetett… A francba. Utolsó esélyként lehajoltam és Ian kabátjának a zsebében kezdtem el turkálni. Találtam pár dolcsit, ennyi elég lesz, hogy hazamenjenek. Elvettem a telefonját is és tárcsázni kezdtem. Brooke értetlenül nézte ténykedésemet, de nem szólt semmit.
- Jó estét! New York Taxi? – szóltam bele mikor felvették a telefont. Bediktáltam a címet, elköszöntem és a zsebembe csúsztattam a készüléket.
- Hazamentek. Mind a ketten – mondtam ellentmondást nem tűrő hangnemben. – Itt a pénz, ennyi elég lesz – nyomtam a kezébe. Elkerekedett szemekkel meredt rám és nem tudta mit mondjon.
- Na gyerünk. Menjetek már – mordultam rá.
- Veled mi lesz? – kérdezte a könnyeivel küszködve.
- Elmegyek a kocsimért, otthon találkozunk – egy gyors puszit nyomtam az arcára, szorosan megöleltem majd szó nélkül megfordultam és az épület sarka felé igyekeztem. Kapucnimat mélyen a fejemre húztam, hajamat kiengedtem és előrekotortam, hogy némileg eltakarja az arcomat. Mély levegőt vettem és elindultam. Észrevétlenül átjutottam a tömegen, de ahogy megláttam az autóm teljesen ledermedtem. Betörték az üvegeket, összekarcolták az oldalát, leeresztették a kerekeket. A utolsó ajándék, amit anyáméktól kaptam… Könnyek gyűltek a szemembe, de egy agresszív mozdulattal letöröltem őket és visszaindultam. Már majdnem elértem a sarkot mikor valaki megveregette a vállam. Hátrafordultam és egy idősebb fickó állt velem szemben.
- Nem láttál véletlenül egy ugyan ekkora lányt, ugyan ilyen színű hajjal, ugyan ilyen pulcsiba… - mondta egyre halkabban. Összeráncolta a szemöldökét és egy gyors mozdulattal lerántotta a fejemről a kapucnit. Kétségbeesetten meredtem rá, tudtam másodpercek kérdése és felfogja, hogy engem keres. Megfordultam és a maradék erőmet összeszedve futni kezdtem. Hallottam, ahogy kiabál a haverjainak és többen utánam erednek. Csak érjek ki a főútra, kérlek!
Egyre közelebbről hallottam a trappolásokat és kezdett eluralkodni rajtam a pánik. Már majdnem elértem a főutat mikor hirtelen megbotlottam valamiben és előreestem. Felsértettem az arcomat és a térdeim is nagyon fájtak, de felpattantam és tovább rohantam. Kiértem a kocsik közé, de még mindig nem álltam meg. Még legalább 2-3 saroknyit futottam mikor nem bírtam tovább és fáradtan, nehezen lélegezve lerogytam egy félreeső ház sarkában. Szaggatottan vettem a levegőt és reszkettem, ahogy az adrenalin végigáramlott a testemben. Óvatosan az arcomhoz emeltem a kezem, hogy megnézzem milyen mély a seb. Fájdalmasan felszisszentem mikor ujjaim hozzáértek a vérző vágáshoz arcomon. Nem volt nálam több pénz, de valahogy haza kell jutnom. Előszedtem a zsebemből Ian telefonját és a telefonkönyvet kezdtem el nézegetni. Megakadt a szemem egy néven. Tudtam, hogy őrültséget csinálok, de ugyanakkor abban is biztos voltam, hogy ő segíteni fog. Rámentem a hívásra és csendben vártam, hogy kicsöngjön a telefon. Már épp letettem volna, mikor felvette és álmos hangon beleszólt.
- Igen? – ásította.
- Segítened kell! 

6. rész

Bocsi a késésért. Nem tudom várta-e egyáltalán valaki, de mindenesetre nem terveztem 3 napot késni vele. Na mind1. Nagy nehezen összehoztam, itt van. Tudom, hogy nem lett valami jó, de vagy a kedvem volt pocsék, vagy egyszerűen nem jött az ihlet. Lehet, hogy kicsit nagy lépés van benne, de remélem nem bánjátok. Nem akarom a végtelenségig húzni a történetet. A kommenteknek nagyon örülnék, az előzőhöz is csak 3 érkezett. Nem győzöm hangsúlyozni mennyire szükségem van egy kis visszajelzésre. Lehet névtelenül is írni, csak kérlek írjatok pár sort, hogy mit gondoltok a részről. Sokat segítenétek vele. Vagy legalább a Tetszik/Nem tetszik gombot használjátok, az tényleg csak  1 kattintás. Na csak ennyit akartam. Itt van, olvassátok:)

Hatodik fejezet
Sarah szemszöge

A reggelt a szerkesztőség nagytermében kezdtem. Tegnap Brooke kiválasztotta a képeket, amiket kértem és egy gyors szerkesztést követően el is küldtem Iannek. Kate elégedett volt a munkánkkal és megígérte, hogy a következő főcikket is ránk bízza. Boldogan léptem ki a szerkesztőség ajtaján Iannel az oldalamon. Láttam rajta, hogy akar valamit, de nem kérdezgettem. Majd elmondja, ha gondolja. Felajánlotta, hogy hazakísér, csendben sétáltunk egymás mellett, mindketten a gondolatainkba merültünk.
Alexen járt az eszem. Ez alatt a 2 nap alatt rendesen befészkelte magát a gondolataimba. A tegnapi beszélgetésünkben egy teljesen új oldalát mutatta meg. És ez az új Alex kimondottan szimpatikus. Látni szeretne… félek. De ugyanakkor szeretném jobban megismerni. Tudom, hogy több van benne.
Elmélkedésemből Ian hangja zökkentett ki.
- Nem lenne kedved… tudod, elmenni valahova? – motyogta alig hallhatóan. Tehát ezt próbálta kibökni egész úton. Elhúztam a számat és lassan megráztam a fejem.
- Ne haragudj, de most nem jó. Más programom van – Igazából titkon abban reménykedtem, hogy Alex nem felejtett el teljesen és esetleg ma is találkozunk, de egyébként is megbeszéltük már Brooke-al, hogy ma csajos estét tartunk. – De bepótoljuk, ígérem – tettem hozzá gyorsan, mert láttam, hogy kicsit elszomorította a hír. Halványan elmosolyodott, majd bólintott egyet. Egészen a házunkig kísért, ahol egy laza intéssel elintézte a köszönést. Szerintem sikerült megbántanom… Brooke-ot nem találtam sehol, ami elég furcsa volt, tekintve, hogy soha nem megy nélkülem sehova. Leültem a nappaliban és tárcsáztam a számát. Biztos, ami biztos inkább rákérdezek, hol van.
- Igen? – szólt bele barátnőm.
- Hol vagy? Most értem haza.
- Leugrottam a boltba, viszek üdítőt meg ilyesmit. Nem sokára ott leszek, keress addig valami filmet – mondta.
- Rendben. Szia – letettem a telefont és pakolni kezdtem. Mikor viszonylag rend volt a nappalinkban a szobám felé vettem az irányt. Egy laza melegítőnadrágot vettem fel az egyik kinyúlt pólómmal. A hajamat kiengedtem, kócosan pihent a vállamon. Lementem, csináltam magamnak egy bögre kakaót és leültem a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t és az egyik zenecsatornát kezdtem el nézni. Már a második kakaómat csináltam mikor hallottam, hogy kopog valaki. Ez biztosan Brooke lesz. Bár nem értem, hogy miért kopog. Nagy mosollyal az arcomon nyitottam ajtót, de azzal a mozdulattal be is csaptam. Döbbentem néztem a csukott ajtót és nem tudtam mit csináljak. Mit keres itt? Alex ott állt a másik oldalon és fogalmam sem volt miért jött ide. Na jó, valamit csinálnom kell, nem hagyhatom szó nélkül. Gyorsan végignéztem a kócos hajamon, elnyűtt ruháimon és beesett szemeimen. Megvontam a vállam és megint az ajtóhoz léptem. Végülis kit érdekel, hogy nézek ki. Nem érdekel mit gondol. Lassan kinyitottam és figyeltem a reakcióját. Szemével alaposan végigmért, de nem tett megjegyzést a külsőmre.
- Bejöhetek? – kérdezte azzal a tipikus féloldalas mosollyal az arcán.
- Gyere – szélesebbre nyitottam az ajtót és arrébb léptem, hogy be tudjon jönni. Besétált a nappali közepére és mindent alaposan megnézett. A szétdobált csoki papírokat, amiket az előbb ettem. A kiborult kakaóport a konyhában és a ledobott zoknimat a kanapé előtt. Ahhoz képest, hogy elvileg rendet raktam elég nagy kupi volt. Mögötte álltam pár lépésre és vártam a reakcióját. Megfordult, de nem szólt semmit. Pár perc hallgatás után én törtem meg a csendet.
- Na gyerünk. Alázz nyugodtan – mondtam. – Na mi lesz?
Alex szó nélkül meredt rám, meglepték szavaim.
- Miért aláználak meg? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Mert mind ilyenek vagytok. Nagyképű sztárok, akik lenézik az olyan egyszerű embereket, mint én – vágtam hozzá kíméletlenül. Összeszorította fogait és láttam, hogy erősen próbálja visszafogni a haragját. Hirtelen közel lépett hozzám, forró leheletét éreztem az arcomon.
- Nem tudsz te rólam semmit… - suttogta végig a szemembe nézve.
- Az egész világ ismer téged, Alex. Tele vannak veled az újságok, tv csatornák, közösségi oldalak. Több millió lány kívülről fújja az önéletrajzod.
- De ez mind csak látszat! A fenébe is, gondolkozz már! – csattant fel idegesen. – A külvilágnak azt mutatom, amit a menedzserem akar. Ami a karrierem szempontjából előnyösebb. De én nem ilyen vagyok – folytatta halkabban.
- Miért ki vagy te valójában? Mi van a csábos külső mögött? – Csak álltunk egymással szembe, egyikünk se szólt semmit. Szemeit lassan becsukta, sóhajtott egyet, majd megragadta a karomat és a kanapé felé vonszolt.

Alex szemszöge

Némán ültünk egymás mellett. Sarah türelmesen várt a magyarázatomra. Nem, még nem álltam készen rá, hogy elmondjam neki a történetem. Azzal, hogy ebbe beavatom csak még közelebb kerülne hozzám. Ezt nem engedhetem meg! Már így is átléptem egy határt…
- Nézd. Én… nem mondhatom el. Sajnálom – suttogtam. Szemeiben egy pillanatra csalódottságot láttam, de gyorsan rendezte vonásait és kifejezéstelenül nézett rám.
- Nem bízol bennem?
- Nem erről van szó. Csak nekem… időre van szükségem, érted?
Némán bámult maga elé. Tudtam, hogy most dönti el, bízhat-e bennem. Óvatosan megsimítottam a karját mire felnézett. Sóhajtott egyet, majd becsukta szemeit.
- Rendben. De ha bármikor úgy érzed, hogy beszélned kell valakivel én itt leszek! Ezt ne felejtsd el… - mondta halkan. Halványan rámosolyogtam és bólintottam egyet.
- Mesélj magadról. Kérlek.
Rám nézett és hitetlenül elnevette magát.
- Na várjunk csak. Hogy is van ez? Te játszod itt a titokzatost, én meg meséljek magamról? – mosolygott.
- Kétlem, hogy a te történeted olyan szörnyű lenne, mint az enyém – nevettem rá keserűen. Szemeiben szomorúság csillogott, megfogta a kezem és kicsit megszorította.
Azt hiszem a kapcsolatunk egy fordulóponthoz ért. Mindketten túlléptünk azon, hogy mennyire utáljuk a másikat és végre megpróbálunk közeledni a másik felé.
- Na gyerünk, mesélj! – bíztattam.
- Az én történetemben nincs semmi különleges. Tavaly költöztünk ide, New Yorkba Brooke-al. A szüleim otthon maradtak, de nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Apámmal egyébként se voltunk valami jóba, anyámat is sikeresen ellenem hangolta szóval lényegében egyedül maradtam. De nem bánom, hogy így alakult. Szeretem New Yorkot – mondta.
- Sajnálom…
- Ne sajnáld! Jobb ez így mindenkinek – halványan rám mosolygott, de láttam rajta, hogy valahol azért bántja a dolog.
- És hogy áll a cikk? – kérdeztem, hogy kicsit oldjam a hangulatot.
- Jól! Iannel ma reggel leadtuk a cikket a szerkesztőségnek. Jövő héten megjelenik – mesélte boldogan.
Jövő hét… erről még beszélnünk kell.


Sarah szemszöge

Alex késő estig nálunk volt. Mindenféléről beszélgettünk és végre mindketten elhagytuk a csipkelődő megjegyzéseket. Olyanok voltunk, mint két jó barát, akik együtt töltenek egy kellemes estét. Szokatlan volt, de egyáltalán nem bántam. Tudom, hogy több van ebben a fiúban. Jóval több, mint amennyit bárki gondolna. Szörnyű gyerekkora lehetett, ha így elzárkózott a világ elől.
- Azt hiszem ideje mennem – állt fel és az ajtó felé indult.
- Máris? – kérdeztem némi csalódottsággal a hangomban. Felnevetett miközben leakasztotta a kabátját a fogasról.
- Mindjárt éjfél. Aludnod kell – mosolygott.
- Óh… valóban – felálltam és odasétáltam hozzá. – Örülök, hogy átjöttél – motyogtam alig hallhatóan.
- Én is. Köszönöm – suttogta a fülemhez hajolva.
- Micsodát?
- Mindent – mondta és lazán kilépett az ajtón. Csak álltam ott és némán bámultam utána. Már épp be akartam menni mikor hirtelen visszafordult.
- Még látjuk egymást – kiabálta és kacsintott egyet. Mosolyogva megráztam a fejem és bementem.
Jól elszaladt az idő. A nappaliban megláttam a tv előtti DVD-ket. Várjunk csak… Csajos este, DVD, Brooke. BROOKE! Ész nélkül rohantam a szobámba a telefonomért. Gondolkodás nélkül benyomtam a számát és idegesen doboltam a térdemmel, amíg kicsöngött. Már épp le akartam tenni mikor hirtelen felvette.
- Hol a francba vagy?

5. rész

Nem terveztem ma részt hozni, de mivel ennyi visszajelzést kaptam gondoltam megleplek titeket. Hihetetlenül örültem a rengeteg kommentnek amit kaptam! Nagyon aranyosak vagyok, nagyon jól esett!<3 Nem is gondoltam volna, hogy ennyi embernek tetszeni fog a blog. Twitteren is megtaláltok, visszakövetős vagyok!:) https://twitter.com/wlaatr  Remélem ez a rész is tetszeni fog nektek. Továbbra is nagyon várom a visszajelzéseket, mert ha látom, hogy tényleg érdekel titeket akkor sietek a részekkel.:) Na csak ennyit akartam. Itt a fejezet, olvassátok!:)
xx.

Ötödik fejezet
Sarah szemszöge

Csak feküdtem az ágyamon és a plafont bámultam. Na nem mintha olyan érdekes lenne, de nem volt erőm felkelni. Iannel úgy beszéltük meg, hogy legkésőbb ma este átküldöm a képeket és majd holnap bemegyünk a szerkesztőségbe és együtt megcsináljuk a cikket. Tehát ma szabad vagyok. Brooke-al egész este lent voltunk és elmeséltem neki mindent a tegnapi napról. Ő természetesen nem értette, hogy utálhatok egy ilyen tökéletes embert, mint Alex. Nem, cseppet sem elfogult.
- Sarah! Mehetsz a fürdőbe – kiabálta barátnőm és hallottam, hogy a kedvenc kutyás mamuszában leslattyog a lépcsőn. Ráérősen sétáltam a fürdő felé miközben halkan dúdolgattam. Csak álltam a zuhany alatt és élveztem, ahogy a meleg víz átjárja a testem. Mikor úgy éreztem eleget áztattam magam, kiléptem és egy törülközőt tekertem magam köré. Átmentem a szobámba és egy laza melegítőnadrágot vettem fel az egyik ujjatlan pólómmal. Jó kedvűen mentem le Brookehoz. A tv előtt ült és valami sorozatot nézett. Beléptem a konyhába és gyorsan összedobtam a reggeli szendvicsem.
- Mi a terv mára? – kérdeztem miközben lehuppantam mellé a tányérommal a kezemben.
- Nem tudom. Menjünk el valahova, olyan szép idő van.
- Elmehetnénk futni. Ezer éve nem mozogtam, ha így folytatom, kihízom az összes ruhám.
- Felőlem. Most pedig kérem a fél szendvicsed. – mondta és már el is felezte a reggelim. Mosolyogva megcsóváltam a fejem, majd hátradőltem és megpróbáltam élvezni a sorozatot.

Már több mint egy órája kocogtunk a parkban mikor nem bírtuk tovább és fáradtan rogytunk le az egyik padra. Nagyon meleg volt, és abszolút nem volt semmi kondink. Fokozatosan kezdett visszaállni a légzésünk lihegésből normálissá.
- Sarah, én nem bírom! – nyögte Brooke.
- Na gyere, még 1 kör aztán megyünk haza, ígérem. – Felálltam és egyik kezemet felé nyújtottam, hogy segítsek felhúzni. Belém csimpaszkodott és visszarántott maga mellé a padra.
- Csak még 5 percet, kérlek! – nyöszörgött enyhén túljátszva a szerepét.
- Na jó, figyelj. Én elmegyek, lefutom azt az 1 kört te addig várj meg itt. Megfelel kisasszony? – kérdeztem mosollyal az arcomon.
- Tökéletes. – sóhajtotta, majd kényelembe helyezte magát a padon.
A maradék erőmet összeszedve futni kezdtem. Úgy a kör felénél járhattam mikor hangos kiabálásra lettem figyelmes. Oldalra néztem és láttam, hogy egy csapat kissrác focizik a park másik végébe. Mosolyogva figyeltem őket és teljesen megfeledkeztem arról, hogy én most épp futni próbálok. Figyelmetlenségemnek meg is lett az eredménye. Pillanatok alatt összegabalyodtak a lábaim, kezemet az arcom elé tettem felkészülve a becsapódásra. De föld helyett egy pulcsit éreztem a kezeim alatt. Szemeim szorosan össze voltak szorítva. Nem mertem felnézni, féltem szembesülni a megmentőmmel. Nevetni kezdett és akkor már tudtam, hogy megint hozzá van szerencsém. Kinyitottam a szemem és óvatosan felpillantottam az arcára. Sugárzott róla a jó kedv, természetesen szórakozásának a tárgya megint én voltam.
- Mondd csak, te mindig ilyen szerencsétlen vagy? Vagy csak engem tisztelsz meg ezzel a viselkedéssel? - kérdezte azzal a tipikus mosollyal az arcán.
- Még mindig nem vagy vicces, Alex. – morogtam. Kezemet óvatosan a mellkasára helyeztem azzal a szándékkal, hogy hátrébb lököm. Szórakozottan figyelte, ahogy nyöszörögve próbálom arrébb mozdítani. Mikor befejeztem a reménytelen próbálkozást elengedett és hátrébb lépett, hogy lássa az arcom. Szememmel az utat fürkésztem, nem akartam rá nézni. Kezemet durcásan magam köré fontam és éreztem, hogy megint nagyon gyerekes a viselkedésem, de egyszerűen nem tudok másképp reagálni rá. Kihozza belőlem a legrosszabb énem.
- Már megint kezded? Ha tudnád, milyen szórakoztató vagy ilyenkor. – törte meg a csendet. Felnéztem rá és láttam, hogy egy elfojtott mosoly bujkál az arcán. Nem szóltam semmit, csak elsétáltam mellette. A szemem sarkából láttam, hogy megfordul, de nem mozdult. Mikor már viszonylag messze jártam tőle egyenletes trappolásra figyeltem fel. Pillanatok alatt utolért és hozzám igazította a lépteit. Oldalra hajtott fejjel próbált elkapni a tekintetem, de szigorúan az utat figyeltem.
- Tudod, elég nehéz feladat téged állandóan megmenteni. – mondta kedves mosollyal az arcán.
- Nem kértem, hogy az őrangyalom legyél! – vakkantottam a kelleténél talán kicsit indulatosabban. Félve néztem fel rá. Láttam, hogy meghökkentette a válaszom, de gyorsan rendezte a vonásait. Sötét szemeiből nem tudtam kiolvasni semmit. Elfordította a fejét és csendesen sétált tovább mellettem.
- Nem is azért teszem. – mondta komolyan pár perc hallgatás után.
Eléggé ledöbbentem a hallottaktól. Annyira nem „Alexes” volt a viselkedése… Most először érzem azt, hogy talán több van a csábos külső és a gúnyos viselkedése mögött. Gondolataimból Brooke visítozása zökkentett ki. Alex összeráncolta a szemöldökét és elég furcsán meredt a padon őrjöngő barátnőm felé. Halványan elmosolyodtam miközben odamentem hozzá. Hátrapillantottam a vállam felett, de Alex nem mozdult, csak mereven bámult maga elé. Nos, Brooke túltesz a legőrültebb rajongókon is.
- Szerintem sikerült teljesen elijesztened szegényt. – mondtam nevetve mikor odaértem.
- Nem mondod komolyan, hogy ez tényleg ő? Uramisten, mindjárt elájulok! – hadarta. Tökéletesen boldoggá tette már szimplán az is, hogy egy parkban tartózkodhat az egyik kedvenc énekesével.
- Bemutassalak neki? – kérdeztem, hátha ezzel fokozni tudom boldogságát. Brooke tátott szájjal meredt rám, és minden bizonnyal azon gondolkozott, hogy ezt csak álmodja. – Na gyere, még mielőtt meggondolom magam. – mondtam miközben megfogtam a kezét és magam után vonszoltam. Megálltunk Alex előtt, aki rémült tekintettel figyelte barátnőm minden mozdulatát.
- Bántani fog? – suttogta nekem, mire hangosan felnevettem és megráztam a fejem. Brooke szinte vibrált az izgalomtól, a hátam mögött toporzékolva várta, hogy megszólaljak.
- Alex, ő itt a legjobb barátnőm, Brooke White. Brooke, ő pedig Alex Davis személyesen. – mondtam és kicsit arrébb léptem, hogy szembe kerüljenek egymással.
- Imádlak! – suttogta neki barátnőm csillogó szemekkel, mire Alex is elnevette magát.
- Hát… én is kedvellek, meg ilyesmi. – motyogta zavartan. Segítségkérően nézett felém.
- Rendben. Nekünk viszont mennünk kell. Örültem a találkozásnak. – Beálltam Brooke elé, a vállánál fogva megfordítottam és az ellenkező irányba kezdtem lökdösni.
- Hé, Sarah! – kiáltott utánam miközben elkapta a csuklómat és visszarántott. – Látlak még? – kérdezte mélyen a szemembe nézve. Egy pillanatra teljesen kizökkentem és elvesztem azokban a gyönyörű sötét szemekben. Mikor látta, hogy hezitálok kicsit ő is elbizonytalanodott és lazított a szorításon.
- Lehet róla szó. Tudod hol találsz. – mosolyogtam rá halványan. Bólintott majd elengedte a kezem, szó nélkül megfordult és elment. Percekig csak néztem utána aztán megfordultam és Brooke után siettem.

- El se hiszem, hogy találkoztam vele. – Amióta hazaértünk mást sem hallok tőle, csakhogy Alex így, Alex úgy… - Ez felért a részedről egy szülinapi ajándékkal.
- Tehát idén nem kell vennem neked semmit? – kérdeztem miközben az utolsó tányérokat mosogattam.
- Ezt azért nem mondtam. – nevetett. Mikor végeztem megtöröltem a kezem és az asztalhoz léptem. Felemeltem a fényképezőm, majd Brooke ölébe dobtam.
- Van fél órád arra, hogy kiválaszd a 3 legszexibb képet róla. Szerintem te jobban élvezed ezt a feladatot, mint én. – Hatalmas mosollyal az arcán figyelte, ahogy leülök mellé és csillogó szemekkel nyomogatni kezdte a gépem. Szeretem látni, hogy az ilyen apróságok is ekkora örömet szereznek neki.

4. rész

És elkészültem ezzel is.:) Úgy tűnik egyre hosszabb részeket írok, mivel ez még az előzőnél is nagyobb terjedelműbb lett. Remélem nem bánjátok. Nagyon örültem a 2 kommentnek, 2 feliratkozónak és a twitteren kapott véleményeknek is. Nagyon aranyosak vagytok!<3 Beállítottam, hogy lehessen névtelenül is kommentelni úgy hogy hajrá! Nem szeretnék kommenthatárt szabni, de nagyon fontos, hogy kapjak valami visszajelzést. Jöhet hideg-meleg, csak kulturált stílusban:) A Tetszik/Nem tetszik gomb továbbra is ott van, használjátok kérlek. Nektek csak 1 kattintás. Na jólvan, tessék itt a rész! Élvezzétek:)

Negyedik fejezet
Sarah szemszöge

Ezt nem hiszem el! Mit vétettem én a sors ellen, hogy ezt érdemlem? Ugyanaz a sötét szempár, ugyanaz az önelégült mosoly… Kétségtelen, ő volt az, akinek neki mentem a kávézóban. Ő lenne Alex Davis? Láttam rajta, hogy ő is felismert, széles mosollyal az arcán lépett oda hozzánk.
- Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar találkozunk.
- Ti ismeritek egymást? – nézett ránk felváltva Ian és teljesen ledöbbent a hallottaktól.
- Véletlenül összefutottunk tegnap… - morogtam az orrom alatt.
- Igen, összefutottunk. Szó szerint. – mondta miközben köhögéssel próbálta leplezni nevetését. Szúrós szemekkel néztem rá, ami még jobban szórakoztatta és már majd megfulladt az elfojtott röhögéstől.
- Khm – köhintett Ian mikor végre összeszedte magát. – Rendben. Én Ian Harris vagyok, örülök, hogy megismerhetem Mr. Davis.
- Kérem, szólítson csak Alexnek. – mondta, de a szemét még mindig nem vette le rólam. – És magácskát hogy hívják? – vigyorgott.
- Sarah Adams.
- Igazán örülök, hogy itt van Sarah. – mondta minden szót kihangsúlyozva.
- Részemről a szerencse. – morogtam gúnyosan.
- Jól van, akkor akár el is kezdhetnénk. Felteszek néhány kérdést, utána pedig Sarah készít pár képet.
Szándékosan a tőle legtávolabb eső fotelben foglaltam helyett. Alig ismerem pár perce, de már rosszul vagyok tőle. Azaz önelégült vigyor a képén, mint aki teljesen tudatában van annak, hogy bárkit megkaphat. Na jó, tuti, hogy több ezer csaj ugrana vele ágyba egy-két kedves szó meg egy csábos mosoly után, de akkor sem kéne így elszállnia magától. Azért, mert minden második lány érte csorgatja a nyálát az én szememben ugyan úgy egy senki marad. Ian szorgosan jegyzetelt miközben Alexet kérdezgette, aki többnyire elég hosszan válaszolt a kérdésekre. Én addig a karkötőmmel játszottam. Nem érdekelt túlzottan, hogy milyen ember, mondani bármit lehet. Az egyik kérdésnél azonban én is felkaptam a fejem.
- És mondd csak Alex, miújság a csajokkal? Van most barátnőd? – Alex egy pillanatra felém nézett, majd mosolyogva válaszolt.
- Nem. A turnék és a fellépések mellett nincs időm kialakítani egy tartós kapcsolatot.
- Tehát az egy éjszakás kalandokat részesíted előnyben. – csúszott ki a számon, még mielőtt átgondolhattam volna, mit mondok.
- Tessék? – néztek rám mindketten. Ian meghökkenve, Alex pedig szórakozottan.
- Semmi, semmi. Csak hangosan gondolkoztam. – mondtam miközben a fényképezőmet kezdtem el tanulmányozni. Alex hangosan felnevetett majd folytatták az interjút. Már legalább negyed órája megállás nélkül bombázta őt Ian a kérdéseivel mikor egy telefoncsörgés szakította félbe őket.
- Elnézést… - motyogta zavartan Ian és arrébb sétált. Ketten maradtunk a szobában és hirtelen nagyon kellemetlenül éreztem magam a társaságában. Egyikünk se szólt egy szót se.
- Szóval azt gondolod, hogy az egy éjszakás kalandokat szeretem? – törte meg a csendet.
- Nem gondolom, tudom! – vágtam rá gondolkodás nélkül. Nevetni kezdett.
- Igen? Talán veled is volt már egy ilyen kalandom? Ne haragudj, annyian vagytok nem emlékszem már mindenkire. – mondta egy gúnyos mosoly kíséretében. Elképedve meredtem rá és hirtelen azt se tudtam mit mondjak. Szólásra nyitottam a szám, de nem jött ki hang a torkomon. Ő pedig egyre csak vigyorgott, és nagyon élvezte, hogy sikerült kínos szituációba hoznia. A helyzetet Ian mentette meg aki gondterhelt arccal jött vissza.
- Ne haragudj Sarah, de sürgősen vissza kell mennem a szerkesztőségbe. Megcsináljátok addig a képeket? Visszajövök, ha végeztem.
Kétségbeesetten pillantottam rá, és már épp tiltakozni kezdtem volna mikor Alex megszólalt.
- Persze, semmi gond. Saraht majd én hazaviszem, ne fáradjon. – mondta nyugodtan, mintha ez olyan természetes lenne. Idegesen felpattantam és a felháborodásomnak hangot is adtam.
- Már megbocsáss de, hogy jössz te ahhoz, hogy helyettem hozz döntéseket? Haza tudok menni egyedül is, nem szorulok rá a segítségedre. - Kicsit gyerekesnek éreztem magam, de nem érdekelt. Nehogy azt higgye már, hogy csak úgy irányíthat. Alex lesajnáló tekintettel nézett rám majd visszafordult Ianhez.
- Őt majd én elintéztem. Köszönöm az interjút. Értesítsen, ha kész lett. – kezet ráztak, majd mindketten kifelé indultak.
- Várom a képeket Sarah! – kiáltott vissza mielőtt kilépett volna az ajtón. Tehetetlenül álltam a szoba közepén és durcásan összefontam magam előtt a kezem. Mikor Alex visszajött megállt előttem. Pár pillanatig furcsán méregetett, majd nem bírta tovább és elnevette magát.
- Mégis meddig akarsz úgy viselkedni, mint egy 5 éves?
Mikor nem válaszoltam levágta magát a kanapéra.
- Nézd, én ráérek… - kezdte. – Komolyan nem értem mi a problémád. Más lány a fél karját odaadná csak azért, hogy a kocsim közelébe menjen.
- De én nem vagyok más lány!
- Tudom! – nézett mélyen a szemembe. Csak néztem azt a sötét szempárt, ami most engem fürkészett. Hirtelen nem tudtam mit mondjak, a másodpercek pedig csak teltek… Nem tudom mióta bámulhattam, teljesen elvesztettem az időérzékem.
- Nos, ha kicsodálkoztad magad mi lenne, ha megcsinálnánk azokat a képeket? – kérdezte azzal a tipikus önelégült mosollyal az arcán.
- Utállak. – morogtam az orrom alatt, mire nevetni kezdett. Nyakamba akasztottam a gépemet és átsétáltam a szoba másik felébe, ami már előre be volt rendezve a fotózáshoz. Felállítottam az állványom és óvatosan rátettem a gépet.
- Idefáradnál? – kérdeztem gúnyosan.
- Hát persze. Kérésed számomra parancs. – mondta, majd színpadias mozdulatokkal odasétált a fényképező elé. Megforgattam a szemem és a gép mögé bújva megpróbáltam beállítani a fényeket.
Alig negyedóra alatt letudtuk a fotózást. Nem gondoltam volna, hogy ilyen könnyű dolgom lesz vele. Olyan rutinosan pózolt a kamera előtt, mintha évek óta ezt csinálná. Szerencsére közben egy szót sem szólt így nyugodtan tudtam a feladatomra koncentrálni.
- Rendben, kész vagyunk. – mondtam miközben pakolni kezdtem.
- Megnézhetem? – nyújtotta felém a kezét. Vonakodva odaadtam neki a gépet és követtem a kanapé felé. Vele szemben foglaltam helyet és minden egyes mozdulatát figyeltem. Gyakorlottan forgatta a kezében és úgy tűnt ért hozzá. Már épp kezdtem megnyugodni, hogy nem fog kárt tenni benne, mikor hirtelen elengedte és a fényképezőm vészesen közeledni kezdett a föld felé. Az utolsó pillanatban visszarántotta és ismét a kezében volt. Tátott szájjal bámultam rá és egyszerűen nem tudtam mit reagáljak.
- Úristen, látnod kéne az arcod – nevetett.
- Örülök, hogy ennyire szórakoztat téged, hogy gúnyt űzöl belőlem. Most viszont, kérem vissza. Menni szeretnék. – mondtam fojtott hangon, miközben kivettem a gépem a kezéből. Alex még mindig nevetett, egyszerűen képtelen volt abbahagyni. Összeszedtem a cuccom, felvettem a táskám és az ajtó felé indultam. Szó nélkül kimentem és egyenesen a lift felé indultam. Már majdnem odaértem mikor hallottam, hogy valaki fut utánam. Nem néztem hátra, pontosan tudtam ki volt az.
- Hova ilyen sietősen? – mondta mikor utolért.
- Mondtam már. Szeretnék hazamenni. – morogtam felé sem nézve.
- Rendben. – felelte miközben a falnak dőlve várta, hogy felérjen a lift. Mikor felért mindketten beléptünk. Kérdőn néztem rá, de nem zavartatta magát.
- Lehetőleg nélküled… - mondtam mire rám nézett. Felhúzta a szemöldökét és lesajnálóan méregetett.
- Megint kezded? Mikor fejezed már be ezt a gyerekes viselkedést? Nem elrabolni akarlak, ne aggodalmaskodj. Haza viszlek és kész. Ne játszd túl a szereped, kétlem, hogy ennyire zavarnálak. – felelte és arcán ott bujkált az a magabiztos kis mosoly, amit olyan sokszor látok rajta. Sóhajtva elfordítottam a fejem és magamban duzzogtam tovább. Igaza van, de semmi pénzért nem ismerném el neki. Így is el van szállva magától, nem akarom tovább növelni az önbizalmát.
- Kiállhatatlan alak vagy. – morogtam az orrom alatt.
- Vicces, hogy pont te mondod ezt. – nevetett. Mikor leértünk az alagsorba bizonytalanul néztem körbe és nem tudtam merre menjek.
- Gyere – indult hátrafelé ahol a luxus kocsik sorakoztak. Szó nélkül követtem. Megállt egy fekete, vadonatúj autó mellett és lazán kinyitotta előttem az ajtót. Nem tudom milyen típusú lehet, nem igazán értek a kocsikhoz, de mindenesetre elismerően bólintottam egyet, majd beszálltam. Az arcán egy elégedett mosolyt láttam mikor megkerülte a kocsit és ő is beült mellém. Na igen, a férfiak és a kocsik…

Csendben tettük meg az utat hazáig. Meglepő milyen nyugodtan és magabiztosan vezet. Azt képzeltem, hogy majd átszáguld a piroson és egész végig üvöltetni fogja a kedvenc zenéit. Kellemesen csalódtam.
- Itt állj meg – kértem mikor a házunk elé értünk. Csendben végignézett rajta, de végül nem mondott rá semmit.
- Túlélted? – kérdezte egy gúnyos mosollyal az arcán.
- Nem vagy vicces, ne erőlködj. – vakkantottam miközben kiszálltam a kocsiból. Hangosan csaptam be magam után az ajtót és hallottam, hogy felszisszen. Kipattant a kocsiból és sértődött arccal sétált oda hozzám.
- Na! Azt még elnézem, ha engem sértegetsz, de ő nem ártott neked. Ne bántsd már! – magyarázta és látszólag teljesen felkavarta, hogy „fájdalmat okoztam” a kocsijának. Önkéntelenül is elmosolyodtam mielőtt válaszoltam volna.
- Ezt a fényképezős mutatványodért kaptad. – Percekig csak álltunk egymás előtt és farkasszemet néztünk. Végül elnevette magát és elismerően biccentett.
- Rendben. 1-1 az állás. – vigyorgott rám.
- Nos, köszönöm a fuvart. A szerkesztőség majd értesít, ha elkészült a cikk. Viszlát, Mr. Davis! – mondtam, majd az ajtó felé indultam.
- Hé, Sarah! – kiáltott utánam mire hátrafordultam. – Még látjuk egymást. – kacsintott rám. Megforgattam a szemem és lazán intettem egyet miközben beléptem az ajtón. Meg sem lepődtem, hogy Brooke a nappaliban toporzékolva várt rám.
- Elmondok mindent, csak előbb… - kezdtem volna, de Brooke közbe vágott.
- Most! Most akarok tudni minden egyes apró részletet! – megragadta a karom és a nappali felé kezdett ráncigálni. Levágódtunk a kanapéra, majd mikor nem szóltam egy szót se barátnőm kérdezgetni kezdett.
- Na? Mi a véleményed róla? Jellemezd nekem 3 szóval! – kérte csillogó szemekkel. Sóhajtottam egyet, majd újra átgondoltam mi minden történt ma.
- Arrogáns, makacs és teljesen tudatában van annak, hogy bármit és bárkit megkaphat.

3. rész

Sziasztok!:) Meghoztam a 3. részt is ami az eddigiekhez képest jóval hosszabb lett. Remélem nem bánjátok de szeretnék haladni a cselekménnyel, mert tudom milyen unalmas az eleje, de hát valahogy be kell vezetni a történetet. Lenne egy kérésem hozzátok. Mivel nem tudom, hányan olvassátok a blogot és hogy, egyáltalán érdekel-e titeket a történet, jó lenne ha írnátok 1-2 rövid kommentet, hogy tudjam érdemes folytatni. Mert én szívesen megírom tényleg, csak jó lenne valami visszajelzés, hogy tetszik nektek. Illetve a fejezetek alján van Tetszik/Nem tetszik gomb, ha nem kommenteltek legalább azt használjátok, kérlek. :) 


Harmadik fejezet

Sarah szemszöge

Másodpercekig csak némán álltunk egymással szembe és én teljesen elvesztem sötét szemeiben. Mikor a helyzet már kezdett kínos lenni zavartan lesütöttem a szemem és hátrálni kezdtem.
- Izé… bocsi, meg ilyesmi. – motyogtam és kezdtem nagyon kellemetlenül érezni magam. Hangosan felnevetett és látszólag nagyon élvezte a szerencsétlenkedésem. Szúrós szemekkel néztem rá, mire kicsit visszafogta magát.
- Ugyan már.  Előfordul. Nem foglak megenni, ne legyél már ennyire zavarba. – mondta mosolyogva.
- Ne haragudj, de nekem mennem kell. Örültem a találkozásnak. – morogtam mire megint nevetni kezdett. Szó nélkül kikerültem és beszaladt a mosdóba. Elővettem a telefonom és visszahívtam Brooke-ot.
- Miért nyomtál ki? – kezdte köszönés nélkül.
- Véletlen volt, bocsi. Miért kerestél? – kérdeztem.
- Ja, csak kölcsön akartam kérni az egyik pólódat.
- Vidd csak. Most viszont mennem kell, Ian már vár. Otthon találkozunk. – letettem a telefont és visszamentem az asztalunkhoz. Időközben kihozták a kávénkat is.
- Hol is tartottunk?
- Mit szólnál hozzá, ha holnap megcsinálnánk? A szerkesztőség már intézkedett. Ráérsz délelőtt? – kérdezte és a kávéját kezdte el kortyolgatni.
- Persze. Hol találkozunk?
- Érted megyek. – bólintottam majd tovább beszélgettünk.

Órák óta beszélgettünk és arra lettem figyelmes, hogy körülöttünk már sötét van és szinte mindenki hazament már. Az órámra néztem. Már elmúlt 8 is…
- Azt hiszem ideje mennem. – mondtam és pakolni kezdtem.
- Rendben. Nagyon jól éreztem magam veled, megismételhetnénk majd valamikor. – vigyorgott rám.
- Öhm, persze… majd valamikor összefuthatunk. – motyogtam zavartan. – Holnap találkozunk. – intettem egyet és a kocsim felé indultam.


- Megjöttem – kiáltottam miközben felakasztottam a kabátom.
- Mi tartott ilyen sokáig? Tudod te mennyire unatkoztam? – Brooke a kanapén fetrengett és valami nyálas szappanoperát nézett. Nem, nem akarom tudni mennyire.
- Kicsit tovább tartott a megbeszélés, mint terveztük…
- És? Mikor mentek ahhoz az álompasihoz? – kezdett el megint áradozni.
- Holnap délelőtt. – feleltem és a konyha felé indultam, hogy csináljak magamnak egy teát.
- Úristen, komolyan? Ezt nem hiszem el! – visítozott és teljesen magánkívül volt az örömtől. Egy darabig csak némán meredtem rá, végül nevetve megráztam a fejem és visszafordultam a gőzölgő bögrém felé. Ő ilyen, így szeretem. Mikor kész lett a teám visszaültem mellé a kanapéra és beszélgetni kezdtünk.
- És mondd csak… mit gondolsz erről az Ianről? Helyes? – húzogatta a szemöldökét és huncut mosollyal az arcán méregetett. Megforgattam a szemeimet és lassan hátradőltem a kanapén.
- Nincs vele semmi baj… kedves srác, de nem az esetem. Ráadásul a munkatársam, eszembe se jutna úgy gondolni rá.
- De mennyire helyes? Van olyan helyes, mint Alex? Bár ezt kétlem… nem létezik nála helyesebb pasi. – hadarta.
- Majd holnap meglátod. Délelőtt értem jön. – mondtam és felé fordultam. Halkan kuncogott miközben a szemöldökét húzogatta. Hitetlenül megráztam a fejem majd megittam a maradék teámat is.
 Késő estig lent voltunk és mindenféle nyálas sorozatot néztünk. Rég tartottunk már ilyen csajos estét. 11 fele felmentem, lezuhanyoztam majd fáradtan zuhantam be az ágyamba.

Reggel fájdalmasan korán szólalt meg az ébresztőm. Nyöszörögve keresgéltem a szekrényemen a telefonom miközben valószínűleg levertem pár dolgot. Mire megtaláltam már alig maradt valami az éjjeliszekrényemen. Nagy nehezen felálltam és a tükröm elé sétáltam. Nyúzott fejem volt és erősen karikás volt a szemem. Talán nem kellett volna késő estig fent maradni. Bevánszorogtam a fürdőbe és komótosan levetkőztem. Már legalább 10 perc állhattam a zuhany alatt mikor meghallottam, hogy valaki kopog az ajtón.
- Azért nem bánnám, ha hagynál nekem is egy kis meleg vizet. – morogta Brooke.
Halványan elmosolyodtam majd magam köré tekertem egy törölközőt és kicsoszogtam a fürdőből. Barátnőm a falnak dőlve várt az ajtó mellett és rosszalló pillantással méregetett. Halkan nevetgélve mentem be a szobámba és a szekrényemben kezdtem el turkálni. Egy kényelmes fekete farmert vettem ki egy hosszabb barna pólóval. Hajamat lazán feltűztem és megpróbáltam egy kis sminkkel eltüntetni a szemem alatti karikákat. Még mindig elég nyúzott fejem volt, de azért így már nem volt olyan vészes. Lementem a konyhába és egy tál müzlivel a kezemben leültem az asztalhoz. Pár perc múlva Brooke is lejött és helyet foglalt mellettem.
- Mikor jön a herceged? – kérdezte miközben a kakaóját kavargatta. Megforgattam a szemem, de figyelmen kívül hagytam a megjegyzését.
- Nem sokára itt lesz, úgy hogy kapd össze magad. Nem kéne rögtön az elején elijeszteni. – feleltem. Hangosan felnevetett majd felállt, és ha jól láttam a szobájába ment. Mikor végeztem a reggelimmel elmosogattam a tányérom és visszaültem az asztalhoz. Bekapcsoltam a tv-t és unottan kapcsolgatni kezdtem. Nem találtam semmit ami lekötötte volna a figyelmem így viszonylag hamar ki is kapcsoltam. Ránéztem az órámra. Pár perc múlva 8. Felmentem a szobámba és összepakoltam a felszerelésem. Mindkét objektívem eltettem, hátha szükség lesz rá. Mikor mindent sikerült eltennem hallottam, hogy dudál valaki a ház előtt. Felvettem a táskám és indultam volna le a lépcsőn, de ahogy kinyitottam az ajtóm Brooke száguldott el előttem.
- Itt van! Saraaah! Gyere már, itt a mi kis hercegünk! – visította. Sóhajtottam egyet, majd lesiettem a lépcsőn. Levettem a kabátom a fogasról és kiléptem az ajtón. Brooke szorosan mögöttem volt és szinte vibrált az izgalomtól. Furcsán néztem rá, de őt ez egyáltalán nem hatotta meg. Komolyan nem értettem mitől ilyen izgatott. Mintha legalább férjhez menni készülnék.
- Ne hozz kellemetlen helyzetbe, kérlek. – suttogtam miközben Ian kocsija felé sétáltunk. Mikor odaértünk mosolyogva kiszállt és odajött hozzánk.
- Sziasztok – köszönt és szemével izgága barátnőmet vizslatta.
- Azta… - motyogta Brooke miközben csillogó szemekkel figyelte.
- Na jó, azt hiszem ideje bemenned. Kaja a hűtőben, sietek haza. – hadartam és egy puszit nyomtam az arcára miközben befelé lökdöstem. Gyorsan bevágtam előtte az ajtót még mielőtt eszébe jutott volna visszajönni és sóhajtva visszafordultam.
- Ne mondj semmit… - legyintettem, majd mindketten a kocsihoz mentünk.

Az alig tíz perces utat csendben tettük meg. Egy igényesnek tűnő hotel előtt álltunk meg. Egy pillanatra elgondolkodtam rajta, hogy inkább hazafutok, de végülis erőt vettem magamon és kiszálltam a kocsiból. Felmentünk a legfelső emeletre és egy luxuslakosztály előtt álltunk meg. Ian bekopogott és pár másodperc múlva egy magas, szőke hajú fickó nyitott ajtót.
- Jó napot! Ian Harris vagyok, a TOP! tini magazintól. Velem beszélt tegnap telefonon. – mondta miközben kezet fogott az alakkal.
- Igen, emlékszem rá. Fáradjanak be!
Mikor beléptünk egy tágas nappaliban találtuk magunkat, amit már előre berendeztek a fotózáshoz. Egy kanapéhoz tereltek minket a szoba egyik távol eső sarkában.
- Foglaljanak helyet. Mr. Davis bármelyik percben itt lehet. – mondta gépiesen a szőke hajú és kisétált a helyiségből. Idegesen doboltam az ujjaimmal a térdemen és hirtelen azt sem tudtam, hogy hová nézzek. Jellemző… még mi jövünk a helyébe és megvárat minket. Na ezért utálom az ilyen sztárokat. Pár perc múlva beszélgetést hallottam az ajtó felől, mire mindketten odanéztünk. Belépett rajta egy szintén magas és sötét hajú srác. Hátrafelé nézett és nevetett valamin, ezért nem láttuk az arcát. Mikor felénk nézett hirtelen felpattantam és tágra nyílt szemekkel meredtem rá.
- Ezt nem hiszem el… - suttogtam.

2. rész

Második fejezet
Sarah szemszöge

Álmosan botorkáltam le a lépcsőn pedig már rég elmúlt 9 óra is. Szombat van és kivételesen nincs semmi tervem mára. Várjunk csak… egy azért akad. Fel kell hívnom Ian-t, hogy megbeszéljük az interjú részleteit. Halk zenét kapcsoltam és énekelgetve készítettem el a reggeli kakaómat. Elpakoltam az asztalról és felmentem az emeletre, hogy lezuhanyozzak. Viszonylag hamar kész lettem, megszárítottam a hajam majd átmentem a szobámba, hogy felöltözzek. Egy kényelmesebb farmert vettem fel egy nagy sárga pólóval. A hajamat laza kontyba kötöttem és lebaktattam a lépcsőn. Brooke az asztalnál ült és a müzlijét kanalazgatta még mindig kissé álmosan. Leültem mellé és a napi újságot kezdtem el lapozgatni. A címlapon a következő szöveg állt:

„A híres zenész, Alex Davis ismét turnézni készül. Állítása szerint még 1 hetet itthon tölt, aztán útnak indul, hogy meghódítsa országszerte a lányok szívét. Újságunk kihasználta az alkalmat és ellátogatott hozzá egy rövid interjúra.”

Gúnyos mosolyra húztam a számat és Brooke elé dobtam az újságot.
- Láttad már? – kérdeztem miközben felálltam, hogy készítsek magamnak is valami reggelit.
- Úúúristen! Isten ez a pasi! Láttad milyen jó képet tettek be róla? Lehet egyáltalán róla rossz képet csinálni? Egyszer úgy megnézném póló nélkül… sőt…
- Oké, Brooke értem.  Nagyon szexi meg minden. – szakítottam félbe még mielőtt túlságosan belemenne a részletekbe. Visszaültem mellé és elmajszoltam a meleg szendvicsem miközben továbbra is azt hallgattam, hogy Alex egy félisten és, hogy igazán szerencsésnek mondhatom magam, amiért vele dolgozhatok. Nem tudom, engem sokkal inkább frusztrált a tudat, amiért egy nagyképű és híres zenészt kell majd fotózgatnom. Valamiért mindig ellenszenvesek voltak az ilyen emberek. Erről jut eszembe, még mindig nem hívtam fel Ian-t. Felmentem a szobámba és levettem a kis táblámról a cetlit, amin a száma volt. Leültem az ágyamra, előszedtem a telefonom és tárcsáztam. A 2. csöngés után felvette.
- Harris. – szólt bele.
- Szia Ian. Sarah vagyok.
- Óh, szia! Miújság? – kérdezte barátságosabban.
- Minden oké. Az interjúról szeretnék veled beszélni. Azt olvastam Alex már csak 1 hétig lesz a városban ezért jó lenne minél előbb megcsinálni.
- Igen én is olvastam. Jól van, mit szólnál, ha elmennénk ma kávézni és akkor személyesen mindent meg tudunk beszélni.
- Rendben. 4-kor a helyi kávézóban találkozunk. Szia – letettem a telefont, a cetlit pedig visszatettem a táblára. Később még jól jöhet.
Még csak fél 11. Brooke-al megbeszéljük, hogy kitakarítjuk a lakást amennyire lehet. Enyém az emelet a fürdővel, az övé pedig az alsó szint a konyhával. A fürdővel és a barátnőm szobájával hamar végzek, azonban a sajátomban elég hosszasan elidőzöm. Megtalálom az első fényképezőgépemet, jegyzeteket, osztályképeket… Már órák óta csak ültem a szobám közepén és a régi emlékeket idéztem fel mikor kopogásra lettem figyelmes.
- Gyere – szóltam. Brooke dugta be a fejét az ajtón és szólt, hogy lassan ideje készülődnöm mindjárt 4 óra. Komótosan felállok, és egy dobozba teszem a képeket, albumokat és a többi olyan dolgot, amit találtam. A szekrényemhez megyek, és körülnézek, mit vehetnék fel. Végül egy fekete csőfarmer és egy laza kék póló mellett döntök. A hajamat kiengedem, és egy csattal hátrafogom. Lesietek a lépcsőn miközben az órámra nézek. Már háromnegyed 4… sietnem kell. Elrakom a táskámba a gépemet és a telefonomat és az ajtó felé indultam.
- Elmentem, majd jövök. – kiáltom Brookenak aki kinéz a konyhából és mosolyogva bólint egyet.

Mikor odaérek Ian már ott van. Egy asztalnál ül a sarokban, és ha jól látom, az itallapot nézi. Végignézek rajta. Egy fehér pólót visel ami kihangsúlyozva izmos felsőtestét és egy laza farmer. Haja kócosnak tűnik, de látszik, hogy foglalkozott vele. Most, hogy jobban megnézem még egész helyes is. Úristen, miken jár az eszem? Most nem randin vagyok. Csak egy üzleti megbeszélés. Sarah, szedd már össze magad! Odasétálok hozzá mire leteszi amit eddig nézegetett és mosolyogva rám néz.
- Szia! – köszöntött kedvesen.
- Régóta vársz? – kérdezem, miközben a kezembe veszem az itallapot, amit az előbb nézegetett és én is áttanulmányozom.
- Nem, most értem ide – feleli. – Mit kérsz?
- Egy kávé jó lesz, 2 cukorral. – Ian int a pincérnek, aki készségesen felveszi a rendelésünket. Amíg a kávénkra várunk Ian beszélni kezd.
- Arra gondoltam, hogy jó lenne még a hétvégén elintézni a dolgot és akkor a jövő héten meg is szerkeszthetik a többiek. – bólintok, és már épp válaszolnék, mikor meghallom, hogy csörög a telefonom. Elnézést kérek, majd felállok és a mosdó felé veszem az irányt. Vadul kotorászok a táskámba, de a telefonom sehol sem találom. Mikor nagy nehezen ki tudom venni, hirtelen elejtem és ösztönösen előrenyúlok, mert érzem, hogy beleütköztem valakibe. Gyorsan lehajolok a telefonért majd sűrű bocsánatkérések között felnézek és két kíváncsian fürkésző sötét szempárral találom szembe magam.

1. rész

Első rész
Sarah szemszöge

Idegesen járkáltam fel-alá a lakásban, miközben magamban szitkozódtam, hogy el fogok késni. Az első munkanapom, az első munkahelyemen… Nem késhetek el már most, azt olvastam nagyon fontos az első benyomás. Beszaladtam a konyhába és sietősen megettem a reggeli müzlimet, miközben folyamatosan az órát néztem.  A nagy sietségben majdnem elestem a lépcsőn mikor a szobámba igyekeztem. Kivettem a szekrényből az első ruhadarabot, ami a kezembe került és az ágyamra dobtam. Egy egyszerű fekete ruha volt, ami egész jól állt rajtam. Miközben a hajammal próbáltam kezdeni valamit, hallottam, hogy valaki belép az ajtón.
- Nem hiszem el, hogy már korán reggel mész valahova… - ásítozott legjobb barátnőm és egyben lakótársam is, Brooke.
- Ma van az első munkanapom. Már így is késésben vagyok. – mosolyogtam rá. Ledobta magát az ágyamra és figyelte, ahogy készülődöm.
- Elfogadhatóan nézek ki? – fordultam felé.
- Szép vagy, mint mindig. Ne aggódj, el fognak ájulni tőled! – mondta miközben álmosan megdörzsölte a szemeit. Odamentem hozzá, nyomtam egy puszit az arcára, aztán lesiettem a lépcsőn. Felvettem az asztalról a kulcsokat és a táskámat, majd bepattantam a kocsimba és a szerkesztőség felé vettem az irányt. Egy tini magazinnál dolgozom fotósként. Régi nagy álmom volt, hogy felnőttként is a fotózással foglalkozhassak.

Megpróbáltam észrevétlenül beosonni, de a tervem sajnos kudarcot vallott. A főnököm, Kate már az ajtóban állt és valószínűleg csak rám várt. Megpróbáltam kikerülni, hátha megúszom a reggeli fejmosást, de nem hagyta szó nélkül.
- Mondd csak Sarah, szerinted hány óra? – kérdezte nyugodtan.
- 10 perccel múlt fél 8… - motyogtam.
- És akkor? Nem fél 8-kor kezdődik a munkaidőd? Na, tűnés! A nagy teremben megbeszélés van.
Bólintottam majd felsiettem az emeletre. Mikor beestem az ajtón minden szem rám szegeződött és kíváncsian méregettek.
- Elnézést… - morogtam az orrom alatt és leültem a legközelebbi székre egy fiatal srác mellé. Kedvesen rám mosolygott aztán visszafordult a terem közepén álló nő felé.
- Rendben. Remélhetőleg most már mindenki itt van. Nos, szerintem mindenki ismeri az új tini sztárt, Alex Davis-t – néhányan bólintottak én pedig értetlenül néztem körbe. – Azt szeretném, ha a következő szám címlapján ő lenne, és szeretnék róla egy 2 oldalas cikket is. Ian, Sarah számíthatok rátok? – nézett rám és a mellettem ülő srácra.
- Persze – feleltük egyszerre.
- Rendben. Akkor mára végeztünk, mindenki mehet a dolgára.
Már épp kiléptem volna az ajtón mikor valaki utánam kiáltott.
- Hé, Sarah! Várj egy kicsit. – kiáltott Ian. – Még nem volt alkalmam bemutatkozni. Ian Harris vagyok. – mosolygott rám és a kezét nyújtotta.
- Sarah Adams –mondtam majd bizonytalanul megráztam a kezét.
- Új vagy itt? Még nem láttalak a szerkesztőségnél.
- Igen. Ma volt az első munkanapom – magyaráztam.
- Értem. Nos, mivel a következő cikket úgyis együtt kell csinálnunk, megadom a számom. Hívj fel, ha ráérsz és megbeszéljük a részleteket. – mondta mosolyogva majd átnyújtott egy kis cetlit.
- Persze, mindenképp. – vettem el majd intettem egyet felé és az autómhoz indultam.

- Na, mesélj! Milyen volt? –kérdezte izgatottan Brooke. Ledobtam a kabátomat az egyik székre és leültem mellé a kanapéra.
- Eltelt. Meg is van az első munkám. Valami Alex Davisről kell egy 2 oldalas interjút készítenünk. Tudsz róla valamit? – Brooke pár pillanatig csak némán meredt rám és egyszerűen nem tudta mit reagáljon.
- Te… Te nem ismered Alex Davist? – komolyan úgy nézett rám mintha azt mondta volna, hogy meggyilkoltam valakit.
- Nem. Miért, kéne? Tudod jól, hogy nem szeretem a nagyképű tini sztárokat.
- Ez a pasi egy isten! Úristen, komolyan őt kell fotóznod? Csinálj majd nekem valami szexi képet róla! – visítozott és teljesen magánkívül volt az örömtől. Értetlenül néztem rá, majd nevetve megráztam a fejem és inkább felmentem a szobámba. Kivettem a táskámból Ian telefonszámát és feltűztem az asztalom feletti táblára. Majd holnap felhívom… Már késő van. Átöltöztem egy kényelmesebb ruhába és lementem Brookehoz. Egész este beszélgettünk és videóklippeket néztünk Alexről. Nem értem miért vannak úgy oda tőle. Csak egy tipikus sztár, semmi több.

Prológus

Az utolsó sorokat éneklem a dalból. A közönség tombol, a lányok sikítva kiabálják a nevem. De én csak egy embert nézek. Ott áll a leghátsó sorban és óvatos mosollyal az arcán figyel. Nem tudom levenni róla a szemem. A dalnak vége lett és a közönség még inkább őrjöngeni kezd. Mindenféle kiáltásokat hallok a sorok közül, de én még mindig csak ráfigyelek. Boldogan néz körbe és önfeledten tapsol a többiekkel együtt. Rámosolygok, mire felcsillan a szeme és kacéran nevetni kezd. Nem érdekel a külvilág, nem érdekel, hogy a közönség csak arra vár, hogy folytassam a koncertet. Most csak mi vagyunk itt. Másodpercekig csak nézünk egymás szemébe és élvezzük a pillanatot. Az idilli jelenetünket a biztonsági őr kétségbeesett kiáltása szakítja félbe. Segítségkérőn néz felém és látom, hogy alig bírja visszatartani a rajongókat. Tekintetemet ismét a közönségre emelem, majd kedvesen bocsánatot kérek, de sajnos már így is tovább tartott a koncert a tervezettnél. Félszegen intek egyet, majd leszaladok a színpadról. Ott vár hátul a hangfalak mellett és fürkészve néz rám. Fogadom a gratulációkat miközben felé igyekszem. Ő csak türelmesen vár, fél kezével a falnak támaszkodva. Mikor végre odaérek hozzá a nyakamba veti magát. Szorosan magamhoz ölelem és magamba szívom az illatát. Igen, most már tényleg csak ketten vagyunk ezen a világon.