6. rész

Bocsi a késésért. Nem tudom várta-e egyáltalán valaki, de mindenesetre nem terveztem 3 napot késni vele. Na mind1. Nagy nehezen összehoztam, itt van. Tudom, hogy nem lett valami jó, de vagy a kedvem volt pocsék, vagy egyszerűen nem jött az ihlet. Lehet, hogy kicsit nagy lépés van benne, de remélem nem bánjátok. Nem akarom a végtelenségig húzni a történetet. A kommenteknek nagyon örülnék, az előzőhöz is csak 3 érkezett. Nem győzöm hangsúlyozni mennyire szükségem van egy kis visszajelzésre. Lehet névtelenül is írni, csak kérlek írjatok pár sort, hogy mit gondoltok a részről. Sokat segítenétek vele. Vagy legalább a Tetszik/Nem tetszik gombot használjátok, az tényleg csak  1 kattintás. Na csak ennyit akartam. Itt van, olvassátok:)

Hatodik fejezet
Sarah szemszöge

A reggelt a szerkesztőség nagytermében kezdtem. Tegnap Brooke kiválasztotta a képeket, amiket kértem és egy gyors szerkesztést követően el is küldtem Iannek. Kate elégedett volt a munkánkkal és megígérte, hogy a következő főcikket is ránk bízza. Boldogan léptem ki a szerkesztőség ajtaján Iannel az oldalamon. Láttam rajta, hogy akar valamit, de nem kérdezgettem. Majd elmondja, ha gondolja. Felajánlotta, hogy hazakísér, csendben sétáltunk egymás mellett, mindketten a gondolatainkba merültünk.
Alexen járt az eszem. Ez alatt a 2 nap alatt rendesen befészkelte magát a gondolataimba. A tegnapi beszélgetésünkben egy teljesen új oldalát mutatta meg. És ez az új Alex kimondottan szimpatikus. Látni szeretne… félek. De ugyanakkor szeretném jobban megismerni. Tudom, hogy több van benne.
Elmélkedésemből Ian hangja zökkentett ki.
- Nem lenne kedved… tudod, elmenni valahova? – motyogta alig hallhatóan. Tehát ezt próbálta kibökni egész úton. Elhúztam a számat és lassan megráztam a fejem.
- Ne haragudj, de most nem jó. Más programom van – Igazából titkon abban reménykedtem, hogy Alex nem felejtett el teljesen és esetleg ma is találkozunk, de egyébként is megbeszéltük már Brooke-al, hogy ma csajos estét tartunk. – De bepótoljuk, ígérem – tettem hozzá gyorsan, mert láttam, hogy kicsit elszomorította a hír. Halványan elmosolyodott, majd bólintott egyet. Egészen a házunkig kísért, ahol egy laza intéssel elintézte a köszönést. Szerintem sikerült megbántanom… Brooke-ot nem találtam sehol, ami elég furcsa volt, tekintve, hogy soha nem megy nélkülem sehova. Leültem a nappaliban és tárcsáztam a számát. Biztos, ami biztos inkább rákérdezek, hol van.
- Igen? – szólt bele barátnőm.
- Hol vagy? Most értem haza.
- Leugrottam a boltba, viszek üdítőt meg ilyesmit. Nem sokára ott leszek, keress addig valami filmet – mondta.
- Rendben. Szia – letettem a telefont és pakolni kezdtem. Mikor viszonylag rend volt a nappalinkban a szobám felé vettem az irányt. Egy laza melegítőnadrágot vettem fel az egyik kinyúlt pólómmal. A hajamat kiengedtem, kócosan pihent a vállamon. Lementem, csináltam magamnak egy bögre kakaót és leültem a kanapéra. Bekapcsoltam a tv-t és az egyik zenecsatornát kezdtem el nézni. Már a második kakaómat csináltam mikor hallottam, hogy kopog valaki. Ez biztosan Brooke lesz. Bár nem értem, hogy miért kopog. Nagy mosollyal az arcomon nyitottam ajtót, de azzal a mozdulattal be is csaptam. Döbbentem néztem a csukott ajtót és nem tudtam mit csináljak. Mit keres itt? Alex ott állt a másik oldalon és fogalmam sem volt miért jött ide. Na jó, valamit csinálnom kell, nem hagyhatom szó nélkül. Gyorsan végignéztem a kócos hajamon, elnyűtt ruháimon és beesett szemeimen. Megvontam a vállam és megint az ajtóhoz léptem. Végülis kit érdekel, hogy nézek ki. Nem érdekel mit gondol. Lassan kinyitottam és figyeltem a reakcióját. Szemével alaposan végigmért, de nem tett megjegyzést a külsőmre.
- Bejöhetek? – kérdezte azzal a tipikus féloldalas mosollyal az arcán.
- Gyere – szélesebbre nyitottam az ajtót és arrébb léptem, hogy be tudjon jönni. Besétált a nappali közepére és mindent alaposan megnézett. A szétdobált csoki papírokat, amiket az előbb ettem. A kiborult kakaóport a konyhában és a ledobott zoknimat a kanapé előtt. Ahhoz képest, hogy elvileg rendet raktam elég nagy kupi volt. Mögötte álltam pár lépésre és vártam a reakcióját. Megfordult, de nem szólt semmit. Pár perc hallgatás után én törtem meg a csendet.
- Na gyerünk. Alázz nyugodtan – mondtam. – Na mi lesz?
Alex szó nélkül meredt rám, meglepték szavaim.
- Miért aláználak meg? – kérdezte mélyen a szemembe nézve.
- Mert mind ilyenek vagytok. Nagyképű sztárok, akik lenézik az olyan egyszerű embereket, mint én – vágtam hozzá kíméletlenül. Összeszorította fogait és láttam, hogy erősen próbálja visszafogni a haragját. Hirtelen közel lépett hozzám, forró leheletét éreztem az arcomon.
- Nem tudsz te rólam semmit… - suttogta végig a szemembe nézve.
- Az egész világ ismer téged, Alex. Tele vannak veled az újságok, tv csatornák, közösségi oldalak. Több millió lány kívülről fújja az önéletrajzod.
- De ez mind csak látszat! A fenébe is, gondolkozz már! – csattant fel idegesen. – A külvilágnak azt mutatom, amit a menedzserem akar. Ami a karrierem szempontjából előnyösebb. De én nem ilyen vagyok – folytatta halkabban.
- Miért ki vagy te valójában? Mi van a csábos külső mögött? – Csak álltunk egymással szembe, egyikünk se szólt semmit. Szemeit lassan becsukta, sóhajtott egyet, majd megragadta a karomat és a kanapé felé vonszolt.

Alex szemszöge

Némán ültünk egymás mellett. Sarah türelmesen várt a magyarázatomra. Nem, még nem álltam készen rá, hogy elmondjam neki a történetem. Azzal, hogy ebbe beavatom csak még közelebb kerülne hozzám. Ezt nem engedhetem meg! Már így is átléptem egy határt…
- Nézd. Én… nem mondhatom el. Sajnálom – suttogtam. Szemeiben egy pillanatra csalódottságot láttam, de gyorsan rendezte vonásait és kifejezéstelenül nézett rám.
- Nem bízol bennem?
- Nem erről van szó. Csak nekem… időre van szükségem, érted?
Némán bámult maga elé. Tudtam, hogy most dönti el, bízhat-e bennem. Óvatosan megsimítottam a karját mire felnézett. Sóhajtott egyet, majd becsukta szemeit.
- Rendben. De ha bármikor úgy érzed, hogy beszélned kell valakivel én itt leszek! Ezt ne felejtsd el… - mondta halkan. Halványan rámosolyogtam és bólintottam egyet.
- Mesélj magadról. Kérlek.
Rám nézett és hitetlenül elnevette magát.
- Na várjunk csak. Hogy is van ez? Te játszod itt a titokzatost, én meg meséljek magamról? – mosolygott.
- Kétlem, hogy a te történeted olyan szörnyű lenne, mint az enyém – nevettem rá keserűen. Szemeiben szomorúság csillogott, megfogta a kezem és kicsit megszorította.
Azt hiszem a kapcsolatunk egy fordulóponthoz ért. Mindketten túlléptünk azon, hogy mennyire utáljuk a másikat és végre megpróbálunk közeledni a másik felé.
- Na gyerünk, mesélj! – bíztattam.
- Az én történetemben nincs semmi különleges. Tavaly költöztünk ide, New Yorkba Brooke-al. A szüleim otthon maradtak, de nem nagyon tartjuk a kapcsolatot. Apámmal egyébként se voltunk valami jóba, anyámat is sikeresen ellenem hangolta szóval lényegében egyedül maradtam. De nem bánom, hogy így alakult. Szeretem New Yorkot – mondta.
- Sajnálom…
- Ne sajnáld! Jobb ez így mindenkinek – halványan rám mosolygott, de láttam rajta, hogy valahol azért bántja a dolog.
- És hogy áll a cikk? – kérdeztem, hogy kicsit oldjam a hangulatot.
- Jól! Iannel ma reggel leadtuk a cikket a szerkesztőségnek. Jövő héten megjelenik – mesélte boldogan.
Jövő hét… erről még beszélnünk kell.


Sarah szemszöge

Alex késő estig nálunk volt. Mindenféléről beszélgettünk és végre mindketten elhagytuk a csipkelődő megjegyzéseket. Olyanok voltunk, mint két jó barát, akik együtt töltenek egy kellemes estét. Szokatlan volt, de egyáltalán nem bántam. Tudom, hogy több van ebben a fiúban. Jóval több, mint amennyit bárki gondolna. Szörnyű gyerekkora lehetett, ha így elzárkózott a világ elől.
- Azt hiszem ideje mennem – állt fel és az ajtó felé indult.
- Máris? – kérdeztem némi csalódottsággal a hangomban. Felnevetett miközben leakasztotta a kabátját a fogasról.
- Mindjárt éjfél. Aludnod kell – mosolygott.
- Óh… valóban – felálltam és odasétáltam hozzá. – Örülök, hogy átjöttél – motyogtam alig hallhatóan.
- Én is. Köszönöm – suttogta a fülemhez hajolva.
- Micsodát?
- Mindent – mondta és lazán kilépett az ajtón. Csak álltam ott és némán bámultam utána. Már épp be akartam menni mikor hirtelen visszafordult.
- Még látjuk egymást – kiabálta és kacsintott egyet. Mosolyogva megráztam a fejem és bementem.
Jól elszaladt az idő. A nappaliban megláttam a tv előtti DVD-ket. Várjunk csak… Csajos este, DVD, Brooke. BROOKE! Ész nélkül rohantam a szobámba a telefonomért. Gondolkodás nélkül benyomtam a számát és idegesen doboltam a térdemmel, amíg kicsöngött. Már épp le akartam tenni mikor hirtelen felvette.
- Hol a francba vagy?