Az utolsó sorokat éneklem a dalból. A közönség tombol, a
lányok sikítva kiabálják a nevem. De én csak egy embert nézek. Ott áll a
leghátsó sorban és óvatos mosollyal az arcán figyel. Nem tudom levenni róla a
szemem. A dalnak vége lett és a közönség még inkább őrjöngeni kezd. Mindenféle
kiáltásokat hallok a sorok közül, de én még mindig csak ráfigyelek. Boldogan
néz körbe és önfeledten tapsol a többiekkel együtt. Rámosolygok, mire
felcsillan a szeme és kacéran nevetni kezd. Nem érdekel a külvilág, nem érdekel,
hogy a közönség csak arra vár, hogy folytassam a koncertet. Most csak mi
vagyunk itt. Másodpercekig csak nézünk egymás szemébe és élvezzük a pillanatot.
Az idilli jelenetünket a biztonsági őr kétségbeesett kiáltása szakítja félbe.
Segítségkérőn néz felém és látom, hogy alig bírja visszatartani a rajongókat.
Tekintetemet ismét a közönségre emelem, majd kedvesen bocsánatot kérek, de
sajnos már így is tovább tartott a koncert a tervezettnél. Félszegen intek
egyet, majd leszaladok a színpadról. Ott vár hátul a hangfalak mellett és
fürkészve néz rám. Fogadom a gratulációkat miközben felé igyekszem. Ő csak
türelmesen vár, fél kezével a falnak támaszkodva. Mikor végre odaérek hozzá a
nyakamba veti magát. Szorosan magamhoz ölelem és magamba szívom az illatát. Igen,
most már tényleg csak ketten vagyunk ezen a világon.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése