11. rész

Na drágáim. Nagyon nagyon sajnálom amiért ennyit késtem a résszel, de sajnos nem ment zökkenőmentesen a megírása. Tegnap már majdnem befejeztem mikor hirtelen kikapcsolt a gép és elveszett az egész.... ma se voltam itthon egésznap, úgy hogy most este dobtam össze. Sajnálom tényleg, de ez most kicsit összecsapott rész lett. Remélem azért így is tetszeni fog és tényleg nagyon sajnálom. Köszönöm a kommenteket, visszajelzéseket az előző részhez, nagyon aranyosak vagytok. Arra kérnélek titeket, hogy ha elolvassátok valahol jelezzétek nekem a véleményeteket (kommentbe, chaten, twitteren, bárhol...) mert így legalább tudom, hogy olvassátok. Nagyon sokat jelentene.
Jók legyetek! xxx.

Tizenegyedik fejezet
Sarah szemszöge

Hangos köhögésemre ébredtem. Fejem lüktetett, mintha másnapos lennék. Nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem, hirtelen nem is tudtam hol vagyok. Körülnéztem a sötét helyiségben és nyugodtan dőltem hátra mikor rájöttem, hogy a szobámban fekszem. Valami vizes dolgot éreztem a homlokomon. Kezeimet nehéznek éreztem, lassan emeltem fel. Brooke vizes törülközője volt rajtam… Újabb köhögő roham jött rám, de ezúttal tovább tartott. Jó pár perce fuldokolhattam már, mikor Brooke berohant a szobába egy pohár vízzel a kezében.
- Shh! Semmi baj, ezt idd meg szépen – nyomta a kezembe a kedvenc kutyás poharam.
- Köszönöm – suttogtam rekedt hangon, mikor végre ismét kaptam levegőt. Halvány mosollyal az arcán biccentett egyet, majd egyik kezével szemét kezdte dörzsölgetni. Még pizsamában volt, haja kócosan állt mindenfelé. Hány óra van? És egyáltalán, hogy kerültem ide?
- Na jólvan, hagylak pihenni – állt fel Brooke és az ajtó felé indult.
- Ne, várj! – szóltam utána, mire visszafordult. – Mi történt?
Elhúzta a száját és láttam rajta, hogy hezitál elmondja-e. Felsóhajtott, majd visszasétált és leült mellém.
- Minden bizonnyal elég komoly tüdőgyulladásod van. Nem kéne ilyen időben kint rohangálni és akkor most nem itt feküdnél – rázta meg rosszallón a fejét. Furcsa volt ez az egész helyzet. Mindig én voltam, aki vigyázott rá, aki ápolgatta ha beteg. Én mondogattam mindig milyen felelőtlen, hogy vigyázzon jobban magára. Erre most ő ül itt mellettem gyógyszerrel meg vizes borogatással a kezében. Szerintem ez még neki is szokatlan volt.
- Hogy kerültem ide?
Brooke alsó ajkába harapott, mintha ezzel meg tudná gátolni, hogy beszéljen. Várakozón néztem rá, mire megrázta a fejét és mesélni kezdett.
- Rendben, elmondom, de erről nem tudsz semmit! Értetted? A lelkemre kötötte, hogy ne szóljak róla… - Bólintottam és kíváncsian vártam a folytatást. – Alex hozott haza este, állítólag elájultál. Egész éjjel az ágyad mellett ült, nem rég küldtem haza. Iszonyat aranyos volt, de neki is pihennie kell… Ráadásul folyton csörgött a telefonja, tuti valami fontos dolga van.
Alex? Hogy került ő ide? Értetlenül bámultam magam elé és próbáltam visszaemlékezni mit csináltam este. Esett az eső… elmentem sétálni és találkoztam Iannel. Közölte, hogy Alex turnézni megy erre én elfutottam a hotelhez ahol megszállt. Veszekedtünk, elfutottam, megint veszekedtünk… aztán csókolóztunk. Kellemes borzongás futott végig a testemen, ahogy visszaidéztem a történteket.
- Na most már tényleg hagylak – mondta barátnőm, majd kiment a szobából.
Kezemmel a telefonom után kutattam, de a helyén csak egy papír cetlit találtam.

A telefonod nálam van. Pihenned kell! A.

Hitetlenül meredtem a sorokra és hirtelen nem tudtam mit érezzek. Haragudtam, mert szó nélkül lenyúlta a cuccomat, de ugyanakkor jólesett, hogy törődik velem. Halványan elmosolyodtam, majd visszatettem a papírt az asztalomra és megpróbáltam aludni egy kicsit.

Halkan nyöszörögve fordultam át a másik oldalamra, szemeimet szigorúan csukva tartottam, nem akartam még felkelni. Takaróm a fejemre húztam, de képtelen voltam visszaaludni. Még mindig sötét volt. Lassan felültem és kezemmel ösztönösen a telefonomért nyúltam, de még mindig csak a kis cetlit találtam. Lemondóan sóhajtottam és már épp készültem felállni mikor valaki egyenletes szuszogását hallottam meg, nem messze tőlem. Ijedten bújtam vissza a takaró alá, szememmel a szobámat pásztáztam. Az asztalom melletti széken ült, drága sportcipőben, fekete farmerben és egy sötét kapucnis pulcsiban. Barna tincsei gondosan be voltak állítva. Felsőtestével az asztalra borult, kezével eltakarta arcát. Elmosolyodtam és körbenéztem a sötét szobában. Az ágyam végén hanyagul oda volt hajítva egy fekete bőrdzseki, az ajtó melletti sarokban pedig egy gitártok állt. Mocorogni kezdett, úgy helyezkedett, hogy tökéletes rálátásom legyen arcára. Annyira más volt ilyenkor. Nyugodt és kiegyensúlyozott volt, mint egy kisgyerek, akinek az a legnagyobb problémája, hogy elfogyott a kedvenc cukra. Akaratlanul is szélesebb lett a mosolyom erre a gondolatra. Olyan hihetetlen volt ez az egész helyzet. Itt ül mellettem New York egyik legnagyobb sztárja és a próbák helyett rám vigyáz. Ezzel megint csak beigazolódott, hogy több van ebben a srácban, mint amennyit bárki gondolna. A flegma sztár mögött ott van ez a fiatal, kedves fiú is. Ijedten rezzentem össze, mikor hirtelen zenélni kezdett Alex telefonja. Gyorsan becsuktam a szemem és alvást színleltem. Halk káromkodást hallottam, majd megint csend lett.
- Nem érdekel – suttogta mély hangján. – Mondtam már, hogy ma nem érek rá. Nem, személyes okokból. Oldd meg Jared! Kurvára nem érdekel mi lesz a következménye – morogta ingerülten, majd a hangokból ítélve lecsaphatta a telefont az asztalra. Próbáltam egyenletesen lélegezni, mintha aludnék… kicsit talán túlzásba is vittem.
- Aludnod kéne – suttogta valamivel nyugodtabban. Kinyitottam a szemem és meglepetten néztem rá. Arcát kezeibe temette és nagyokat sóhajtozott.
- Valami baj van? – kérdeztem, mire felém fordult. Sötét szemeivel arcomat fürkészte, de nem szólt semmit. Felhúztam a szemöldököm, kérdőn néztem rá.
- Nem, semmi. Majd megoldják – mondta miközben visszafordult és rákönyökölt az asztalra. Jólesett, hogy a fontos dolgait háttérbe helyezte csak azért, hogy mellettem ücsörögjön hajnalban, de azért zavart, hogy miattam kell lemondania a programjait.
- Menj, ha menned kell. Jól leszek, ne aggódj. Nem kell bűntudatból itt lenned, a saját hülyeségem volt – mondtam halkan és az ujjaimat kezdtem tördelni a takaró alatt. Hitetlenül meredt rám, sötét szemeiből értetlenséget tudtam kiolvasni.
- Komolyan azt hiszed, hogy bűntudatból vagyok itt? – kérdezte ingerülten. Nem tudtam miért haragszik megint. Mi másért kuporognak egy széken hajnalok hajnalán? Nyilván felelősnek érzi magát, amiért lebetegedtem. – Sarah néha annyira vak vagy… - Értetlenül néztem rá, de csak legyintett egyet. Pár percig csendben voltunk, egyikünk se szólt egy szót se. Végül a hallgatást egy újabb köhögő rohammal törtem meg. Alex ijedten ugrott mellém és a hátamat kezdte simogatni, miközben csendben mormolt valamit. Mikor sikerült megnyugodnom, kezembe nyomott egy pohár vizet a gyógyszerekkel és várta, hogy bevegyem őket. Szemeiben aggodalmat véltem felfedezni, de nem voltam benne biztos. Még mindig olyan hihetetlen volt, hogy ez az elérhetetlen világsztár itt van mellettem, és aggódik értem.
- Jól vagy? – kérdezte mikor visszaadtam a kezébe a poharat. Bólintottam, mire halkan felsóhajtott visszaült a székbe. – Aludnod kéne.
- Nem tudok, eleget aludtam már – kijelentésemre idegesen fújtatni kezdett, de végülis nem szólt semmit. – Játszol nekem valamit? – böktem fejemmel a gitár felé. Mosolyogva bólintott majd felállt és felemelte a sarokból a gitártokot. Arrébb csúsztam az ágyon, ezzel helyet csinálva neki. Rutinosan pengetni kezdte a húrokat, olyan könnyed és természetes volt. Halkan énekelni kezdett, hangja mély volt, de tiszta. Kellemes volt hallgatni. Nem ismertem a számot, de a végére vele együtt dúdoltam.
- Na most már tényleg pihenj – állt volna fel, de megragadtam a karját és visszarántottam magam mellé.
- Csak még egy dal, kérlek! – kérleltem. Pár pillanatig hezitált, majd egy lemondó sóhaj kíséretében visszaült és megint játszani kezdett. Megbabonázva néztem ujjait, ahogy könnyedén pengetik a húrokat. Alex ismét énekelni kezdett. Becsuktam a szemem és fejemet a vállára döntöttem. Összerezzent egy pillanatra, de rendbe szedte magát és folytatta a dalt. Egy darabig hallgattam, majd végül nem bírtam tovább, elnyomott az álom.