Díj #2

A díjat nagyon köszönöm Diana Brunwin -nak!♥

Szabályok:

- Írj magadról 11 dolgot!

- Válaszolj 11 kérdésre!

- Írj 11 kérdést!

- Küld tovább 11 blognak!

Írj magadról 11 dolgot!

* Nem szoktam tv-t nézni.
* Ha ráfüggök egy sorozatra pár nap alatt végignézem.
* Pszichológus szeretnék lenni, másodállásban író.

* Egyesek szerint antiszociális vagyok.

* Álmodozó vagyok.

* Tűfóbiám van.

* Gyűlölöm, ha valaki nagyon hibásan ír.

* Nem szeretem a kisgyerekeket. 

* Könnyen fel lehet idegesíteni.

* Szeretem a kézilabdát, Görbicz Anita a kedvencem.

* Állandóan elkések.

Válaszolj 11 kérdésre!

1. Példa képed?

Nincs példaképem, csak olyan emberek akik inspirálnak.

2. Kedvenc íród?

Suzanne Collins

3. Mit tennél, ha kecske invázió törne ki? (Nézd meg ésmegérted)

Befogadnám az egyiket és kórusba énekelnénk a szomszédnak Swift kisasszony dalát:D

4. Tudod mi az a degu?

Tudom, kiskoromban féltem tőlük.

5. Szoktál horror filmeket nézni?

Nem, nem szeretem őket. A legtöbb undorító vagy valószerűtlen. 

6. Szerinted valaha lesz világ vége?

Egyszer biztosan. 

7. Vallásos vagy?

Nem.

8. Milyen zenéket szeretsz?

Fú, nagyon vegyes zenei ízlésem van. Többnyire meghallgatok mindent, de a magyar számok nagy részét és a hörgős, visítós rockot nem igazán szeretem:D

9. Mit gondolsz a blogomról? (Már más nem jut eszembe...)

Szeretem, szép, igényes:)

10. Mit gondolsz az ask.fm ről?

Az alapötlet jó lenne, de természetesen ezt is tönkretették. Nem igazán foglalkozom vele.

11. Kedvenc színészed?

Mindig változik:D Most épp Ian Somerhalder.

Írj 11 kérdést!

1. Mi inspirált az írásra?
2. Milyen témában szeretsz olvasni?
3. Sűrűn jársz moziba?
4. Mivel szeretnél felnőtt korodban foglalkozni?
5. Mi volt a legfurcsább álmod?
6. Melyik országban élnél a legszívesebben?
7. Mitől félsz?
8. Szeretsz utazni?
9. Ha választhatnál, melyik sztárral cserélnél 1 napra?
10. Mit csinálsz legszívesebben a szabadidődben?
11. Kedvenc évszakod?

Küld tovább 11 blognak! 

DreamyGirl

Anneee

Horan Vandaa

Summersmile♥

Most csak ennyi, nem akartam megint a többieknek küldeni és nem olvasok több blogot.

Néhány infó

Sziasztok!:)
Nem, most nem résszel jövök, rengeteg dolgom van, egyszerűen nincs időm megírni. Már elkezdtem és tényleg igyekszem befejezni, ha minden jól megy holnap már tudom hozni de nem ígérem biztosra.
Tegnap szépen összeírogattam pár dolgot a történettel kapcsolatban, ami esetleg érdekelhet titeket. Nem kötelező végigolvasni, semmi olyat nem írok bele ami befolyásolja a történet folytatását, ez csak egy kis extra, ha érdekel valakit:) Hozzátenném, hogy ez nem szentírás, nem garantálom, hogy pontosan így fog minden történni (elég szeszélyes vagyok), de ha változik valami, ígérem időben értesítelek titeket:) Na nem magyarázok tovább, tessék itt van, annak, akit érdekel.
u.i.: a hét folyamán várható design váltás is, azalatt rejtve lesz a blog, szóval ne ijedjetek meg, ha nem tudjátok megnyitni. amint kész vagyok ismét látható lesz:)

* A blog első "évadát" 50-60 részesre tervezem, de ez még sok mindentől függ.

* Egyenlőre 2 évad van meg a fejemben, elképzelhető egy harmadik is, tőletek függ.

* A történet legvégén, ha érdekel titeket kiteszek a szereplőkről egy képet, hogy én milyennek képzelem el őket - erről majd lesz egy szavazás.

* Christian mindkét évadban fontos szerepet fog játszani, idővel rájöttök miért.

* Az első évad lazább lesz, leginkább a karakterek megismeréséről fog szólni. A másodikra már egy sokkal komolyabb és izgalmasabb dolgot tervezek.

* Alex karaktere nem azért ilyen keszekusza, mert lusta voltam rendesen kidolgozni a szerepét. Neki is megvan a története, majd ha eljön az ideje megtudjátok.

* Sarah karakterét magamról mintáztam, bár nem tudatosan. Így utólag visszagondolva jöttem rá, hogy nagyon hasonlít rám.

* Alcímeket nem adok a fejezeteknek, nem tudom miért, sosem gondoltam rá.

* A kommentekre nem azért nem válaszoltam eddig, mert nem érdekelnek, vagy mert nem esnek jól. Szerettem volna megnézni hány olyan olvasóm van, aki ki is fejti a véleményét és az volt a legegyszerűbb megoldás, ha én nem írok bele. Ettől függetlenül elképesztően hálás vagyok nektek minden egyes szóért!!! Ígérem mostantól válaszolni is fogok rájuk.

Na és így a végére lenne egy kérdésem is hozzátok:

* Szeretnétek, ha csatolnék a fejezetekhez zenét is? Bevallom, én sose gondoltam rá, nem tudom mennyire illik az adott részhez az a zene amire én gondolok, de ha szeretnétek akkor megpróbálhatjuk:)

15. rész

Na sziasztok drága olvasóim!:) Meghoztam az új fejezetet, ami remélhetőleg kárpótol titeket, amiért megint ennyit kellet várni rá. Majdnem 2x olyan hosszú lett, mint a többi, remélem mindenki elégedett lesz vele. Nagyon kevés véleményt/kommentet kapok mostanában, nem igazán tudom az okát. Kérlek titeket, hogy akkor is írjátok le mit gondoltok, ha esetleg nem tetszett a rész, hogy tudjam min kell változtatnom. Nem azt várom tőletek, hogy dicsérjetek állandóan, engem az őszinte véleményetek érdekel. Na jólvan, nem magyarázok többet. Jó olvasást!:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenötödik fejezet
Sarah szemszöge

Alex összeráncolta a szemöldökét, tekintete zavaros volt miközben határtalanul boldog arcomat figyelte. Nem tudtam, hogy beavassam-e, elvégre még én se tudok semmi biztosat, de képtelen vagyok befogni a szám.
- Megyek veled Londonba! – kiabáltam, és teljesen önkívületi állapotba kerültem. Tuti, hogy álmodok, csípjen már meg valaki.
- Még minden nem értem… - tárta szét karjait, miközben továbbra is értetlen arccal bámult.
- Nem tudok semmi konkrétat, de ha minden igaz, akkor Londonba utazunk Iannel. Üzleti út, vagy valami ilyesmi – hadartam boldogan. Alex arca egy pillanat alatt elkomorult, állán megfeszültek az izmok, ahogy összeszorította fogait. Na már megint mi baja? Kérdőn néztem rá, mire halk sóhaj hagyta el ajkait.
- Ian is megy? – morogta az orra alatt. Na ne, most komolyan ez a baja? Megforgattam a szemem, majd óvatosan nyaka köré fontam a karomat és közelebb hajoltam hozzá.
- Csak nem féltékeny vagy? – kérdeztem játékosan, mire durcásan lebiggyesztette ajkait és a padlót tűntette ki figyelmével. Még közelebb húzódtam hozzá, orrommal már szinte súroltam arcát. Ó, ez az őrjítő Alex illat… – Nézz rám – kértem kedvesen. Vonakodva ugyan, de elszakította tekintetét a földről és a szemembe nézett. – Nincs rá okod, engem nem érdekel Ian. Munkatársak vagyunk, ennyi az egész. Bár meg kell hagyni, aranyos vagy mikor duzzogsz.
Alex felhúzta fél szemöldökét, arcán végre megjelent az a pimasz féloldalas mosoly, amit annyira szeretek.
- Hmm, Aranyos mi? – mormogta, majd ajkát szenvedélyesen az enyémhez nyomta. Meg fogom ezt valamikor szokni? Esélytelen…

Alex csukott szemmel feküdt mellettem, de tudtam, hogy nem alszik. Mosolyogva figyeltem nyugodt arcát, és próbáltam elhitetni magammal, hogy nem álmodom. Itt van, velem, és csak az enyém. Nem tudom mivel érdemeltem ki, de ha már a sors úgy döntött nekem szánja ezt a tökéletes srácot, meg kell becsülnöm. Arrébb csúsztam az ágyon, hogy jobban szemügyre vehessem, mire halkan morogni kezdett.
- Mit csinálsz? – suttogta rekedtes hangján, de szemét még mindig nem nyitotta ki.
- Gondolkoztam – Alex kérdőn hümmögött egyet és magyarázatomra várt. – Tudod, még elég hihetetlen nekem ez az egész… - motyogtam zavartan, mire halványan elmosolyodott. Kezemmel óvatosan végigsimítottam arcán, éreztem, hogy megfeszül érintésem alatt, de nem foglalkoztam vele. Ujjaimmal körberajzoltam állának tökéletes ívét, majd tétován végighúztam ajkain is. Felsóhajtott, de nem ellenezte. Felnéztem rá, szemei már nyitva voltak és kíváncsian fürkészte arcomat. Csendben néztük a másikat, kezem még mindig a száján volt. Óvatos puszit nyomott rá, elmosolyodott, mire szégyenlősen lesütöttem a szemem. Halkan kuncogni kezdett mikor visszahúztam a kezem és a pólóm ujjával kezdtem babrálni.
- Hé – fogta meg az állam, majd lassan megemelte, hogy ismét a szemébe nézzek. Még mindig mosolygott, szemei sötéten csillogtak. Annyira… tökéletes.
- Mikor indultok? – kérdeztem hirtelen. Összeráncolta a szemöldökét és láttam rajta, hogy nem igazán tudja, mire gondolok. – Londonba.
Felkönyökölt és a kezén lévő méreg drága karórára pillantott. Felhorkant és idegesen elhúzta a száját.
- Hát úgy három óra múlva, ha minden igaz…
Elkerekedett szemekkel meredtem rá. Alex nyugodtan visszadőlt az ágyra, kezeit feje alá tette és a plafont kezdte el bámulni. Hát ez nem normális…
- Nyugi, már elpakoltunk mindent, ráérek. Jared majd intézkedik – Felvontam a szemöldököm az új név hallatán. – Jared a menedzserem – magyarázta.
- Nem, nem. Akkor is menned kell. Mikor fogsz pihenni? – győzködtem, miközben kezemmel már lefelé lökdöstem az ágyamról. Hangosan nevetett, majd megadta magát és nagy nehezen felállt.
- Majd pihenek a hotelben – duzzogott.
- Szó sem lehet róla! Tünés haza! – toltam kifelé az ajtón, de hiába. Alex hirtelen megfordult és azzal a ravasz féloldalas mosolyával nézett le rám.
- Meg akarsz tőlem szabadulni? – kérdezte játékosan. Sóhajtottam, majd kinyitottam az ajtómat és magam után húzva őt is, leosontam a lépcsőn.
- Csak jót akarok, hidd el – mormogtam, miközben a kabátját vette. Széles mosollyal az arcán bólintott és kilépett az ajtón.
- Meg fogsz fázni, menj vissza! Egyedül is kitalálok – rázta rosszallón a fejét mikor utána mentem. Nem foglalkoztam vele, csendben követtem a kapuig. Megforgatta a szemeit, majd egy lemondó sóhaj kíséretében elindult. – Na most már tényleg menj be – mondta kedvesen. Szomorú mosollyal bólintottam, megfordultam és ajtó felé kezdtem csoszogni. Hirtelen megragadta a csuklómat, megpörgetett és szorosan karjaiba zárt. Meglepettségemben csak álltam ott, mint valami fadarab, de hamar kapcsoltam és egy halk sóhajjal visszaöleltem. Mosolyogva szívtam be pulcsijának illatát.
- Mikor jöttök? – mormogta, miközben orrát hajamhoz dörgölte.
- Délutánra ott vagyunk. De most már tényleg menj – Vettem egy nagy levegőt, hogy még egyszer, utoljára magamba szívhassam illatát, majd elengedtem és mosolyogva néztem fel rá. – Vigyázz magadra!
- Ott találkozunk – suttogta, miközben lehajolt és szenvedélyesen megcsókolt.

Idegesen rohangáltam a lakásban, még mindig az alvós pólómban. Azt se tudtam hol áll a fejem, Ian pedig fél óra múlva itt lesz… Kicsit deja vu érzésem volt. Az első munkanapomon is így kapkodtam.
- Brooke, hol van az objektívem? – kiabáltam, miközben egy fekete farmert rángattam magamra.
- Ahova tetted – válaszolt unottan.
- Nagy segítség vagy – morogtam. Kirángattam a szekrényemből az egyik kedvenc kék pólómat, majd besiettem a fürdőbe, hogy kicsit rendbe szedjem magam. A szemeim erősen karikásak voltak –nem, nem voltam fent órákig miután Alex elment, dehogyis-, a hajam úgy nézett ki, mintha konnektorba nyúltam volna, tehát csodás látványt nyújtottam így vasárnap délelőtt. Kentem egy kis sminket magamra, épp csak annyit, hogy elviselhető legyen nyúzott arcom. Hajamat lazán felkötöttem és egy hajpánttal hátrafogtam. Végülis néztem már ki rosszabbul is…
Lefutottam a lépcsőn kezemben a fényképezővel és az objektívekkel, ügyet sem vetve a kanapén fetrengő barátnőmre.
- Na megtaláltad? – kérdezte gúnyosan, de figyelmét még mindig valami idióta sorozatnak kötötte le.
- Meg – vakkantottam és igyekeztem mindent bedobálni a bőröndömbe. Pénz ott van, gép ott van, ruháim megvannak, telefon a táskámban, kulcsok az asztalon, iratok a másik zsebben… Jó, elvileg minden megvan. Kopogást hallottam az ajtó felől, mire Brooke felpattant és már szaladt is kinyitni. Felvettem a cuccaim, majd utána siettem. Ian lazán volt felöltözve. Egy egyszerű kék farmer volt rajta egy fehér inggel. Az ajtófélfának dőlve mosolygott barátnőmre, majd mikor meglátott, azonnal ellökte magát és elvette a táskáimat.
- Szia Sarah. Hogy vagy? – köszöntött kedvesen.
- Jól, köszönöm. Hála a szobafogságnak, sikerült meggyógyulnom.
- Remek. Indulhatunk? – bólintottam, majd intettem neki a kezemmel, hogy menjen csak. Brookehoz fordultam, aki hatalmas mosollyal az arcán figyelt.
- Meg leszel? – kérdeztem, miközben kezemet a vállára tettem. Bólintott, majd közelebb lépett hozzám és szorosan megölelt.
- Vigyázz magadra, oké? És mindig hívj, mi történik – motyogta.
- Mindenképp. Sietek haza – mondtam, majd elengedtem és kiléptem az ajtón. Még egy utolsót intettem felé, aztán beszálltam Ian mellé.

- Hogyan tovább? – kérdeztem, miközben Ian a telefonjában lévő GPS-t bújta. Eltévedtünk, bár ezt még magának se vallaná be. Igazából az is csoda, hogy idáig eljutottunk. – Nem kéne megkérdezni valakit? – morgott valami „nem” félét, de tekintetét még mindig nem szakította el a telefon képernyőjéről. Miért ilyen makacs minden pasi? Már pedig én nem fogok itt ácsorogni, mikor körülöttünk hemzsegnek az emberek. Odasétáltam egy fiatal sráchoz, aki egy padon bámészkodott.
- Szia! Ne haragudj, kérdezhetek valamit? – motyogtam zavartan. Kedvesen elmosolyodott, majd bólintott. – Meg tudnád mondani merre van a… - kezemmel a zsebeimbe matattam a papír után, amin a szálloda neve van. – Ez a hotel? – nyomtam a kezébe mikor megtaláltam. Összeráncolt szemöldökkel próbálta kiolvasni a kézírásomat, majd felállt, táskájából kivett egy tollat és lefirkantotta a pontos címet.
- Menj taxival – mondta és az út másik felén sorakozó autók felé intett. Megköszöntem, majd visszasiettem Ianhez. Meglóbáltam az arca előtt a papírt, mire elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Az meg mi? – kérdezte, miközben a telefont a zsebébe süllyesztette.
- A pontos cím. Gyere, taxival megyünk – tiltakozni akart, de még mielőtt megszólalhatott volna megragadtam a karját és a kocsik felé kezdtem húzni. Pasik… miért hiszik azt, hogy ők mindig mindent jobban tudnak?

- Hűha… - csak ennyit tudtam kinyögni mikor megálltunk a hotel előtt. A szerkesztőség elég bőkezű volt, London egyik legpuccosabb szállodáját nézték ki ideiglenes lakhelyünknek. Ian mozdulatlanul állt mellettem és tátott szájjal bámulta a hatalmas épületet.
- Menjünk be – motyogtam még mindig teljesen kábán. Bólintott, majd felvette a cuccokat és elindultunk a recepció felé. Egy fiatal, húszas éveiben járó, szőke hajú lány állt a pult mögött és kedvesen mosolygott ránk.
- Miben segíthetek? – kérdezte kedvesen.
Ianre néztem, de ő még mindig sokkos állapotban volt és nem úgy nézett ki, mint aki a közeljövőben meg fog szólalni, így megint nekem kell intézkedni. Sóhajtottam, majd beszélni kezdtem.
- A TOP! Magazin a napokban foglalt önöknél egy kétszemélyes szobát. Szeretném elkérni a kulcsokat.
A nő bólintott és pötyögött valamit a számítógépén. Megfordult, matatott egy kicsit a kulcsok között, majd visszalépett hozzánk és a kezembe nyomta a megfelelőt.
- Kellemes pihenést, érezzék jól magukat szállodánkba! – mondta mézes-mázos hangon. Illedelmesen megköszöntem, majd Iant magam után húzva a lift felé indultam. 423-as szoba, 8. emelet.
Szórakoztam egy kicsit a kulcsokkal és imádkoztam, hogy bele ne törjem. Kattant egyet a zár, mire megkönnyebbülten felsóhajtottam és kinyitottam az ajtónkat. Na jó, ha lehetséges most még inkább ledöbbentünk. A szobánk konkrétan úgy nézett ki, mint az elnöki lakosztály. A szemközti falon hatalmas üvegablakok voltak, tökéletes kilátást nyújtott Londonra. Előtte egy fekete bőrkanapé volt, hozzá illő dohányzó asztallal. A nappalival egybenyílt a konyha, ami a legmodernebb felszerelésekkel volt berendezve. Elképedve sétáltam beljebb és lassan kinyitottam az egyik ajtót. A fürdőszoba már majdnem akkora volt, mint a szobám. Egy nagy sarokkád volt a helyiség túlsófelében, körülötte méregdrága tusfürdők. Elismerően füttyentettem, majd a másik ajtóhoz sétáltam. A hálószoba nagyon hangulatos volt. Egy hatalmas franciaágy terpeszkedett középen, mindkét oldalán két kis éjjeli szekrénnyel. A szobában a piros szín dominált, és tényleg nagyon kellemes hangulatot árasztott.
Mikor visszamentem a nappaliba Ian még mindig teljesen kábán ácsorgott az ajtóban. Közelebb léptem hozzá és kezemmel arca előtt kezdtem el legyezni.
- Ébresztő csipkerózsika. Van mára valami dolgunk vagy szabadok vagyunk? – kérdeztem nevetve. Alig észrevehetően megrázta a fejét és láttam rajta, hogy visszatért a valóságba. Előhúzta kabátja zsebéből a jegyzetfüzetét, majd gondterhelt arccal lapozgatni kezdte.
- Egy óra múlva lesz, egy találkozónk a sztárocskával. Megbeszéljük a holnapi interjú időpontját és körülményeit. Készülj el addigra – hadarta, majd eltűnt az egyik ajtó mögött, ha jól láttam a hálószobába ment. Tétlenül ácsorogtam egyik lábamról a másikra, és úgy döntöttem írok egy SMS-t Alexnek és Brookenak, hogy megérkeztem. Levágódtam a kanapéra, előhalásztam a zsebemből a telefonom, majd pötyögni kezdtem.

Minden rendben, megérkeztem. Egy óra múlva lesz egy megbeszélésem, ha ráérek hívlak.
S. xxx.

Címzettnek beállítottam kettőjüket és elküldtem. Mivel még bőven volt időm a találkozóig úgy döntöttem olvasok egy kicsit.

Ian idegesen dobolt az ujjaival a falon, miközben a liftre vártunk. Kiderült, hogy a sztár, akivel interjút kell készítenünk szintén ebben a szállodában szállt meg. Most már értem miért ide küldött minket a szerkesztőség. Halk csipogás jelezte, hogy a lift megérkezett, mire észbe kaptam Ian már bent is volt.
- Hányadik emeleten van? – kérdeztem, miközben beléptem mellé.
- Tetőtér – vakkantotta és beütötte a 10-es számot. Csendben álltunk egymás mellett és vártuk, hogy felérjünk. Mikor kinyílt az ajtó Ian előresietett, mintha valami iszonyú fontos dolga lenne. Úgy látszik előtört a diktátor éne. Könnyedén tartottam vele a lépést és próbáltam rájönni mivel törhetném meg ezt a kínos csendet.
- Tudunk valamit róla? – kérdeztem. Ian egy pillanatra felém nézett, majd megint a folyosót figyelte.
- A nevét… - motyogta. Kérdőn néztem rá és vártam, hogy megszólaljon. Már épp beszélni kezdett volna, mikor hirtelen kivágódott előttünk az ajtó és egy szőke, kócos hajú srác lépett elénk. Meglepettnek tűnt, de gyorsan rendezte a vonásait és tetőtől talpig végigmérte megszeppent társamat. Tekintete áttért rám, összehúzott szemmel figyeltük a másikat. Villámcsapásként ért a felismerés, éreztem, hogy teljesen elsápadok. Reakciómat látva ő is kapcsolt és kaján vigyorra húzta a száját. Ezt nem hiszem el. Lehetetlen.
- Christian? – suttogtam, miközben hátráltam egy lépést.
- Szia Sarah! – vigyorgott.

14. rész

Sziasztok! Meghoztam a következő fejezetet is. Nincs sok hozzáfűznivalóm, tudjátok, hogy nekem sose tetszik:) Elég laza rész lett ez is, majd a következőkben gyorsabban fog haladni a cselekmény, ha minden igaz. A komenteket továbbra is nagyon várom, tényleg sokat jelent minden szó:)

U.i.: Elkészült a kritikás blogom is. Aki esetleg úgy gondolja, hogy kíváncsi az én kritikámra is, ott megtalál:) (Oldalt kint van a link)

Jók legyetek! xxx.

Tizennegyedik fejezet
Sarah szemszöge

Gondolkodás nélkül vetettem magam a nyakába, éreztem, hogy meglepte hevességem. Nem érdekelt mit gondol rólam, régóta vágyok már erre a csókra. A múltkori annyira más volt… olyan vad és erőszakos, de most sokkal óvatosabb volt. Lassan csókolt vissza, kiélvezett minden egyes pillanatot. Fogaival óvatosan megharapta alsó ajkamat, mire kuncogni kezdtem. Gyönyörű arcán megjelent az a csibészes mosoly, amit annyira szerettem, miközben homlokát vállamnak döntötte.
- Mit művelsz te velem? – kérdezte rekedtes hangon. Kezemmel a haját kezdtem el birizgálni, nem tudtam válaszolni. Ezt én is kérdezhetném tőle…
- Sarah? Mi tart ennyi ideig? – kiabált ki türelmetlenül Brooke. Alex felemelte a fejét és fájdalmas tekintettel nézett rám.
- Itt van? – nevetve bólogattam, majd megfogtam a kezét és behúztam az ajtón.
- Menj csak előre, mindjárt megyek én is – motyogtam, mire megrökönyödött arccal nézett vissza. Kezemmel jeleztem, hogy menjen csak, ha szerencséje van, nem tépi le minden ruháját az én kis őrült barátnőm. Mikor Alex eltűnt a folyosón, hangosan felsóhajtottam és az ajtónak dőltem. Nem hiszem el, hogy ez velem történik meg… Ezzel a görög félistennel csókolóztam fél perce, most pedig itt van, nálunk. Hihetetlen. Gondolataimat egy hangos sikítás zavarta meg, majd meghallottam Alex mély hangját is, ahogy Brooke-ot kérleli, hogy ne rángassa már a nadrágját (?). Akaratlanul is elmosolyodtam, miközben ellöktem magam és én is a nappali felé indultam. Igen, ez biztos csak egy álom, de addig is kiélvezem minden percét.
Ahogy beléptem a helyiségbe elég érdekes látvány tárult a szemem elé. Barátnőm Alex hátán ült és egy száz wattos mosoly kíséretében szorongatta a nyakát. Hitetlenül meredt az áldozatra, aki fájdalmas tekintettel nézett vissza rám. Pár pillanatig rezzenéstelen arccal bámultam őket, majd nem bírtam tovább és hangosan nevetni kezdtem. Alex megforgatta a szemét, és miután rájött, hogy tőlem ugyan hiába vár segítséget, megpróbálta egymaga leszedni a még mindig rajta csimpaszkodó lányt.
- Brooke, kérlek… megfojtasz – nyögte miközben próbálta lefejtegetni barátnőm kezeit a nyakáról. Hmm… mondtam már milyen kitartó tud lenni? – Ha most megölsz, többé nem tudok énekelni… - dobta be az aduászt végső elkeseredésében, mire Brooke azonnal elengedte és lehuppant a kanapéra. Alex megkönnyebbülten sóhajtott fel, miközben kezével a nyakát dörzsölgette. Nem lehetett kellemes dolog, tapasztaltam már.
Egyik lábamról a másikra álltam, és azon gondolkoztam mivel törjem meg a kínos csendet. Alexre néztem, aki zavartan a hajába túrt. Nem igazán tudta mit kezdjen a helyzettel. Végül Brooke szólalt meg először.
- Ti most… ? – kérdezte, miközben összehúzott szemmel méregetett minket. Alex már épp beszélni kezdett volna, de egy határozott fejrázással beléfojtottam a szót.
- Csak beugrott köszönni, meg ilyesmi – mondtam és igyekeztem nagyon magabiztosnak tűnni. Hirtelen két zavart szempárral találtam szembe magam, mire értetlenül széttártam a kezem és próbáltam a srác felé kacsingatni. Nem igazán értette a célzást, összehúzott szemöldökkel figyelte, ahogy lassan bekönnyezem a sok pislogástól.
- Basszus, kapcsolj már – sziszegtem fogaim közt, de nem sok reakciót sikerült kiváltanom belőle, továbbra is értetlennel fejjel bámult. – Reménytelenek vagytok – morogtam, majd egy legyintéssel ott hagytam őket és a konyha felé mentem. Hallottam, ahogy megbeszélik melyik pszichiátriába zárnak, ha nagyon elfajulna a helyzet. Jó tudni, hogy számíthatok rájuk mikor hisztérikus rohamot kapok egyszer… Bíztató.
- Mit csinálsz? – kérdezte Brooke, miközben Alex-el az oldalán beléptek a helyiségbe. Nocsak, milyen jól kijönnek egymással, még a végén lenyúlja a barátom. Már ha nevezhetem egyáltalán annak…
- Mosogatni készülök – motyogtam és kezemmel már készültem megnyitni a csapot.
- Jaj, ne, hagyd csak, majd én megcsinálom – Elkerekedett szemekkel néztem rá, és a hatás kedvéért az egyik tenyeremet a homlokára szorítottam. Megforgatta a szemeit, majd a vállamnál fogva kifelé kezdett lökdösni.
- Jó, innentől átveszem – mondta Alex egy ellenállhatatlan mosoly kíséretében. Hálásan néztem rá, majd megragadtam a csuklóját és magam után húztam az emelet felé. Bizonytalanul álltam meg a szobám előtt. Brooke-on kívül eddig még senkit nem engedtem be ide… Félretéve minden kétségem, határozottan kinyitottam, majd arrébb léptem, hogy Alex be tudjon menni. Feszengve figyeltem, ahogy mindent alaposan megnéz, arcáról nem tudtam leolvasni semmit.
- Ez te vagy? – kérdezte, miközben egy képet forgatott a kezei közt. Közelebb léptem hozzá, hogy lássam, melyiket nézi. Elhúztam a számat, ahogy előtörtek a régi emlékek…
- Igen, Christiannel – biccentettem fejemmel a kép felé, ahol épp egy fiúval ülünk szorosan egymás mellett és a kamerába mosolygunk. Kérdőn nézett rám, mire zavartan a hajamba túrtam és magyarázni kezdtem. – Christian a barátom volt…
Alex szó nélkül meredt a kezében lévő képre, arca még mindig kifejezéstelen volt.
- Mi történt? – kérdezte halkan, és sötét szemeit az enyémbe fúrta. Normális esetben sosem mondanám el neki. Na nem azért mert állami titok, vagy ilyesmi, csak szimplán nem akarom untatni a problémáimmal. Különben is, rég volt… De ez most nem tartozott a normális esetek közé. Láttam rajta, hogy komolyan érdekli és egyszerűen nem tudtam ellenállni ennek az igéző szempárnak.
-  Az apja nagyon sokat utazott, valami menedzser volt, ha jól emlékszem. Fél éve voltunk együtt, mikor a szülei bejelentették, hogy elköltöznek. Azóta nem hallottam róla…
Alig észrevehetően megrázta a fejét, majd a képet letette az asztalomra és közelebb lépett hozzám. Kezével óvatosan simított végig arcomon, tekintetemet feltűnően kerülte.
- Szeretted? – suttogta. Megdermedtem egy pillanatra, váratlanul ért a kérdés. Hogy szerettem-e?
- Mindennél jobban – válaszoltam egy keserű mosoly kíséretében. Közelebb hajolt és apró puszikkal borította be az arcom. Halk sóhaj hagyta el a számat és kicsit oldalra billentettem a fejem, hogy könnyebben hozzáférjen.
- Sajnálom – suttogta a fülembe, majd a nyakamat kezdte csókolgatni.
- Talán jobb, hogy így alakult – mondtam fojtott hangon, mire egy halk kuncogás volt a válasz. Hangosan felsikítottam, mikor hirtelen eltűnt a lábam alól és talaj és Alex karjaiban találtam magam.
- Hé, tegyél le! – nevettem, miközben kezeimmel mellkasát ütögettem. Nem szólt semmit, csak határozott léptekkel megindult az ágyam felé.
- Azt szeretnéd, hogy letegyelek? – kérdezte egy pimasz féloldalas mosollyal az arcán. Összehúztam a szemöldököm és bizonytalanul bólintottam. Hol itt a csapda? – Te akartad… - mondta, majd egy hirtelen mozdulattal elengedett én pedig visítva az ágyamra estem. Alex hangosan nevetett, miközben elképedt arcomat figyelte. Szóval így játszunk… nekem jó. Elmosolyodtam, majd megragadtam a csuklóját és lerántottam magam mellé. Egy pillanatra láttam rajta, hogy meglepődött, de hamar rendezte vonásait. Felült, majd két kezét fejem mellé téve megtámasztotta magát és vigyorogva nézett le rám.
- Milyen kis játékos ma, Adams kisasszony – morogta a fülembe.
- Mmm… - dünnyögtem, miközben kezemmel a pólóját kezdtem piszkálni. Szép, márkás darab volt, de most szívesebben nézegettem volna a földön.
- Milyen kis telhetetlen vagy – nevetett, majd egyik kezével összefogta a csuklómat és mindkét kezem a fejem fölé emelte. – Na most én játszok egy kicsit…
Nem értettem mire céloz, sötét szemeivel fenyegetően méregetett. Lassan cirógatni kezdte az oldalam, de még mindig nem jöttem rá tervére. Már épp egy gúnyos mosolyra akartam húzni a számat, mikor hirtelen megcsípett valahol a csípőm környékén. Visítva ugrottam arrébb az ágyon, de követett és újabb csípésekkel kínzott.
- Ne, Alex, hagyd abba! Nem bírom – kiabáltam nevetve és próbáltam arrébb lökni a kezeit. Ismét lecsapni készült, de a hirtelen bekapcsolódó tv kizökkentette és értetlenül nézett hol rám, hol a készülékre.
- Ahj, francba. Ráfeküdtem a távirányítóra – morogtam, miközben megpróbáltam kirángatni alólam. – Várj, ezek a zenei hírek?
Alex hátranézett egy pillanatra, majd lehuppant mellém és a plafont kezdte bámulni.
- Igen, nincs benne semmi extra.
Nem törődtem vele, hangosítottam rajta és izgatottan vártam mit mondanak benne. Még sikerült elcsípnem a végét.
-  A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – mondta a riporter srác, majd a képernyőn felvillant Alex képe és a turné kezdetének időpontja. Ezt nem hiszem el… Ez tényleg csak egy álom lehet. Megmozdult mellettem az ágy és éreztem, ahogy valaki kihúzza a kezemből a távirányítót, majd kikapcsolja a tv-t. Nem igazán érdekelt, továbbra is szó nélkül meredtem a sötét képernyőre.
- Minden oké? – kérdezte és kezével szemem előtt legyezett. Megráztam a fejem és hatalmas mosollyal fordultam felé.
- Komolyan Londonban kezdődik a turné? – Szemöldökét összehúzta és elég értetlen fejjel nézett rám. Bizonytalanul bólintott és félve várta a reakciómat. Vigyorom még szélesebb lett (már ha ez lehetséges) és szó nélkül a nyakába ugrottam.
- Elmondanád, miért örülsz ennek ennyire?
Elengedtem és majd vidáman ugrálni kezdtem az ágyon.
- Vár minket London, bébi!

13. rész

Na sziasztok! Meghoztam a következő részt, ne haragudjatok amiért várnotok kellett. Bár szerintem ezzel a résszel kárpótoltalak titeket:) Így Valentin nap alkalmából... Remélem tetszeni fog mindenkinek, kivételesen én is elégedett vagyok vele. Kicsit megismerhetitek benne Alex-et. Véleményeket nagyon várom!
Jók legyetek! xxx.

Tizenharmadik fejezet
Alex szemszöge

Céltalanul bolyongtam New York esőáztatta utcáin. Az ég borús volt, de szerencsére még nem kezdett el esni. Dél körül járhatott, elvétve lehetett csak látni egy-két hazasiető embert. Nem csodálom, a legtöbb normális ember a szombat délelőttöket a családjával tölti… Összeszorult a szívem erre a gondolatra. Nem, nem süllyedhetek megint az önsajnálatba. Megígértem nekik, ha mást nem is, legalább ezt betartom. Tudom, hogy Jared nem lenne képes megint felkaparni a padlóról, ennyivel tartozom neki. Jelenleg ő az egyetlen ember az életemben, aki még számít valamit. Illetve… ott van még Sarah, aki képes volt alig pár nap alatt teljesen felforgatni az életemet. Nem tudok kiigazodni az érzéseimen. Tudom, hogy nem lenne szabad ennyi időt töltenem vele, már így is túl messzire mentem. Négy éve megfogadtam, hogy soha többet nem engedem meg, hogy valaki közel kerüljön hozzám, és egészen idáig ezzel semmi gond nem volt. Voltak barátaim, de mind csak felületes kapcsolat volt. Senki sem ismert, mindenki csak a híres, gazdag és jóképű Alexet látta. Tökéletes álca volt, eszükbe sem jutott faggatni a múltamról. Jared volt az egyetlen, aki mindent tudott rólam, az egyetlen, akiben megbíztam. Sarah olyan dolgokat lát bennem, amit eddig még senki más rajta kívül. Talán ezért is vonz annyira… ő más, mint a többiek. Őt nem érdekli a sztár Alex, nem omlik a nyakamba egy bájos mosoly után. Kihívást jelent… És, hogy ki Jared? Nos, ő a gyerekkori legjobb (és egyetlen) barátom, aki jelenleg a menedzserem és a lakótársam is egyben.
Valaki óvatosan megfogta a kezem, és a kabátom ujját kezdte el húzogatni, ezzel kizökkentve a gondolataimból. Idegesen fordultam hátra, de ahogy megláttam „zaklatómat” egyből elszállt minden haragom. Egy megilletődött kislány állt mögöttem, hatalmas, mogyoróbarna szemeivel engem fürkészett. Elmosolyodtam, majd leguggoltam hozzá és óvatosan törékeny vállaira tettem a kezem.
- Miben segíthetek? – kérdeztem.
- Te vagy Alex Davis, ugye? – Mosolyogva bólintottam, mire felcsillantak szemei és félénken a kezembe nyomott egy virágos füzetet, hozzáillő tollal. – Megtennéd, hogy… ? – biccentett felém a fejével, utalva ezzel arra, hogy aláírást szeretne.
- Mi a neved?
- Anastasia – motyogta. Gyors mozdulatokkal ráfirkantottam a lapra a monogramom és a lány nevét, majd visszaadtam neki. Hálás mosoly terült szét piros arcán, zavartan forgatta kezei között a füzetet, majd egy halk „köszönöm” kíséretében elsietett. Percekig csak álltam ott, és néztem utána. Hihetetlen, hogy egy ilyen apróság is ekkora örömet okoz neki.

Fáradtan dobtam le magam a nappali közepén álló fekete kanapéra és kíváncsian figyeltem, ahogy Jared a konyhában szorgoskodik. Mellettem max hangerőn üvöltött egy főzőműsor, ahol épp azt magyarázta a csávó, hogy ne aprítsuk fel nagyon a paprikát, mert ízetlen lesz. Igen, Jarednek voltak furcsa szokásai. Imádott főzni és az évek alatt szerencsére meg tanult ehető ételeket készíteni.
- Mit eszünk? – próbáltam túlkiabálni a tv-ben üvöltöző séfet, nem sok sikerrel. Kihalásztam magam alól a távirányítót, majd nemes egyszerűséggel kikapcsoltam a tv-t. Jared ijedten fordult hátra, és a hirtelen mozdulat miatt még a kezében tartott kést is elejtette. Szerintem azt se vette észre, hogy hazaértem…
- Ó, szia Alex. Pont időben, mindjárt kész vagyok – mondta, miközben visszafordult a konyhapult felé és folytatta a paprikaaprítást. Nagyokat sóhajtoztam és vártam, hogy rákérdezzen, mi bajom van, de nem tette. Nyugodtan főzőcskézett tovább, mit sem törődve világfájdalmammal.
- Na jólvan, bökd ki. Nem bírom tovább hallgatni a kínlódásod – mondta nevetve, majd odasétált hozzám és lábaim arrébb lökve leült. Megforgattam a szemem, vettem egy nagy levegőt és belekezdtem.
- Komolyan, annyira szerencsétlen vagyok, hogy az hihetetlen. Nem tudom befogni a számat, mikor kéne. Nem tudok kezelni életbevágóan fontos helyzeteket és egyszerűen tehetségem van ahhoz, hogy eltaszítsam magamtól a világot. Soha nem éreztem még ilyet. Utálom, hogy nem tudok kiigazodni saját magamon, ha a közelébe vagyok… - hadartam indulatosan, miközben egyik kezemmel a hajamba túrtam. Jared összevont szemöldökkel méregetett, nem szólt semmit.
- Nagyon rég nem láttalak már ilyennek – törte meg a csendet egy halvány mosollyal az arcán. Tudtam mire gondol. Egyetlen egy lány volt az életemben, aki így összezavart. Nem mondtam semmit, csak bólintottam és rámosolyogtam. Jól esett, hogy meghallgatott, benne megbíztam.
Füst szag csapta meg az orromat, mire összeráncoltam a szemöldökömet és szaglászni kezdtem. Jared értetlenül nézett rám, majd ő is megérezte és riadtan nézett rám.
- Picsába! – ugrott fel és eszeveszett tempóban kezdett rohanni a sütő felé. A nagy sietségnek meg lett az eredménye. Ahogy vékony zoknijával a konyha csempéjére lépett, teljesen elvesztette az irányítást lábai felett és hatalmasat esett. Odasiettem hozzá és felsegítettem az egyik székre.
- Jól vagy? – kérdeztem aggodalmasan, de csak fájdalmas nyöszörgés volt a válasz.
- Tartok tőle, hogy lányok millió fognak zokogva a párnájukba borulni, ha meglátják milyen eldeformált hátsóm lett… - mondta egy féloldalas mosoly kíséretében, mire elnevettem magam és óvatosan megveregettem a vállát.
- Hozok egy fájdalomcsillapítót, addig kezdj valamit az ebédünkkel.

Jareddel az asztalnál ültünk és vacsora gyanánt egy-egy pizzát majszoltunk. A délelőtti akciója után már nem volt kedve főzni, így kivételesen rendeltünk. A tv halkan szólt a háttérben, de egyikünk se foglalkozott vele.
- Utálom a gyors kajákat, nem értem miért szeretik annyian – lökdöste tányérján fintorogva a sonkás pizzáját. Összeráncoltam a szemöldököm és elég értetlenül néztem rá.
- Hát haver, szerintem ezzel az érzéssel egyedül vagy – nevettem rá. Jared megforgatta a szemét és csendben szenvedett tovább.
- Adj rá hangot, ez érdekel – kérte, mikor meglátta, hogy a tv-ben kezdődnek a zenei hírek. A műsorvezető srác, ismerős arca tűnt fel a képernyőn és beszélni kezdett.
- Bizonyára mindenki tudja, hogy New York szupersztárja, Alex Davis a holnapi napon elindul nagyszabású turnéjára. Biztos forrásaink szerint még itthon tartózkodik, használjátok ki – kacsintott a kamerába, mire felvontam az egyik szemöldököm. Ez a pasi nem százas. – A turné első állomása London lesz. Lányok, készüljetek! – kacsintott ismét, majd egy lánycsapatról beszélt tovább.
- Irritál ez az alak. Ráng a szeme, vagy mi? – morogtam. Jared csak halkan nevetett, figyelmét még mindig a tv kötötte le. Felálltam és a mosogató felé vittem a tányérom.
- Jut eszembe, bepakoltál már? Holnap hajnalban indul a gépünk – motyogta teli szájjal. Megdermedtem a konyha közepén és hirtelen nem tudtam mit reagáljak.
- Hajnalban? Nem úgy volt, hogy vasárnap még itt leszünk? – kérdeztem fojtott hangon.
- Nem érnénk oda hétfőre.
Ezer féle gondolat cikázott a fejemben. Tudtam, hogy még nem mehetek el… valamit el kell intéznem. Eldobtam a tányérom, ami hangos csattanással landolt a konyhapulton. Jared idegesen felhorkant, tekintetét elszakította a képernyőtől és engem figyelt.
- Van egy kis dolgom, sietek – hadartam, miközben már a kabátomat vettem. Kiviharoztam az ajtón, meg sem várva a reakcióját. Idegesen nyomkodtam a lift hívógombját és már úgy voltam vele, hogy inkább leszaladok a lépcsőn mikor végre megérkezett. Amíg vártam, hogy leérjünk az alagsorba, előhalásztam a zsebemből a kulcsokat. Lent egyből a kocsim felé indultam, bepattantam és kiszáguldoztam a parkolóból. Ujjaimmal idegesen doboltam a kormányon, próbáltam összeszedni a gondolataimat. Igen, minden bizonnyal hülyeséget csinálok, felrúgva ezzel minden elvemet, de nem érdekelt. Így is sokáig húztam a dolgot, most vagy soha alapon meg teszem azt, amire már lassan egy hete vágyom.
Már legalább 5 perce állhattam a Sarah-ék háza előtt. Egyszerűen nem volt bátorságom bemenni… Mégis mit mondhatnék neki? Nem is kellett volna idejönnöm, az lesz a legjobb, ha hazamegyek. Miről beszélek, nem hátrálhatok meg így. Gyerünk Alex, meg tudod csinálni!
Vettem egy nagy levegőt, majd kiszálltam a kocsiból és egyenesen az ajtóhoz mentem. Kezemet remegve emeltem fel és egy halk sóhaj kíséretében kopogtam. Idegességemben az ujjaimat kezdtem el tördelni. Semmi… még mindig semmi. Lehet nincs itthon. Vagy ami valószínűbb, hogy nem akar látni. Hát persze, miért is lenne kíváncsi rám a reggeli hisztim után? Még nem késő hazamenni… Megfordultam, de még mielőtt elindulhattam volna, hallottam, hogy kattan egyet a zár. Ijedten fordultam vissza és rettegve figyeltem, ahogy lassan kinyitja az ajtót.
- Szia… - motyogtam, miközben egyik kezemmel zavartan a hajamba túrtam. – Van egy perced?
- Van – mondta mereven. Na jó, most vagy soha…
- Figyelj, jöhetnék itt a jól bevált csajozós szövegeimmel, de felesleges lenne. Te más vagy, ezt már többször bizonyítottad – Sarah felvont szemöldökkel, csendben várta, hogy folytassam. - Tudom, hogy iszonyat hülyén viselkedtem veled, hogy egy utolsó bunkó vagyok, aki csak magával törődik, de hidd el, hogy ez nem így van! Teljesen felforgattad az életemet és még szokatlan nekem ez az egész helyzet, nem tudom, hogy kezeljem. Mikor a közelemben vagy teljesen összezavarodom, és többnyire mindent elrontok a gyerekes viselkedésemmel… Nagyon rég nem éreztem ilyet, még nekem is új ez az egész. Nézd én megértem, hogyha nem akarsz többé látni, de tudnod kell, hogy nagyon megkedveltelek és… - Magyaráztam volna tovább viselkedésem, de akkor valami olyasmi történt, amire végképp nem számítottam. Sarah finoman számra tette tenyerét, elmosolyodott és megrázta a fejét.
- Értem – suttogta, majd kezeit lassan nyakam köré fonta és közelebb lépett. Arcunkat alig pár centi választotta el, éreztem meleg leheletét. – Én is kedvellek – mondta, majd ajkát óvatosan az enyémre nyomta.

12. rész

Hát üdv, drága olvasóim. Meghoztam a következő fejezetet is. Nincs sok hozzáfűznivalóm... tudjátok, hogy nekem sose tetszik. Előre szólok, hogy ez most csak amolyan időhúzó rész. Tényleg nagyon gyenge a többihez képest, de nézzétek el nekem, sikerült nagyon lebetegednem, alig élek... Remélem azért lesz akinek tetszeni fog, visszajelzéseket továbbra is nagyon várom.:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenkettedik fejezet
Sarah szemszöge

Türelmetlenül doboltam ujjaimmal a térdemen, miközben a váróteremben ülve vártam, hogy behívjanak. Nehéz éjszakám volt, ezért reggel elég nyűgösen keltem. Nem is akartam eljönni ide, de Brooke-ot nem lehet meggyőzni. Szerinte halálos beteg vagyok, és mindenképp szükségem van egy orvosra. Na az biztos, hogyha eddig nem volt semmi bajom most már tényleg elkaptam valamit. Konkrétan 3 ember köhögött a pofámba, tüsszögött le, nyálazta szét a pulcsim. Brooke csak nevetett a morgolódásomon, pedig tudja, mennyire utálom az ilyen helyeket.
- Alex hova tűnt reggelre? – kérdezte barátnőm. Ujjaimat idegesen tördeltem, nem tudtam mit mondhatnék erre. Igazából én se tudtam többet nála. Halványan rémlik, hogy hajnalban még ott volt, aztán reggelre eltűnt. Megvontam a vállam és motyogtam egy „nem tudom” –ot. Brooke nem kérdezett többet, csendben nézelődött tovább.
- Sarah Adams, kérem, fáradjon be – szólt ki a nővér, mire egy nagy sóhaj kíséretében felálltam és becsoszogtam a vizsgálóba.

Hazafele Brooke vezetett, teljesen átvette a szerepem. Úgy érezte most az ő kötelessége gondoskodni rólam, ha már egyszer én is ott voltam neki mindig. Értékeltem a gesztust, tényleg nagyon aranyos volt tőle, de nem szerettem ilyen kiszolgáltatott lenni. Szótlanul bámultam ki az ablakon és az üres utcákat figyeltem. Hétköznap délelőtt csak elvétve lehet látni bárkit is. Mindenki elment dolgozni vagy iskolában ül. Elhajtottunk a szerkesztőség előtt is, ahol meglepő módon rengeteg autó állt. Biztos megbeszélés van, el ne felejtsem felhívni Ian-t, hogy mi volt. A rádióból halkan szólt Brooke egyik kedvenc száma, vidáman dúdolgatta. Mosolyogva figyeltem, ahogy magas hangján próbálja utánozni az énekest. Mindig is szeretett énekelni, nem igazán érdekelte, hogy nincs tehetsége hozzá. Ő olyan ember volt, aki magasról tesz mások véleményére és csak mosolyog, ha valaki megsérti. Irigyeltem érte…
- Ha így folytatod jövő héten felkeresünk egy lemezkiadót és csinálunk neked egy demót – mondtam szórakozottan, mire elnevette magát és felhangosította a dalt.
- Naaa, gyerünk, ennek te is tudod a szövegét – noszogatott. Mosolyogva megráztam a fejem, de Brooke nem hagyta annyiban. Finoman rázogatni kezdte a kezemet, míg végül beadtam a derekam és vele együtt énekeltem.

- Te meg mégis mit csinálsz? – kérdezte barátnőm, mikor elindultam a mosogató felé.
- Elmosogatok – mondtam, miközben megnyitottam a csapot. Brooke hirtelen megragadta a vállam és a lépcső felé fordított.
- Szó sem lehet róla! Hallottad mit mondott az orvos. Pihenned kell, beteg vagy – mondta miközben felfelé lökdösött.
- Egy kis takarításba még senki sem halt bele – morogtam.
- Még…
Egészen az ágyamig felkísért, csakhogy biztos legyen benne, nem szöktem meg. 
- Innen egyedül is boldogulok – mondtam, mikor végre elengedett. Nem szólt semmit, csak az ágyra mutatott. Értetlenül néztem rá, de nem érdekelte. Úgy látszik, nagyon élvezi, hogy most ő dirigálhat nekem. Megforgattam a szemem, majd levágtam magam az ágyamra. Arcán egy elégedett mosoly terült szét miközben kiment a szobámból. Halkan felnevettem, majd hátradőltem és a plafont tüntettem ki a figyelmemmel. Nem tudtam mit kezdjek magammal. Végső elkeseredésemben megfogtam a telefonom és Ian számát kezdtem keresni. A 3. csengetés után fel is vette.
- Szia Sarah! – köszöntött kedvesen.
- Szia – mondtam rekedtes hangon. – Zavarlak?
- Nem, dehogy. Hogy vagy?
- Élek… - motyogtam, mire elnevette magát. – Mi volt ma a megbeszélésen?
- Jegyzeteltem, ha gondolod, átvihetem.
- Rendben, várlak – mondtam, majd kinyomtam a telefont. Felálltam és a tükör elé sétáltam. Elég ramatyul néztem ki. Szemeim alatt hatalmas karikák voltak, arcom piros volt, üvöltött rólam, hogy beteg vagyok. Megfordultam, majd az ajtó felé vettem az irányt. Lassan csoszogtam le a lépcsőn és lélekben megpróbáltam felkészülni barátnőm dühkitörésére, amiért kimerészkedtem a szobámból.
- Te ott! – dörrent rám, ahogy meglátott. – Tűnés vissza!
Kérdőn néztem rám, majd nem bírtam tovább és elnevettem magam.
- Figyelj – léptem oda hozzá. – Nagyon aranyos vagy, hogy így vigyázol rám. Tényleg értékelem, de erre semmi szükség. Nem haldoklom, csak egy kezdetleges tüdőgyulladás – mosolyogtam rá.
- Jó, jó. Értem. Csak nem igazán tudom, hogy kezeljem ezt a helyzetet… mindig te irányítottál mindent – magyarázkodott. Igen, ez a helyzet mindkettőnknek furcsa volt. Még szoknunk kell a szerepcserét.
- Csak gyógyszerért jöttem – mondtam, miközben a szekrényben kezdtem el turkálni. Találtam valamit, amit még anno Brooke szedett, mikor meg volt fázva. A dobozzal a kezemben bementem a konyhába és csináltam magamnak egy pohár teát. Barátnőm a kanapén terpeszkedett és szokás szerint valami nyálas sorozatot nézett. Sose fogom megérteni, mit szeret bennük.
- Nyitom – ugrott fel azonnal, mikor csengettek.
- Sarah! Ian van itt! – kiabált, mire elnevettem magam és ajtóhoz mentem.
- Mi lenne, ha beengednéd a vendéget? – mosolyogtam Brookera, aki szó nélkül arrébb állt, hogy Ian be tudjon jönni.
- Szia – ölelt át mosolyogva. Meglepett, hogy ilyen közvetlen, de azért visszaöleltem. Válla felett láttam, hogy Brooke arcán ott van az a tipikus „jaaj mit láttam” vigyor. Megforgattam a szemem, de nem szóltam rá semmit. Ő ilyen, hamar beleéli magát a dolgokba.
- Akkor én magatokra hagylak titeket. Fent leszek, ha kellenék… - motyogta barátnőm, majd el is tűnt a lépcsőn.
- Mindig ilyen fura? – nevetett Ian, miközben leültünk a kanapéra. Mosolyogva bólintottam és kíváncsian vártam, hogy előszedje a jegyzeteit.
- Kate szeretne valami különlegeset a következő számba, szóval elég komoly ötlettel állt elő.  Ha minden igaz jövő héten… - kezdte, de a csengő félbeszakította. Motyogtam egy „elnézést”, majd az ajtóhoz mentem. Ahogy kinyitottam és megláttam a mögötte lévő alakot teljesen leblokkoltam. Hát ő meg mit keres itt?
- Szia – köszöntött a megszokott féloldalas mosolyával. Hitetlenül meredtem Alexre és hirtelen nem tudtam mit reagáljak.
- Mit keresel itt? – morogtam a kelleténél kicsit hevesebben.
- Meg akartam nézni, hogy vagy – mosolygott még mindig. Nagyot dobbant a szívem szavai hallatán, de még mindig bizalmatlan voltam vele kapcsolatban.
- Hova tűntél reggel? – Arca egy pillanat alatt elkomorodott, szemét lesütötte.
- Halaszthatatlan dolgom akadt – motyogta alig hallhatóan. Igen, ez érthető, elvégre én küldtem el este, hogy menjen, ha kell. Nem is ezzel volt problémám…
- Azért egy „leléptem, bocs” üzenetet hagyhattál volna.
Nem szólt semmit, csak kifejezéstelen arccal nézett rám. Nem vagyok egy hisztérika, megértem, ha valakinek dolga van. Ráadásul nem kértem, hogy maradjon és figyeljen rám. Viszont gyűlölöm, ha szó nélkül lelépnek. Anyám egyszer minden figyelmeztetés nélkül elment és nem láttam hetekig. Azóta nagyon érzékeny vagyok rá.
- Nos, amint látod, jól vagyok – mondtam magabiztosan, de a köhögésem elárult.
- Igen, persze… - Arcán ott bujkált egy halvány mosoly, rendezte vonásait és továbbra is komoly tekintettel figyelt. – Nézd, én sajn… - kezdett bele a magyarázkodásba, de egy bentről jövő kiáltás félbe szakította.
- Sarah? Minden rendben? – kiabált ki Ian bizonytalanul.
- Igen, mindjárt megyek… - szóltam vissza. Félve néztem fel Alexre. Szemei a szokottnál is sötétebbek voltak, fogait összeszorította. Szemöldökét felhúzta, tudtam, hogy magyarázatra vár, de nem tudtam mit mondjak.
- Mit keres itt? – kérdezte fojtott hangon.
- Ian csak áthozott pár jegyzetet… - motyogtam. Pár pillanatig némán bámult rám, majd morgott valamit és sarkon fordult. Utána kellett volna mennem, de nem tettem. Nem tudok rajta kiigazodni. Ingerülten csaptam be az ajtót és egy mosolyt erőltetve magamra visszamentem Ianhez. Duzzogja ki magát, engem nem érdekel. Én nem fogok futni utána.

Facebook csoport.

Sziasztok!:) Mivel a többség azt szavazta meg, hogy szeretnék Facen is egy csoportot a blognak, ezért megcsináltam. Ide mindig kifogom írni mikor várható rész, illetve mikor csúszok vele egy kicsit. Lehet kérdezni is, beszélgetni.. amit akarok csak kulturált módon:) Aki szeretne lépjen be nyugodtan, többnyire 0-24-ben fent vagyok, lehet zaklatni:)
A kommenteket és a rengeteg visszajelzést pedig nagyon nagyon köszönöm, tényleg sokat jelent! Ne haragudjatok amiért nem válaszolok rájuk egyesével de így sokkal átláthatóbb. Köszönök mindent, imádlak titeket<3 Legkésőbb holnap jövök az új résszel. (de lehet, hogy még ma este...)

FACEBOOK-OS CSOPORT