Sajnálom + részlet.

Sziasztok! Először is... nagyon sajnálom, hogy így eltűntem. Nem fogok ócska kifogásokat kitalálni, egyszerűen elment a kedvem a dologtól. Bevallom, ha rajtam múlt volna már rég nem lenne ez a blog. Csalódást okoztam magamnak és úgy érzem nektek is ezzel a történettel. Akik benne vannak Facebook-on a csoportban, már olvashatták mi ennek az oka. Úgy érzem, hogy sablonos a történet. Nem tudok elég izgalmat belevinni, mindig elégedetlen vagyok a részekkel, mert mindig jobbat szeretnék! Sokan írtatok, hogy ti ezt nem így gondoljátok, ami elképesztően sokat jelentett! Komolyan, ha ti nem vagytok, most nem írnám ezt a bejegyzést. Megértem, ha páran elpártoltatok mellőlem, ezután a rengeteg kihagyás után... Viszont, nagyon boldog vagyok, hogy az eltűnésem alatt is csak nőtt a feliratkozók száma, már 22!! rendszeres olvasóm van. Köszönök mindent. Fogalmam sincs mikor jön az új rész, rajta vagyok az ügyön. Addig is kárpótlásul meghoztam az elejét, mivel tudom mennyien várjátok.
Még egyszer köszönök mindent, nagyon szeretlek titeket!:)
Véleményeket továbbra is várom.
xxx.

Huszadik fejezet

Lassan sétáltunk a hatalmas épület felé. Ian kíváncsian nézelődött és megpróbált minden információt magába szívni. Keserű szájízzel léptem be az ajtón, miközben a telefonom szorongattam. A recepciós pulthoz mentünk, csendben figyeltem, ahogy Ian vesz két repülőjegyet. Nem akartam elmenni, szerettem Londont. A vállam felett hátranéztem és az ajtót kezdtem szuggerálni. Reménykedtem benne, hogy egyszer csak ő is belép az ajtón, majd mikor csillogó sötét szemeivel megtalál, óvatosan félrehajtja a fejét és azzal a tipikus féloldalas mosolyával néz rám, amit úgy szeretek. De nem, Alex nem jött én pedig kénytelen voltam a repülőtér várójához menni. Hagytam neki pár üzenetet, de úgy döntöttem inkább nem zavarom, biztos valami dolga van. Kicsit bántott, hogy nem tudok elköszönni tőle, hiszen ki tudja, mikor láthatom ismét.

Szívem szerint maradtam volna még pár napot, hogy jobban körülnézhessek a városban, de a szerkesztőség ragaszkodott hozzá, hogy még ma délelőtt hazarepüljünk. Ian már alig várta, hogy New York utcáin sétáljunk, állítása szerint kissé frusztrálta ez az esős, nyomott légkör. Nem szóltam rá semmit, csak csendben baktattam mellette és hallgattam, ahogy az előttünk ülő nőt elemezgeti. Néha felnevettem, de fejben egész máshol jártam. Többszörös is újrajátszottam magamban Rachel szavait. Nem tudom, hogy azért mondta, hogy rám ijesszen vagy tud valamit… Nem bíztam benne, megmagyarázhatatlan ellenszenvet éreztem iránta, amit sehogy sem tudtam leküzdeni. Nem akartam beavatni Alexet a dologba, csak feleslegesen aggódna. Ezt valaki mással kell megbeszélnem…

- Hé, figyelsz? – bökött óvatosan oldalba Ian, mikor észrevette, hogy már rég nem köti le a figyelmem.

- Uhm, igen, ne haragudj – magyaráztam zavartan.

- Húsz perc és indul a gépünk. Elmegyek, veszek egy kávét, addig készülődj össze. Hozzak neked is?

Megráztam a fejem, majd megpróbáltam visszatérni a jelenbe. Ráérek még Rachel miatt aggodalmaskodni.

Kíváncsian nézelődtem a hatalmas épületben és az embereket tanulmányoztam. Gyakran csináltam ezt, ha unatkoztam, mindig is érdekelt mások reakciója, viselkedése. Furcsa szokás… 

Közvetlen mellettem egy két gyerekes család ült. Az apuka egy sportmagazint olvasott, míg az anyuka a fiatal kislányával beszélgetett. Teljesen átlagosnak tűntek, kivéve az apja mellett gubbasztó idősebb srácot. Komoran bámult maga elé, őt látszólag fele annyira sem lelkesítette a dolog, mint kishúgát. Eltűnődve tanulmányoztam mogorva vonásait. Fiatal volt, talán tizenhat éves lehetett. Mélykék szemei megvetően méregették az előtte elhaladókat. Bevallom, elég riasztó látványt nyújtott.

Hosszú percek telhettek el, míg arcát figyeltem, volt benne valami, ami megfogott. Töprengésemből egy ismerős kiáltás szakított ki.

- Sarah!

Összerezzentem, ahogy felismertem a hang tulajdonosát. Elkerekedett szemekkel néztem hátra, hitetlenkedve figyeltem a tömegben bukdácsoló srácot. Mikor végre sikerült átverekednie magát az embereken, szélesen elmosolyodott.

- Csak nem képzelted, hogy elmehetsz búcsú nélkül?