16. rész

Na sziasztok! Igen, tudom, hogy rengeteg késtem vele, de nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerettem volna. Illetve ihletem se nagyon volt... egy pillanatra még az is megfordult a fejembe, hogy hagyom a francba az egészet, de végül úgy döntöttem, hogy ha már ennyien olvastok, nem hagylak itt titeket!:) Na tehát összeszenvedtem ezt a fejezetet is, ami nekem most tényleg nem tetszik, összecsapott, zavaros, rossz. De most csak ennyi telt tőlem, sajnálom...
Pár napja feltettem az új designt is, mint látjátok. Ezzel se vagyok elégedett, olyan semmilyen... na mindegy, amíg nem találok ki valami jobbat ez marad.
Mondtátok, hogy örülnétek, ha tennék zenét a bejegyzésekhez. Hát fogalmam sincs, mennyire passzol a részhez, én mindenesetre ezt hallgattam mikor írtam... Na jólvan, nem magyarázok tovább. Tessék, itt van végre!:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenhatodik fejezet
Sarah szemszöge

Give me love

Egyik kezemmel a falat támasztottam, másikkal a homlokomat fogtam. Az érzelmeim nagy háborút vívtak bennem, nem tudtam mit tegyek. Ian zavartan kapkodta köztünk a fejét, láthatóan kellemetlenül érezte magát. Mit vétettem én a világ ellen? Christian még mindig mosolygott, nagyon élvezte a helyzetet, rajtam pedig eluralkodott a düh. Hogy képzeli, hogy csak úgy lelép, aztán sztárt csinál magából?! Na nem, majd én letörlöm azt a vigyort a képéről.
Határozottan elindultam felé, megfogtam az ingét, majd behúztam a lakosztályába és becsaptam az ajtót. Szemeim szikrákat szórtak, de őt nem hatotta meg. Oldalra hajtotta a fejét és kíváncsian fürkészte arcomat.
- Mit keresel itt? – sziszegtem.
- Én is örülök, hogy látlak. Igen, te is hiányoztál nekem – gúnyolódott, miközben a szemközti ablakhoz sétált. Sóhajtottam egyet, és csendben vártam a válaszát. – Egyengetem a karrierem. A kérdés inkább az, hogy te mit keresel itt? – felém fordult, kezével az ablak párkányán támaszkodott. A szobában sötét volt, csak a kintről beszűrődő fény világította meg arcát. Nem sokat változott mióta nem láttam, bár helyesebb lett. Sötét farmerben és egy laza fehér ingben volt, aminek a felső két gombja hanyagul ki volt gombolva. Szőke haját összekócolta, ahogy feszülten beletúrt. Kék szemei kíváncsian csillogtak, miközben a válaszomat várta. Halkan kuncogni kezdett, mikor feltűnt neki, hogy bámulom. Idegesen megráztam a fejem és próbáltam visszanyerni a határozottságom.
- Üzleti útra jöttem, interjút kell készítenünk – közöltem, majd az ajtó felé indultam. – Majd Ian megbeszéli veled a részleteket, nekem dolgom van.
- Nem futhatsz el mindig, egyszer úgyis beszélnünk kell.
Vállam felett visszanéztem rá, az ablaknál állt és a kint nyüzsgő embereket figyelte. Sóhajtottam, majd lenyomtam a kilincset.
- Igen, majd egyszer…

Csendben ücsörögtem a szemerkélő esőben, egy közeli park padján. Alexnek már fél órája itt kéne lennie, de biztos valami dolga akadt. Nem zavart, hogy várnom kellett, így volt időm elmélkedni egy kicsit. Túl sok minden történt az elmúlt napokban, még nem sikerült teljesen felfognom. Nézzük csak sorjában.
Valami csoda folytán lett egy barátom, aki történetesen New York egyik leghíresebb, leghelyesebb és abszolút a leglegleg… énekese.
Van egy tökéletes állásom, és egy többé-kevésbé jó fej munkatársam.
És a tetejébe megjelenik a volt pasim, aki még most is észvesztően néz ki, és egész véletlenül ő is az énekesek sorát bővíti.
Hátrahajtottam a fejem, kezemmel pedig eltakartam a szemeim. Jézusom, mibe keveredtem?!
Hatalmas kezeket éreztem a vállamon, majd valaki megpuszilta az arcomat. Mosolyogva fordultam „zaklatóm” felé, aki megkerülte a padot és leült mellém.
- Ne haragudj, hogy késtem. Jared feltartott – mondta, miközben magához húzott és szorosan megölelt. Szó nélkül odabújtam hozzá, és az előttünk lévő tavat figyeltem.
- Történt valami? – kérdezte halkan.
- Összejöttek a dolgok mostanában – morogtam és fészkelődni kezdtem. Az eső már szinte szakadt, szórakozottan néztem, ahogy a sok kis vízcsepp elmerül a tóban.
Csendben ültünk egymás mellett, Alex egyik kezével még mindig engem ölelt, megnyugtató volt. Az idilli pillanatot a telefonom csörgése zavarta meg. Halkan szitkozódva húztam elő a táskámból és szívem szerint kinyomtam volna, de a kijelzőn megjelent Ian neve. Semmi kedvem veszekedni vele, és lehet fontos.
- Mondjad – szóltam bele kelletlenül.
- A jegyzeteket az asztalon hagytam, van egy kis dolgom, nem leszek ott este – hadarta.
- Rendben, szia – motyogtam, majd kinyomtam a telefont.
Alex oldalra hajtotta a fejét és kíváncsian fürkészte az arcom. Felálltam és intettem neki, hogy kövessen.
- Hova megyünk? – kérdezte, mikor utolért és megfogta a kezem. Egy pillanatra lenéztem összekulcsolódó ujjainkra, majd halványan elmosolyodtam.
- Vissza a szállodába. Szeretnék bemutatni valakit…

Idegesen tördeltem ujjaim a liftben, miközben vártam, hogy felérjünk. Alex zavartan ácsorgott mellettem, nem igazán értette mi bajom van.  Nem voltam benne biztos, hogy helyesen cselekszem, de muszáj megtudnia. Nem szeretném, ha azt hinné, titkolok előle valamit. A lift egy halk pityegéssel jelezte, hogy megérkeztünk a tetőtérbe. Hatalmas gombóccal a torkomban léptem ki az ajtón, Alex-el a nyomomban. Megálltunk a lakosztály előtt és végignéztem magunkon. Nos, én úgy néztem ki, mint valami rossz hajléktalan. Egy egyszerű barna pulcsi volt rajtam, egy koptatott farmerrel, ami néhol még mindig vizes volt a sétálástól. A hajamról ne is beszéljünk, jobb, hogy nem látom. Alex természetesen úgy nézett ki, mintha most lépett volna ki egy esernyőreklámból. Fekete kapucnis pulcsit és egy sportos, sötét melegítőt viselt. Kusza tincseiből még mindig csöpögött a víz, de meg kell hagyni, így is nagyon dögösen nézett ki. A kelleténél talán kicsit tovább bámultam tökéletes vonásait.
- Na, mi lesz? – kérdezte mosolyogva, miközben egy aprót szorított a kezemen. Megráztam a fejem, hátha ettől kitisztul egy kicsit, majd felemeltem a kezem és némi hezitálás után bekopogtam. Idegesen fordultam Alex felé, és próbáltam összeszedni a gondolataimat.
- Figyelj, szeretném, ha tudnád, hogy nekem fogalmam sem volt arról, hogy ő is itt lesz. Évek óta most láttam először és… - magyaráztam, majd hirtelen kinyílt az ajtó és a félmeztelen Christiant láttuk meg. Meglepődve fordultunk mindketten a vigyorgó szőke felé, akinek testét csak egy fehér törülköző takarta. Éreztem, hogy elpirulok és zavartan lesütöttem a szemem. Alex először rám, majd Chrisre nézett. Láttam rajta, hogy kezd feszült lenni, halk morgás hagyta el ajkait. Finoman megszorítottam a kezét, jelezve, hogy nincs semmi gond, mindent meg fogok magyarázni. Morcosan meredt maga elé és továbbra is játszotta a sértett kisfiút. Istenem, mennyi baj van a pasikkal…
Christian is észrevette a kis jelenetünket, hangosan nevetni kezdett.
- Milyen kis szigorú lettél Sarah. Rövid pórázon tartod a pasikat? – kérdezte gúnyos mosollyal az arcán. Mindketten felkaptuk a fejünket, én dühösen, Alex pedig értetlenül meredt rá. – Jaj, valami rosszat mondtam? Nem akartam, bocsáss meg – játszotta a meglepettet.
Idegesen fújtattam, és igyekeztem minden önuralmamat felhasználni, hogy ne csináljak jelenetet a folyosó közepén, felverve ezzel a fél szállodát. Pedig szívem szerint, most visítva kapartam volna ki a szemeit.
- Egyébként Christian Ross vagyok, énekes – nyújtott kezet Alex felé, aki először összehúzott szemöldökkel figyelte, majd vonakodva ugyan, de elfogadta és megrázta.
- Alex Davis, szintén.
A szőke felhúzott szemöldökkel fordult felém, arcán egy meglepett mosoly virított.
- Hallottam már rólad, most kezdődött a turnéd, igaz? – nézett ismét Alexre, aki csak egy bólintással válaszolt neki. – Nem is vagy rossz, ha jól tudom a holnap esti gálán is fellépsz.
Mi? Milyen gála? Nem hiszem el, hogy ez jöttment többet tud a barátomról, mint én. Kérdőn néztem Alexre, de nem maradt időm ilyeneken gondolkodni, mert az említett kihúzta magát, közelebb lépett Christianhez és gúnyosan elmosolyodott.
- Ahogy mondod. De én még nem igazán hallottam rólad, pedig elég jól informált vagyok. A tehetséges új előadókról általában mindig tájékoztat a menedzserem… lehet, te nem tartozol közéjük.
Percekig farkasszemet néztek egymással, a levegő izzott köztük. Mindketten mosolyogtak, de nem úgy, mint akik örülnek egymásnak. Gúnyosak voltak, szemükből csak úgy sugárzott a megvetés. Alex ölni tudott volna a tekintetével, de a szőke állta a sarat és kitartóan szemezett vele. A két nagyfiú nem tudja eldönteni, melyikük legyen az alfahím… Hahó, én is itt vagyok!
Peregtek a másodpercek, de ezek ketten továbbra is szemmel verték egymást. Már úgy voltam vele, hogy sarkon fordulok, és itt hagyom őket –úgyse vennék észre-, mikor Christian felém fordult.
- Egész jó pótlékot találtál, de te is tudod, hogy engem egyik se tud helyettesíteni – önelégült vigyorral fordult Alex felé, aki már szinte vibrált az idegtől. Közelebb hajolt hozzá, és egyenesen az arcába intézte szavait.
- Jól jegyezd meg, te soha nem fogsz a nyomomba érni – suttogta. Elképedve néztem rájuk és tudtam, hogy Alexnek pillanatokon belül elborul az agya. Nem is kellett rá sokat várni, a következő pillanatban ökölbe szorult a keze és egy határozott mozdulattal megütötte a szőkét, aki egy pillanatra megtántorodott, majd hátraesett.
- Már most előtted vagyok, seggfej.