17. rész

Sziasztok! Meghoztam a következő részt is, kivételesen nem kellett rá sokat várni:) Nincs sok hozzáfűzni valóm, én sose vagyok elégedett vele. A zenéről még annyit, hogy most nagy Ed Sheeran lázban égek, szóval a mostani részhez is tőle hoztam egy számot:) Na, nem is magyarázok többet. Remélem lesz akinek tetszik:)
Jók legyetek! xxx.

Tizenhetedik fejezet
Sarah szemszöge

Grade 8

Hitetlenkedve bámultam a két fiúra, akik még mindig fortyogtak. Alex az öklét rázogatta, míg a szőke vérző orrát törölgette. Na jó, ez már tényleg sok nekem. Elfordultam, kezemmel a hajamba túrtam és nevetni kezdtem. Most komolyan ez lesz végig? Ki tudja hány napot töltünk itt, édes hármasban, nem fogom hagyni, hogy ezek ketten idő előtt megöljék egymást. Mire visszafordultam Christian már felállt, és gyilkos tekintettel közeledett Alex felé.
- Eszedbe ne jusson – szóltam rá halkan, de ellentmondást nem tűrően. Összeráncolt szemöldökkel nézett rám, de úgy döntött eleget tesz a kérésemnek és megállt. Közelebb léptem hozzájuk, vettem egy nagy levegőt és beszélni kezdtem.
- Elhihetitek, én sem úgy terveztem ezt az utat, hogy hármasban leszünk, de így alakult, nem tudunk mit tenni ellene. Megszoksz vagy megszöksz. Nem kell szeretnetek a másikat, de ha én itt vagyok, nem akarom meglátni, hogy ölitek egymást. Érthető volt?
Meglepetten néztek rám, majd egymásra. Láttam rajtuk, hogy most fogják fel mit mondtam. Végül Christian megrántotta a vállát és morgott valamit. Alex csak elmosolyodott és bólintott egyet, miközben felém lépett. Hátráltam, mutatóujjammal felé böktem.
- Veled még beszédem van – mondtam, azzal ott hagytam őket.

A lakosztályunk nappalijában ültem és Ian jegyzeteit olvasgattam. Nem sok minden volt rajta, egyedül a holnap reggeli interjú, illetve egy díjátadó részletei voltak a lap mellé tűzve. Nagyon remélem, hogy nem akar elrángatni rá. Semmi kedvem egy halom híresség között jópofizni, van elég bajom az énekesekkel így is. Visszadobtam a papírokat a dohányzóasztalra, majd felálltam és az üvegfalhoz sétáltam. Már besötétedett és az eső is esett, de ez nem zavarta az embereket. Boldogan sétálgattak a kivilágított utcákon, vagy éppen egy taxihoz siettek. A szekrényemen lévő digitális órára néztem. Még csak 6 óra. Ian úgyse jön ma haza, a fiúkat lerendeztem, miért ne mehetnék el sétálni egyet? Felkaptam a kanapéról fekete bőrdzsekim, eltettem a telefonom és kiléptem az ajtón.

Céltalanul bolyongtam az utcákon, élveztem a nyüzsgő tömeget. Annak ellenére, hogy este volt egész kellemes idő volt, még az eső sem zavart. Egy népszerű éjszakai bár előtt álltam meg. Hezitáltam, hogy bemenjek-e, nincsenek jó emlékeim az ilyen helyekkel kapcsolatban… De végül minden rossz előérzetem száműztem az agyam egyik sötét zugába és bementem.
A zene üvöltött, körülöttem mindenki ritmusra rázta magát.  A legtöbben már részegen vonaglottak különböző pasik karjai közt. Igyekeztem minél kevesebb embert meglökni, miközben a bárpult felé igyekeztem. Megkönnyebbülten rogytam le az egyik székre mikor odaértem, és vártam, hogy a pultos srác kiszolgáljon.
- Mit adhatok? – kiabálta túl a zenét, miközben közelebb hajolt hozzám.
- Valami erőset – válaszoltam némi hezitálás után. Bólintott és egy nagy vigyorral az arcán eltűnt az egyik szekrény mögött. Ezért holnap meg fognak ölni már előre látom, de most nem érdekel. Szórakozni akarok, nem gondolni semmire legalább egy éjszaka erejéig. Nem akartam a fiúkkal foglalkozni, Iannel, a munkával… semmivel. Időközbe visszaért a srác is, kezében valami kék színű koktéllal. Elismerően hümmögtem egyet, majd lassan a számhoz emeletem. Összeszorítottam a szemem, ahogy végigmarta a torkomat. Ez nem szórakozott, tényleg az egyik legerősebb italuk lehet. Szépen lassan megittam, majd kértem a következőt… aztán még egyet. A harmadik pohár után már igen csak éreztem a hatását. A fejem zúgott, alig érzékeltem a körülöttem lévő embereket. Egy csaj megbotlott, közvetlenül mellettem és az üdítőjének a fele rajtam landolt. Motyogott valamit bocsánatkérés gyanánt, de egy legyintéssel elintéztem és a mosdó felé indultam.
Kezemmel a mosdókagylóra támaszkodtam és a tükörképemet figyeltem. Arcom kipirult, szemeim csillogtak. Elég érdekes látványt nyújtottam, mintha lefutottam volna a maratont. A telefonom rezegni kezdett a zsebemben, mire elhúztam a számat és megpróbáltam kirángatni a nadrágomból. Hagyjanak békén, nem akarok senkivel sem beszélni.
- Igen? – szóltam bele anélkül, hogy megnéztem volna ki hív.
- Sarah, hol a francban vagy? – üvöltött bele egy ismerős hang, mire elhúztam a számat és eltartottam a fülemtől a telefont. Miért kell kiabálni?
- Nyugi, csak eljöttem egy kicsit sétálni, meg ilyenek – nevetgéltem.
- Hol vagy? – mordult rám - talán Alex - megint.
- Ahj, hagyjatok már békén – nyafogtam.
- Le ne merd tenni! Hallod? – kiabált rám, de nem foglalkoztam vele. Kikapcsoltam a telefonom és visszatettem a zsebembe. Még egyszer végignéztem magamon, megigazítottam a hajamat és visszamentem a tömegbe.
Meglepődve vettem tudomásul, hogy ülnek a helyemen. Egy rövid, vörös hajú, kb. velem egy idős nő flörtölgetett a pultos sráccal. Nem volt erőm vitatkozni az illetővel, így szó nélkül lehuppantam a mellette lévő székre.
- Jöhet a következő? – nézett felém a kiszolgáló, mire bólintottam.
- Rachel Wilson – nyújtotta oda kezét a lány.
- Sarah Adams – ráztam meg bizonytalanul.
- Új vagy itt? Még nem láttalak erre – kezdett bele a csevegésbe. Semmi kedvem nem volt most ehhez, de nem akartam bunkó lenni, úgyhogy beszélni kezdtem.
- Nem, én igazából New Yorkban élek. Üzleti útra jöttem egy munkatársammal.
Rachel kíváncsi szemekkel fürkészett, úgy tűnt tényleg érdekli, amit mondok. Vettem egy nagy levegőt és folytattam.
- Fotósként dolgozom egy magazinnál, Christian Rossal kell egy interjút készítenünk a következő számba – magyaráztam. Elmosolyodott, majd mindketten a koktélunk felé fordultunk, amit épp az imént hoztak ki.
Az igazat megvallva, Rachel elég jó társaság volt. Elmesélte, hogy már születése óta Londonban él és jelenleg stylistként dolgozik az egyik tv műsornál. Fogalmam sincs mióta ülhettünk ott, és mennyit ittunk. Az ötödik pohár után nem számoltam… Nos, a tervem bevált. Nagyon részeg voltam, a nevemre se nagyon emlékeztem. Még rémlik, hogy Rachel magyaráz valamiről, de csak nevettem rajta. A fejem lüktetett a fényektől és a hangos zenétől. A gyomrom liftezett, és a jókedvem hamarosan a rosszul lét váltotta fel. Épp a mosdóból siettem vissza, mikor észrevettem, hogy megint elfoglalták a helyem. Egy magas és meglehetősen ideges srác állt Rachel mellett. Valahonnan ismerős volt, de jelenleg annyira részeg voltam, hogy ilyen távolságból kizárt, hogy bárkit felismerjek. Lassan csoszogtam feléjük és erősen koncentráltam, hogy ne essek pofára mindenki előtt. Alig pár méterre lehettem tőlük, mikor a srác elfordult és egyenesen a szemembe nézett. Megdermedtem, ahogy rájöttem ki az. Szemei még a szokásosnál is sötétebbek voltak, látszott rajta, hogy nagyon ideges. Ami azt illeti én is az voltam. Minek jött ide? Miért kell mindenbe beleszólni? Összehúzott szemekkel figyeltem, majd elmosolyodtam és kinyújtottam rá a nyelvem. Egy pillanatra eltűnt minden bosszúság az arcáról és meglepetten nézte a kis magánakciómat. Kihasználva, hogy kizökkent a szerepéből megfordultam és a mosdó felé kezdtem futni. Jól van drágám, akkor játszunk egy kicsit. A lábaim remegtek, szédültem és alig láttam a sok villogó fénytől, de sikerült sérülés nélkül eljutnom a kiszemelt helyiségbe. Bezártam magam után az ajtót és vigyorogva vártam, hogy Alex ideérjen. Először a kilincset kezdte rángatni, majd dörömbölni kezdett. Én csak nevetgéltem, hiába próbálkozik, ide úgyse tud bejönni. Eltáncikáltam a szemközti falhoz és hátamat nekidöntve leültem. Ide csak halkan szűrődött be a zene, megkönnyebbülve sóhajtottam fel mikor észrevettem, hogy már nem zúg annyira a fejem. Alex még mindig az ajtóval küszködött, kitartó az biztos. Két gyengébb kopogást hallottam, majd csend lett.
- Nyisd ki az ajtót! – szólalt meg rekedtes hangján.
- Nem.
Csend. Felálltam és lassan közelebb merészkedtem. Hallottam feszült szuszogását, ahogy próbálja lenyugtatni magát.
- Utoljára mondom. Nyisd ki!
Nem válaszoltam, kíváncsian vártam mi lesz a következő lépése.
- Az istenit Sarah, nyisd ki ezt a kurva ajtót! – kiabált, majd a hangokból ítélve beleüthetett a falba. Hátráltam egy lépést, miközben az alsó ajkamat harapdáltam. A fenébe, most tényleg nagyon ideges. Nem akartam így beengedni… féltem tőle.
- Bántani fogsz? – kérdeztem halkan. Nem szólt semmit, de szinte láttam magam előtt az arcát. Közelebb mentem, kezem már a záron volt. – Válaszolj – kértem.
- Soha – suttogta. Ahogy kattant a zár, már nyílt is az ajtó és Alex rontott be rajta. Megállt előttem pár lépésre, mindketten a másikat figyeltük. Elég csapzottan nézett ki, haja kócos, szemei beesettek voltak. Rossz volt így látni… Gondolkodás nélkül szaladtam oda hozzá és szorosan megöleltem. Éreztem, ahogy sóhajt egy nagyot, majd karjait védelmezőn rám teszi.
- Sajnálom – motyogtam a pulcsijába.
- Most meg tudnálak ölni… Soha többet ne csinálj ilyet, megértetted? – válaszul hümmögtem egyet, majd óvatos puszit nyomott a hajamra. – Gyere, hazaviszlek. Majd holnap megbeszéljük.
Egyik kezével még mindig engem tartott, miközben kijárat felé araszolt. A szemem sarkából láttam, hogy Rachel kíváncsian figyel minket. Kértem egy percet Alextől, aki vonakodva ugyan, de elengedett. Odasiettem hozzá, kértem a sráctól egy tollat és lefirkantottam a számom az egyik szalvétára.
- Hívj fel valamikor – mosolyogtam rá. Bólintott, majd intett egyet.
- Ki volt ez? – kérdezte Alex mikor visszaértem hozzá.
- Majd holnap elmagyarázom – motyogtam, és hagytam, hogy kivezessen a tömegből. Ahogy kiléptünk az ajtón Alex a karjaiba vett és úgy sétált velem keresztül a parkolón. Fáradtnak éreztem magam, aludni akartam. Még rémlik, hogy berak a kocsiba, aztán elnyomott az álom.