18. rész

Sziasztok drága olvasóim!:) Meghoztam a következő részt is. Nincs sok hozzáfűzni valóm, talán annyi, hogy elég nehézkesen ment a megírása. Nem sok ötletem volt hozzá, szóval nézzétek el nekem, hogy kicsit talán unalmas lett. Na mindegy, remélem lesz akinek elnyeri a tetszését!:) Véleményeket nagyon várom! Tudom, hogy nehéz rávenni magunkat egy komment megírására, de nekem tényleg sokat jelentene... még akkor is, ha negatív. Oké, oké.. befejeztem. Csak ennyit akartam.
Jók legyetek! xxx.

Tizennyolcadik fejezet
Sarah szemszöge

Next to you

Iszonyú fejfájásra ébredtem, nyöszörögve forgolódtam az ágyban, arcomat egy párnába fúrva. Nem akartam még felkelni, nem akartam a tegnap esti tetteimmel szembesülni, de akárhogy vergődtem nem tudtam visszaaludni. Hátamra fordultam és nagyokat pislogva nyitottam ki a szemem. A szobában sötét volt, gyenge fény szűrődött be az ablakon. Még éjszaka volt, egyedül az utcalámpák világították meg a kihalt várost. Lassan felültem és körbenéztem a szobában. Fogalmam sincs, hogy kerültem vissza a szállodába… Homályos emlékeim vannak az estéről. Hirtelen belehasított a fejembe a fájdalom, felszisszenve feküdtem vissza a párnák közé.
- A szekrényen van két fájdalomcsillapító. Vedd be – szólalt meg egy halk hang mellőlem. Ijedten kaptam oldalra a fejem, hogy megbizonyosodjak róla, nem képzelődöm.
- Mit keresel itt? – kérdeztem, miközben kezemmel a gyógyszereket kerestem. Felvont szemöldökkel nézett rám, ujjával alsó ajkát simogatta.
- Emlékszel valamire?
- Nem igazán, örülnék, ha felvilágosítanál – feleltem, majd megfogtam a poharat és lenyeltem a fájdalomcsillapítókat.
- Óh, nem baby. Ez nem az én dolgom – mormogta, miközben felállt és felém kezdett sétálni. – Majd a herceged mindent elmesél reggel. Én csak beugrottam megnézni, hogy vagy.
Összehúzott szemekkel méregettem, de túlfáradt voltam most egy vitához. Megállt az ágyam mellett és mosolyogva figyelte, ahogy a nyakamig felhúzom a takarót. Kinyújtotta a kezét, de mielőtt elérhette volna az arcom elfordultam.
- Jó éjt, Sarah! – mosolygott.
- Neked is, Christian.

Szótlanul meredtem magam elé és a reggeli müzlimet lökdöstem a tányérban. A fejem még mindig zúgott, étvágyam se volt, ráadásul Alex velem szemben ült és gyilkos tekintettel figyelte minden mozdulatomat, szóval még levegőt se nagyon mertem venni. Feszengve fészkelődtem a széken, próbáltam húzni az időt a kínos beszélgetésünkig, amire előbb vagy utóbb sort kell kerítenünk. Lassan felnéztem rá, megpróbáltam kideríteni milyen hangulatban van, de nem jártam sikerrel. Kifejezéstelen arccal bámult rám, szemeiből a fáradtságon kívül nem tudtam kiolvasni semmit.
- Eszel még? – kérdezte rekedtes hangján. Megráztam a fejem és figyeltem, ahogy elpakolja előlem a tányért. Megállt a mosogató előtt és háttal nekem a pultra támaszkodott.
- Haragszol? – motyogtam, miközben az asztalon lévő mintákat tanulmányoztam.
- Igen – felelte felém se nézve. Remek, tehát már normális mondatot se kapok válaszként. Sóhajtottam, majd felálltam és közelebb sétáltam hozzá. Szólásra nyitottam a számat, de felemelte a kezét, jelezve, hogy maradjak csendbe. Vett egy nagy levegőt, egyik kezével a hajába túrt, miközben felém fordult.
- Pontosan tudod, miért haragszom – mondta mélyen a szemembe nézve, mire alig észrevehetően bólintottam. – Annyira új nekem ez az egész… hogy aggódom valakiért. Nem vagyok hozzászokva és ez megrémiszt – suttogta, miközben lesütötte a szemét. Tudtam, hogy valamit titkol előlem, amióta megismertem, de nem ez volt a megfelelő időpont a faggatásra. Majd egyszer… Közelebb léptem hozzá, kezeimet finoman arcára simítottam, kényszerítve ezzel, hogy a szemembe nézzen. Elmosolyodtam, ujjammal ajkait cirógattam.
- Ne gyötörd magad, kérlek. Sajnálom, hogy tegnap szó nélkül eltűntem. Ne haragudj – mormoltam, mire kezeit a derekamra tette és szorosan magához húzott. Mosolyogva fúrtam fejem a vállába, és mélyen magamba szívtam kellemes illatát.
- Soha többet nem csinálsz ilyet?
- Ígérem.

Egyik lábamról a másikra állva toporogtam a tükör előtt, miközben újra és újra végignéztem magamon. Egy kék szaténruha volt rajtam, ami elől térdfölé ért, hátul pedig hosszabb volt. Egy kövekkel díszített pánt tartotta a bal vállamon, elválasztva ezzel a felső részét. Egyszerű volt, de elegáns. Kényelmetlenül éreztem magam benne, nem szerettem ilyen ruhákban lenni, de megígértem Alexnek, hogy elkísérem erre a díjátadóra. Illetve Ian a lelkemre kötötte, hogy csináljak képeket, amíg ő megírja a cikket a nagy eseményről. A fejem már nagyjából kitisztult, képes voltam normális mondatokat összerakni és néhány halvány emlékem is volt az estéről. Többek között az, hogy éjjel Christian ült a szobámban. Nem szóltam róla Alexnek, nem akartam, hogy feleslegesen felhúzza magát, így is elég feszült a hangulat kettejük között. Kopogást hallottam az ajtó felől, majd Alex mély hangját, ahogy arra kér, hogy igyekezzek, mert elkésünk. Még egyszer végigsimítottam a ruhámon, megigazítottam a hajamat, majd kiléptem az ajtón. Alex szélesen elmolyosodott, ahogy meglátott. Oldalra hajtotta a fejét és többször is végignézett rajtam. Szégyenlősen piszkáltam a karomat díszítő ezüstláncot és éreztem, hogy kezdek elpirulni.
- Gyönyörű vagy – mormogta a fülembe.
- Te sem panaszkodhatsz – böktem fejemmel felé, miközben tetőtől – talpig végigmértem. Egyszerű fekete öltönyben volt, hozzá illő cipővel és nadrággal. Nyakkendője lazán lógott a nyakában, ingjének felső két gombja pedig hanyagul ki volt gombolva. Hmm, elég dögösen nézett ki. Mikor észrevette, hogy bámulom halkan kuncogni kezdett, majd odaállt mellém, kezét a vállamra tette és a lakosztályunk ajtaja felé terelt.
Jó kedvűen nyomta le a kilincset, de ahogy meglátta ki áll az ajtó mögötte egyből az arcára fagyott a mosoly. Christian vigyorogva, a falnak dőlve állt és minket nézett. Kedvem lett volna rácsapni az ajtót, visszamenni a szobámba, átöltözni és a tv előtt tölteni az estét, de túlságosan lefoglalt, hogy Alex indulatait féken tartsam. Megszorítottam a karját, jelezve, hogy itt vagyok, jól gondolja meg mit csinál. Szeme sarkából rám pillantott, vett egy nagy levegőt, majd erőltetett mosollyal a szőke felé fordult.
- Mi járatban? – Na, megy ez!
- Bálba megyünk, nem? Siessünk, mert elkésünk – válaszolt, majd ellökte magát a faltól és felém nyújtotta a karját.
- Felejtsd el – morogtam. Christian megrántotta a vállát, zsebre vágta a kezeit és vigyorogva sétált mellettünk a lift felé. Szép kis este lesz…

Ahogy beléptünk a bálterembe minden szempár ránk szegeződött. Na jó, pontosítok. Minden szempár RÁM szegeződött. Legtöbben megvető pillantásokkal jutalmaztak, mások meglepődve vették tudomásul, hogy London két leghelyesebb sztárjával libbenek be a terembe. Legyek nagyon drámai? Azt hiszem ilyenkor szokás azt mondani, hogy a maradék önbizalmam is elhagytam valahol a folyosón, és mindjárt elsírom magam a sok gyűlölködő pillantások hatására. Vagy valami hasonlóan szívszaggató mondatot szoktak elsütni azok a modellkinézetű lányok, akik egy kis figyelemre vágynak. Hogy őszinte legyek, engem ez cseppet sem hat meg. Sosem érdekelt mit gondolnak rólam mások, nem fogok emiatt zokogva kirohanni a világból. Tehát emelt fővel sétáltam végig az asztalunkhoz vezető úton a két sráccal az oldalamon. Leültem az egyik székre, Alex közvetlen mellém, Christian pedig állva maradt. Felváltva nézett a két szabadon maradt ülőhelyekre. Tett egy lépést felém, mire Alex gyilkos pillantásokkal próbálta a tudtára adni, hogy meg ne próbálja. A szőke megforgatta a szemét, majd egy halk sóhaj kíséretében lehuppant a másikra.
- Nem gondolod, hogy van egy kis birtoklási mániád? – kérdezte szórakozottan, miközben az asztalon lévő étlapot tanulmányozta.
- Nem gondolod, hogy be kéne fognod a pofád? – dörrent rá Alex, mire megrúgtam a bokáját az asztal alatt. Felszisszent és felháborodottan nézett rám, miközben a hatás kedvéért még a karjait is széttárta. Mérgesen néztem vissza rá, ujjamat elhúztam a nyakam előtt, amitől elnevette magát. Üvölt róla, hogy nem vesz komolyan. Megráztam a fejem, államat a tenyerembe helyeztem és úgy nézegettem az egyre merészebb kinézetű nőket. És én még azt hittem, hogy ki fogok tűnni ebben a ruhában… legfeljebb azért, mert túl egyszerű. Türelmetlenül doboltam ujjaimmal az asztalon, miközben vártam, hogy elkezdjék végre. Utálom, mikor megváratnak, főleg úgy, hogy semmi kedvem ehhez az egészhez.
- Bocs a késésért, feltartottak – ült le mellénk Ian is. Christian felpillantott az étlapból, amit eddig olvasgatott és felvont szemöldökkel mérte végig kifulladt barátomat.
- Remek, egy újabb seggfejjel bővül a csapat – mormogta, majd folytatta a kínálat tanulmányozását. A két srác vérben forgó szemekkel bámulta a látszólag nagyon jól szórakozó szőkét. Hosszú esténk lesz…
A műsorvezető már a színpadon toporgott és várta, hogy beállítsák a kamerákat. Ideje volt, hogy előmerészkedjen, kezdem nagyon unni a várakozást. Időközben megtelt a terem emberekkel, minden asztalt elfoglaltak és izgatottan várták, hogy elkezdődjön a műsor. Épp a mögöttem ülő nő bokáit vizsgálgattam és próbáltam meggyőzni magam, hogy azért mert képes egy embertelenül magas sarkú cipőben járni még nem Jedi, mikor valaki csatlakozott a társaságunkhoz. Eleinte nem igazán ismertem fel a vörös hajkorona tulajdonosát, aki Christian háta mögött állt és birtoklón a vállára tette a kezét. Összehúzott szemöldökkel figyeltem és próbáltam rájönni, hogy honnan olyan ismerős. A szőke mosolyogva felnézett rá, majd ismét felénk fordult.
- Srácok, ő itt a barátnőm, Rachel Wilson.